A valóságban akkor szerezte a zúzódást, amikor leugrott a padlásról.
— A fenébe… micsoda alak — szaladt ki Lilla száján, amikor meglátta a foltot. — Akarod, hogy kihívjam a rendőrséget?
— Ne! — kapta fel a fejét Levente ijedten. — Kérem, ne tegye!
Lilla egy darabig fürkészte a fiú arcát, aztán sóhajtott.
— Jól van. Ha szeretnéd, maradhatsz itt egy ideig. Én még nagyjából egy hétig biztosan itt leszek.
— Tényleg? Ez szuper! Köszönöm! — derült fel Levente arca.
Így hát a fiú ott ragadt Lilla nyaralójában. Este a laptopon filmeket néztek, közben beszélgettek mindenféléről, és Lilla maga is meglepődött, mennyire gyorsan megszokta a gyerek jelenlétét.
Másnap délelőtt azonban egy autó állt meg a ház előtt. Lilla az ablakból látta, hogy két férfi száll ki belőle, velük együtt pedig egy kutya is kiugrik a kocsiból.
— Jó napot — lépett hozzá az egyikük, amikor Lilla kiment az udvarra. — Nem látott véletlenül errefelé egy fiút?
A férfi egy kinyomtatott felhívást nyújtott felé. Lilla átvette a papírt, és a következő pillanatban megismerte rajta Levente fényképét.
— Láttam — felelte óvatosan. — De ön kicsoda?
— Az apja vagyok.
Közben a kutya feszülten szimatolni kezdte az ösvényt, majd az orrát a földre szegezve elindult a ház felé.
— Réka nyomot fogott — jegyezte meg a másik férfi.
— Akkor itt van? — kérdezte Zoltán, és már rohant is a bejárat felé.
— Várjon! — kiáltott utána Lilla. — Nem engedtem meg, hogy bemenjen!
— Levente! Kisfiam, itt vagy?
A kutya vadul ugatni kezdett az ajtó előtt. Zoltán arca eltorzult az aggodalomtól és a dühtől.
— Maga rejtegeti a fiamat? Azonnal nyissa ki!
Lilla végül kinyitotta az ajtót, mire a két férfi szinte berontott a házba. Zoltán azonnal meglátta a kanapén ülő fiút. Levente morcosan pillantott rá, egyáltalán nem úgy, mint aki örül a viszontlátásnak.
— Kisfiam, hogy kerültél ide? Jól vagy? Tudod, mennyire megijesztettél? — kérdezte Zoltán remegő hangon, és megcsókolta a gyerek arcát.
— Jól vagyok — motyogta Levente.
Zoltán ekkor Lilla felé fordult. A tekintete végigsiklott rajta, majd megakadt a földön heverő üres borosüvegen.
— Maga kicsoda? Mit akar a fiamtól?
— Ez az én nyaralóm — válaszolta Lilla higgadtan, bár belül egyre feszültebb lett. — Csak kijöttem ide az ünnepekre. A fia egyedül érkezett vonattal, aztán felmászott a padlásomra.
— Ez igaz, Levente? — nézett rá Zoltán.
— Igaz — bólintott a fiú kelletlenül. — Apa, Lillának semmi köze hozzá.
— Miért szöktél el otthonról?
Lilla ekkor nem bírta tovább, és közbevágott:
— Egy szerető apától nem menekül el a gyereke. De egy olyan embertől, aki iszik és kezet emel rá, már igen.
— Hogy én? — hördült fel Zoltán. — Én egyáltalán nem iszom, és soha életemben nem ütöttem meg! Levente, öltözz fel, azonnal indulunk!
— Nem megyek sehová — vágta rá a fiú. — Itt maradok Lillával.
— Miért?
— Mert téged nem is érdekellek. Neked csak az a nő számít, az a seprűnyél!
Zoltán arca egyszerre fáradttá és szomorúvá vált.
— Leventém… Nórával összevesztünk. Megígérem, hogy többé nem fog velünk lakni.
— Akkor is itt akarok maradni — makacskodott a fiú. — Lillával.
Lilla szívét különös melegség járta át. Jólesett neki, hogy Levente ennyire ragaszkodik hozzá. Zoltán közben ismét ránézett, de már egészen más szemmel. Ahogy lecsillapodott, mintha most vette volna észre igazán: Lilla kedves, csinos, nyugodt nő, aki nem ártani akart a fiának, hanem segített rajta.
— És velem mi legyen? — kérdezte végül halkan.
Levente vállat vont.
— Maradj te is velünk.
Lilla elmosolyodott.
— Maradjon nyugodtan — mondta csendesen. — Őszintén szólva nem is volt nagy kedvem egyedül tölteni a szilvesztert.
Nem sokkal később hármasban ültek autóba, és elmentek bevásárolni az ünnepi vacsorához. Zoltánnak egyre jobban tetszett Lilla, nemcsak a külseje miatt, hanem azért is, ahogyan Leventével bánt: természetesen, figyelmesen, minden erőltetés nélkül.
Az újévet végül együtt ünnepelték. A szünet további napjai is közösen teltek, beszélgetésekkel, filmekkel, sétákkal és olyan békés estékkel, amilyenekről Lilla korábban csak álmodni mert. Lassan megértette, hogy éppen ilyen családra vágyott mindig.
Zoltán pedig már elképzelni sem tudta, hogy Leventével kettesben térjenek vissza a régi lakásukba. Nem sokkal később megkérte Lilla kezét, ő pedig igent mondott.