Artyom Igorjevics próbált szólni, de csak dadogó hangok jöttek ki belőle. Tekintete ide-oda cikázott Márk nyugodt arca és Szófia teljes nyugalma között, mintha képtelen lenne felfogni a történteket.
— A feleségem leánykori nevén szeret dolgozni — folytatta Márk nyugodtan, odalépett az asztalhoz, és felvette a szóban forgó jelentést. — Érdekelte, hogyan működnek a belső folyamatok… hogyan is mondjam… elfogultság nélküli rálátás érdekében.
Gyorsan átfutotta a lapokat.
— És a látásmódja rendkívül… éles volt. Különösen ezzel a dokumentummal kapcsolatban.
— Márk Alekszandrovics, biztosíthatom, ez csupán egy sajnálatos félreértés! — kapkodott Artyom Igorjevics, most már szavakat is találva. — Szokolova asszony… az ön felesége jelentését továbbküldtük a partnereknek, és az hatalmas felháborodást váltott ki! Engem személyesen hívtak…
— Érdekes — emelte tekintetét Márk, hideg szikra csillant a szemében. — Mert alig fél órája, személyesen beszéltem az „Alfa” vezérigazgatójával. Kávéztunk, és aláírtuk a szerződés-kiegészítést. Pont azokkal a feltételekkel, amelyek teljesen Szófia eredeti számításain alapultak. Azokon, amelyeket önnek adta át pontosan hét napja.
Ez a csendben úgy tűnt, mintha Artyom Igorjevics fizikailag összeugrott volna. Lassan visszaült, minden korábbi fölénye eltűnt; csupán egy megrémült ember maradt a márkás öltönyben.
— De… azok az adatok… amiket én küldtem… — próbálta kinyögni, hangja reszketett.
— Azok az adatok? — Márk enyhe fintorral helyezte vissza a dossziét. — Azok a számok, amelyeket a partnereknek továbbítottak, semmilyen módon nem tükrözték a valóságot. Nyersen, mondhatnám primitív módon módosították őket. Valaki elképesztő… kezdeményezőkészséggel próbált javítani rajtuk.
Márk néhány lépést tett, közelebb hajolt az asztalnál ülő vezetőhöz…
— Néhány hónappal ezelőtt a megfigyelőrendszerünk furcsa anomáliákat rögzített. Valaki nagyon óvatosan, de következetesen küldött ki bizalmas információkat. Egyenesen a legnagyobb versenytársunk, az „Omega” felé.
Artyom Igorjevics döbbenten mozdulni sem bírt.
— Hosszú ideig nem tudtuk azonosítani a forrást. Ekkor jött a feleségem segítsége. Szófia a saját területének egyik legfelkészültebb szakembere, és arra jutott, hogy nem egyszerű szivárgásról van szó, hanem szándékos szabotázsról: a káosz, a zavar tudatos előidézéséről.
Márk lassan beszélt, minden szót súlyosan ejtve.
— Beépült az ön csapatába. Egy hónap alatt mindent látott: az egyedi vezetési módszerét, amely megalázásra és leértékelésre épült; a szokását, hogy mások legjobb ötleteit sajátjaként adja el, miközben a saját baklövéseiért a beosztottakat hibáztatja.
Kiegyenesedett, és az egykori főnök elsápadt arcára nézett.
— Legfontosabb azonban, hogy tanúja volt annak, hogyan maradt munkaidő után bent, és módosította az ő hibátlan jelentését. Majd elmentette egy külső adathordozóra. Egy nagyon jellegzetes pendrivera — hadd jegyezzem meg, egy ismert sportklub emblémájával. A munkaállomás fölé szerelt biztonsági kamera felvétele ezt meg is erősítette.
Artyom Igorjevics kézzel a zakója felső zsebéhez kapott, ahol a szóban forgó pendrive lapult.
— És most — Márk hangja halkan, de fenyegetően csengett — beszéljünk a tényleges kár mértékéről, amit a vállalatnak okozott. És a jogi következményekről. Úgy vélem, a beszélgetésünk hosszú és alapos lesz.
Márk alig észrevehetően a bejárat felé intett. Az ajtó azonnal kinyílt, és két gazdasági biztonsági tiszt lépett be. Márk finoman megfogta Szófia karját, és az ajtó felé vezette.
Kiléptek a folyosóra, maguk mögött hagyva egy összeomló karriert és egy gondosan felépített, ám hamis világ darabjait. Az ajtó becsukódott mögöttük, elnyelve a kellemetlen beszélgetés első hangjait.