– A reggeli? – kérdezte még az előbb.
– A konyha arra – bökött a folyosó felé. – Hűtő, tűzhely, minden megvan, ahogy szokott.
Csongor Katona egy darabig csak állt, emésztgette a választ, aztán kelletlenül kivánszorgott a konyhába. A mosogatóban tegnapról felhalmozott edényhegy, a hűtőben árválkodó három tojás, egy darabka sajt és egy zacskó tej fogadta. Kenyér sehol. A kávé elfogyott.
Megpróbált rántottát készíteni. A serpenyő odaégett, a tojások gumis, rágós korongokká változtak. Megégette az ujját, közben sikerült kiöntenie a tejet is, és mire végül leült az asztalhoz azzal a valamivel, ami csak nagyon jóindulattal emlékeztetett ételre, a hangulata a béka feneke alá süllyedt.
– Ez mind a tegnapi miatt van? – kiabált ki a nappaliba.
– Pontosan mi miatt? – jött vissza a nyugodt válasz.
– Anyám miatt. Amiatt a beszélgetés miatt.
Petra Székely megjelent a konyhaajtóban. Nem volt a tekintetében harag, sértettség sem. Inkább valami távoli, hűvös érdeklődés, ahogy egy rovarszakértő néz rá egy ritka bogárra a tűje végén.
– Csongor Katona, ez nem a tegnap miatt van – mondta halkan. – Ez a három év miatt van. Azért, mert minden egyes alkalommal, amikor az anyád megaláz, te kussolsz. Azért, mert húzom az igát a munkahelyemen, hazajövök, és itt is húzom tovább, cserébe meg csak a kifogásokat hallgatom. Elegem lett abból, hogy házvezetőnőt játsszak, akit közben még le is hordtok.
– De hát ez a te dolgod! A feleség vagy!
Halvány mosoly futott át az arcán – szomorú, kimerült.
– Kötelességek, ugye? És neked, mint férjnek, mik is a kötelességeid? Hazahozni a fizetést és ledőlni a kanapéra a telefonnal a kezedben?
Nem jutott eszébe semmi, amivel visszavághatott volna.
Két napig bírta tartani magát. Szendvicseken élt, futárszolgálattól rendelt, gondosan kerülgette a növekvő hegyet a mosatlan edénnyel. A zoknik fogytak, az ingek gyűröttek lettek, a lakás lassan szétcsúszott, mintha valami láthatatlan kéz széthúzná a varrásoknál.
Petra úgy tett, mintha mindezt észre sem venné. Reggel elment dolgozni, este hazajött, olvasott, filmet nézett a laptopján. Magának összedobott valami minimális ennivalót – egy salátát, egy szendvicset teával. Úgy létezett mellette, mint egy párhuzamos világ: a mindennapi életük már nem találkozott.
A harmadik napon Csongor Katona feladta. Kiment az erkélyre, elővette a telefonját, és felhívta az anyját.
– Anya, gyere át, légy szíves – a hangja nyafogóssá vált, szinte kisfiúsan. – Itt teljes a káosz. Petra teljesen megbolondult, semmit nem csinál. Semmit. Három napja nem ettem normális kaját. Segíts, anya. Te tudod, hogy kell ezt.
Ibolya Tóth alig egy órán belül megérkezett. Úgy viharzott be a lakásba, mint egy forgószél, telepakolva szatyrokkal, dobozokkal, házi kosztos dobozkákkal. A szeme dühösen villogott, és alig leplezett diadal is csillogott benne.
– Tudtam én! – nézett körbe, miközben minden rendetlenségrészletet alaposan szemügyre vett. – Mondtam neked, fiam! Mondtam, hogy nem hozzád való! De te nem hallgattál rám! Tessék, nézd meg, hova jutottál!
Kifeszített háttal vonult a konyha felé, és felnyögött, amikor megpillantotta a helyzet valódi dimenzióit.
– Jézus Mária! Hát ez egy disznóól! Szegény kisfiam, hogy tudtál így élni?
Petra a kanapén ült, a fülhallgató a fején. A tévé sötét képernyőjében látta anyósa alakját, hallotta a felháborodott felkiáltásait, de nem mozdult. Nem vette le a fülhallgatót. A fejét sem fordította el.
Ibolya Tóth nekilátott a munkának olyan hévvel, mint valami keresztes lovag, aki elhatározza, hogy felszabadítja a Szentföldet. Csörömpölt az edényekkel, zörgött a zacskókkal, tárta szét az ablakokat, hogy rendesen kiszellőzzön a lakás. A megjegyzései hangosak, maróak és minden helyiségben tisztán hallhatók voltak.
– Három nap! Három napig hagyta ez a nő, hogy a fiam mocsokban éljen! Micsoda szégyen! Micsoda kőszívűség!
Két óra elteltével a konyha ragyogott. Az asztalon gőzölgött a tányérnyi borscs, mellette frissen sült fasírtok, felszeletelt kenyér. Ibolya Tóth levette a kötényt, és odaszólt a fiának:
– Csongorkám, gyere enni! Anya mindent megcsinált!
Csongor Katona leült az asztalhoz, és úgy esett neki az ételnek, mint aki napok óta koplalt. Minden egyes kanál borsccsal együtt visszaszivárgott belé az a megingathatatlan hit, hogy igaza van. Így kell kinéznie annak, ahogy egy igazi nő viselkedik. Az anyja: a tökéletes minta. Petra? Petra csak egy önző, makacs nőszemély.