A boldogsághoz vezető kulcsok halkan csörrentek az asztalon, amikor lehuppantak a fémes hangú gyűrűn, és Petra Székely abban a pillanatban megértette: az élete most vágódott ketté „ezelőttire” és „ezutánira”.
Anyósa ott állt a szűk konyhaajtóban, karba tett kézzel. A szája úgy összeszorult, mintha valami keserű, undorító ízt forgatna a szájában. Mellette Csongor Katona toporgott, gondosan kerülve, hogy a felesége szemébe nézzen.
– Szóval, akkor beszéljünk világosan – Ibolya Tóth hangja csengett az alig leplezett diadaltól. – Felhívtam Rozália Mészárost, beszéltem Tamara Fodorral, meg Ildikó Pusztaival is. Mindenki ugyanazt mondja. Hogy teljesen tönkreteszed a fiamat. Lefogyott, beesett az arca. A lakás romokban. Az inge nincs kivasalva. Te pedig egész nap ki tudja, merre lébecolsz.
Petra lassan leeresztette a táskáját a padlóra. Most ért haza a munkából. Tizenkét órás műszak a rendelőintézetben, véget nem érő sor a folyosón, három nehéz eset egymás után. A lába lüktetett a fáradtságtól, a feje szét akart hasadni. Itthon pedig vallatás fogadta.
– Ibolya néni, én dolgozom – igyekezett nyugodtan beszélni, bár belül forrt minden. – Orvos vagyok. Tizenkét órázom.
– Dolgozik, persze! – csapta össze a kezét az anyós. – Az én anyám gyárban gürcölt, ápolta az apját, három gyereket nevelt fel, és mégis csillogott nála a lakás! Te meg egy férfit se vagy képes normálisan ellátni!
Petra Csongorra pillantott. A férje olyan elmélyülten tanulmányozta a linóleum mintáját, mintha azon lenne felírva az örök élet titkos képlete. Ő volt a férje. Az az ember, aki valaha megfogadta, hogy jóban-rosszban mellette áll. Aki esküdözött, hogy megvédi. És most némán tűrte, hogy az anyja sárba tapossa.
– Csongor – szólította halkan. – Te is így gondolod?
A férfi felnézett. Mintha valami bűntudatszerű villant volna a szemében, de azonnal el is hunyt.
– Anyámnak igaza van, Petra. Hazajövök, és üresség fogad. A hűtőben semmi. A szennyeshez hozzá se nyúltál egy hete. Egyáltalán észreveszed, mi történik körülötted?
Belül valami elpattant. Halkan, szinte zajtalanul. Mint mikor a hó alatt roppan el egy vékony ág. Mint az utolsó, feszesre húzott türelemszál, ami eddig az elmúlt három évben valahogy még egyben tartotta.
Három évig élt ebben a házasságban. Három évig próbálta elnyerni anyósa jóindulatát, aki már az első perctől úgy nézett rá, mint valami közellenségre. Három éve tűrte a szűnni nem akaró kötözködést, kioktatást, „jó tanácsokat”. És három évig remélte, hogy a férfi, akit a férjének nevez, egyszer csak mellé áll.
Nem tette.
– Rendben van – Petra úgy hallotta a saját hangját, mintha nem is ő beszélne. Furcsán egyenletes volt, szinte gépies. – Ha szerintetek pocsék háziasszony vagyok, ha én kergetem az uramat az idegösszeomlás szélére, és ha ez a rokoni női kerekasztal egyhangúlag arra a következtetésre jutott, hogy egy senkiházi vagyok… akkor nem játszom tovább a szerepemet.
Ibolya Tóth összevonta a szemöldökét. Sírást várt, magyarázkodást, könyörgést, bocsánatkérést – bármit, csak nem ezt a jeges nyugalmat.
– Hogy érted azt, hogy „nem játszod tovább”?
– A mai naptól nem főzök, nem mosok, nem takarítok. Semmit nem csinálok a háztartásban. Ha már lustának és rendetlennek bélyegeztek, akkor rá fogok szolgálni a hírnevemre. És maga, Ibolya néni, ha ennyire pontosan tudja, hogyan kell kinéznie egy mintaszerű otthonnak, tessék, jöjjön, és tartson bemutatót.
Sarkon fordult, és otthagyta őket: az anyósát tátott szájjal, a férjét pedig dermedten.
Az új élet első reggele csenddel indult.
Csongor azért ébredt fel, mert fázott. Máskor Petra kelt fel hamarabb, feljebb csavarta a fűtést, reggelit készített. A lakást átjárta a kávé és a friss kenyér illata. Ma reggel hideg és üresség fogadta.
A feleségét a nappaliban találta. Petra egy fotelben ült, betakarózva egy pléddel, és könyvet olvasott. A dohányzóasztalon mellette egy csésze állt – láthatóan már megreggelizett. Egyedül. Nélküle.
– Petra, mi van veled? – megdörzsölte a szemét. – Mennyi az idő?
– Kilenc – válaszolta, miközben lapozott, és fel sem nézett rá.
– És a reggeli?
– A konyha arra van – bólintott a folyosó felé.