— Ááá! A szemem! — üvöltötte Gábor rekedten. — Megvakítottál, te őrült!
— Vegyél vissza, Gábor — felelte Nóra hidegen, egyetlen rezdülés nélkül. Aztán a sofőr felé fordult. — Zoltán, indulhat.
A tréler motorja felmordult, majd lassan kigördült az udvarból, a platóján Gábor féltve őrzött autójával. A férfi ott maradt a pocsolyában térdelve, könnyezve, prüszkölve, sarat és taknyot maszatolva szét az arcán.
— Mit műveltél… — nyögte elcsukló hangon. — Most mi lesz velem? Milyen férfi az, akinek még kocsija sincs?
— Olyan, akinek rendezve lett az adóssága — mondta Nóra. — Menj Petrához, majd ő furikáz téged. Vagy kérj anyádtól segítséget. Olyan tehetős nyugdíjasnak képzeli magát, biztos vesz neked legalább egy rollert.
— Boszorkány vagy! — sziszegte Gábor a földről, még mindig hunyorogva, vörös szemmel.
Nóra szája sarkában keserű mosoly jelent meg. Boszorkány? Legyen. Ha ez kellett ahhoz, hogy a fia ma este ne üres gyomorral feküdjön le, és a férje végre megkapja azt a leckét, amit évek óta halogatott az élet, akkor vállalta a címet.
Amikor belépett a lakásba, Márk az előszobában állt, rémült, nagy szemekkel.
— Anya… Apa odakint nagyon kiabált.
Nóra leguggolt hozzá, és megsimította a haját.
— Apa most mérges, kicsim. Elvették a kedvenc játékát. Öltözz fel, megyünk vásárolni. Veszünk csirkét. Meg tortát is.
— Tortát? — Márk arca azonnal felderült. — Kinek van szülinapja?
— Nekünk — válaszolta Nóra halkan. — Ma ünnepeljük, hogy vége az ostobaságnak.
Először a bankba mentek. Nóra befizette az elmaradt lakáshiteltörlesztőt, aztán rendezte a villanyszámlát is, a késedelmi díjjal együtt. A papírokat gondosan összehajtotta, és a táskájába tette, mintha valami háborús győzelem bizonyítékai lettek volna.
Utána betértek a Pennybe. Került a kosárba egy egész csirke, krumpli, fokhagyma, és egy dobozos madártej torta is. Márk úgy szorongatta a süteményt, mintha kincs lenne.
Mire hazaértek, Gábor már a konyhában ült. Vizes volt, sáros, a szeme pirosan égett a spraytől és a sírástól. Amikor meglátta Nórát, összerezzent. Nem szólt semmit. Megértette, hogy ezúttal hiába ordítana.
Nóra pontosan látta rajta azt a félelmet, amely minden otthoni trónon pöffeszkedő, kanapén uralkodó férfi rémálma: azt, hogy többé senkit sem érdekel, mit érez.
Ekkor megcsörrent a telefonja.
Petra neve villogott a kijelzőn.
— Teljesen elment az eszed?! — visította a sógornő, amint Nóra felvette. — Gábor hívott, sírt a telefonban! Eladtad az autóját! Ez lopás! Feljelentelek! Azonnal szerezd vissza a kocsit!
— Ha visszaadod a kétszázezer forintot, megmondom, melyik bontónál érdeklődhetsz — közölte Nóra nyugodtan.
— Nincs meg! Befektettem! Ezt neked is meg kellene értened!
— Akkor Gábor is meg fogja érteni, hogy a gyaloglás jót tesz az egészségnek.
Nóra bontotta a hívást, majd azonnal letiltotta Petra számát.
Estére visszakapcsolták az áramot.
A sütőben pirult a csirke, a tepsiben sercegett a krumpli, a fokhagyma illata lassan betöltötte az egész lakást. Olyan szaga volt az otthonnak, amilyen már régóta nem.
Márk maszatos arccal ette a tortát, krém csillogott az orrán és a szája szélén. Boldog volt. Egyszerűen, gyerekesen, teljes szívből.
Nóra gyomrában szétáradt a meleg étel jóleső súlya, de belül, a mellkasa mélyén még mindig hideg maradt valami.
Gábor a sarokban kuporgott egy sámlin. Senki nem kínálta csirkével. Tortával sem. Előtte egy tányér tegnapi leves állt, benne a csirkenyak maradékával.
Hallgatott.
Nóra érezte a gyűlöletét. Apró, nyomorult, gyáva gyűlölet volt ez. Azért gyűlölte őt, mert erősebbnek bizonyult nála. Mert megszégyenítette. Mert elvette tőle azt a drága játékszert, amely fontosabb volt neki a saját gyerekénél is.
Nóra elővette a táskájából a befizetési bizonylatot, és sokáig nézte.
A lakás még megvolt.
A fia jóllakott.
A férfi pedig…
Az a férfi, aki képes volt elvenni a kenyeret a gyerek szája elől, csak hogy a húga újabb hóbortját finanszírozza, most járhatott gyalog. Sárban, hidegben, lyukas zokniban, ha úgy hozza az élet.
„Meg fog bocsátani?” — futott át Nóra fején.
Nem.
„Bosszút áll majd?”
Talán.
Gábor végül rekedten megszólalt:
— Boszorkány vagy, Nóra.
A nő ránézett, és már sem harag, sem félelem nem volt a tekintetében.
— Feleség voltam, Gábor. Pontosabban: az voltam.
Azzal bement a szobába, és magára zárta az ajtót.
Boldognak érezte magát? Nem.
De volt tető a fejük fölött.
Gábornak pedig maradt a csirkenyakleves meg egy igen tanulságos élettapasztalat.
Rágódjon csak rajta.