– Anyád egy hét alatt gatyába rázná ezt a lakást! A gyerekeket is rendesen nevelné, nem úgy, mint te – teljesen elkanászodtak! Hunor Pál egész nap csak lézeng az egyetemen, Orsolya Lengyel meg azokkal a barátnőivel…
– Elég volt – emelte fel a kezét Katalin Kiss. – Most már tényleg elég.
– Nem, nem elég! – most már üvöltött Balázs Varga. – Holnap bemész a bankba! Hallod?! Vagy pakolj össze, és takarodj!
Orsolya szobájának ajtaja résnyire kinyílt. A lánya sápadt arca látszott, a szemei sírástól vörösek.
– Anya?
– Minden rendben, kicsim – szedte össze magát egy pillanat alatt Katalin Kiss. – Menj, feküdj le.
– Semmi sincs rendben! – ordított rá Balázs Varga. – Orsi, gyere csak ide! Hadd tudja a lányom, milyen anyja van! Zsugori, önző…
– Azonnal fogd be! – lépett közéjük Katalin Kiss, elállva az útját. – Meg ne próbáld! A gyerekeket nem rángatod bele!
Orsolya hangosan felszippantotta a könnyeit, majd becsapta az ajtót. A fal túloldaláról felbőgött a zene – feltekerte a hangerőt, hogy ne hallja a veszekedést.
Balázs Varga zihált az idegességtől. Katalin Kiss vele szemben állt, és hosszú évek óta először látta őt olyannak, amilyen valójában. Maszkok, szerepjáték, „szerető férj” látszata nélkül. Csak az önző, manipulatív embert látta, aki megszokta, hogy mindent megkap, és semmit nem ad cserébe.
– Akkor figyelj – mondta lassan, minden szót gondosan kimondva. – Nem megyek a bankba. Nem veszek fel hitelt. És nem veszek autót az anyádnak.
– Akkor elválunk! – villant fel a szeme. – És egy vasad se marad!
– Majd meglátjuk – felelte Katalin Kiss, és bement a hálószobába. Előhúzott a szekrényből egy táskát, és elkezdett ruhákat belegyömöszölni.
– Mit csinálsz? – lépett utána Balázs Varga.
– Amit már régen meg kellett volna. Elmegyek. Pár napra. Átgondolom a dolgokat.
– Katalin! – a hangja megváltozott, új árnyalatok jelentek meg benne. Zavartság? Félelem? – Ezt most komolyan gondolod?
– Teljesen.
– Hova mennél? Nincs is senkid!
Katalin Kiss becipzározta a táskát. Valóban, hová is? A szülei rég meghaltak, igazi barátnőkre sosem maradt ideje – mindig csak munka és háztartás. De ezt most mellékesnek érezte.
– Megoldom valahogy. Majd keresek valami szállást. Ha más nem, egy hotel is megteszi.
– Miből? – vicsorodott el. – A nyomorult kis fizetésedből?
– A saját pénzemből – válaszolta, felkapva a telefonját és a táskát. – Amit tisztességes munkával kerestem.
Az ajtónál még visszafordult:
– És még valami, Balázs Varga. Ez a lakás nem csak a tiéd. Tizenhét évig ugyanúgy fizettem a hitelt, mint te. Minden átutalásról, csekkről megvan a bizonylat. Szóval ne ijesztgess. A gyerekeket meg úgysem kapod meg – reggeltől estig a munkahelyeden vagy, mégis ki vigyázna rájuk? Az anyád?
Kilépett az ajtón. Lépcsőház, kapu, utca. Az éjszakai város hűvös csendje fogadta. Katalin Kiss megállt, mély levegőt vett.
Évek óta először érzett valódi félelmet. Ugyanakkor furcsa könnyűséget is. Mintha egy óriási kővel teli zsákot dobott volna le végre a válláról.
A válóper három hónapig húzódott. Balázs Varga minden erejével azon volt, hogy megszerezze magának a teljes lakást, és azt bizonygatta, hogy a nagyobb anyagi terhet ő viselte. Tanúként az anyját is elcipelte. Az asszony sírva fakadt, esküdözött, hogy Katalin Kiss soha életében nem dolgozott, csak otthon ült, és herdálta a férje pénzét.
Csakhogy Katalin Kiss ügyvédje – egy idősebb, acélos tekintetű, kemény tartású nő – előhúzta a dossziékat, és a bíró elé pakolt egy tekintélyes iratkupacot. Tizenhét évnyi bankszámlakivonat. Minden egyes törlesztés a lakáshitelre: pontosan fele-fele arányban. A közös költség és a rezsi befizetései – mindenhol Katalin neve szerepelt. Blokkok élelmiszerről, gyerekruháról, gyógyszerekről – mindent ő állt. Még azt a hírhedt, harmincezer forintos öltönyt is, amelyben Balázs Varga a munkahelyén feszített, az ő bankkártyájáról fizették.
– Tisztelt Bíróság – szólalt meg az ügyvéd nyugodt, de súlyos hangon –, a felperes nem egy eltartott háziasszony. Egy olyan nő ül itt, aki a férjével azonos mértékben tartotta el a családot, gondozta a gyerekeket, miközben folyamatos lelki nyomásnak volt kitéve. A dokumentumok világosan mutatják, hogy a közösen szerzett vagyon felére teljes mértékben jogosult.
A bíró – ősz szemöldökű, idős férfi – hosszan forgatta a kezében az iratokat, lapról lapra átnézve őket. Végül felpillantott a szemüvege fölött Balázs Vargára:
– Van bármi észrevétele? Bármilyen, iratokkal alátámasztott ellenbizonyítéka?
Balázs hallgatott. Mellette az anyja ült, vékony vonallá préselt ajkakkal.
Az ítélet egyértelmű volt: a lakás fele-fele arányban oszlik meg. Balázs Varga vagy kifizeti Katalin Kiss részét, vagy az ingatlant eladják, és a vételárat megfelezik.