Ehelyett azonban olyan szelíd belenyugvással fogadtam a bejelentést, hogy Zoltán szinte kivirult. Büszkén kihúzta magát, mintha máris győzelmi emelvényen állna, és láthatóan azt várta, hogy felrohanok a lakásba a jótállási jegyért vagy legalább a használati útmutatóért.
Felmentem az emeletre. Az előszobai felső szekrényből előrángattam a legnagyobb, kerekes utazóbőröndöt, amit csak találtam. Nem sokat válogattam: belehajigáltam Zoltán ingeit, farmerjeit, alsóneműit, majd minden különösebb kegyelem nélkül rátuszkoltam a nehéz dobozt is, amelyben a féltve őrzött horgászfelszerelése lapult.
Ezután egyik kezemmel megragadtam a bőrönd kihúzható fogantyúját, a másikba felkaptam a szennyes ruháival púposra tömött kosarat, a kedvenc ortopéd párnáját pedig szorosan a hónom alá csaptam.
Mire visszaértem a kapu elé, a tehertaxi még sehol sem volt. A padon viszont már ott ült Sándor bácsi, a szomszédunk. Nyugdíjas volt, valaha kiváló háztartásigép-szerelő, és most leplezetlen kíváncsisággal figyelte a rakodás fejleményeit.
Óvatosan a kocsi mellé állítottam a bőröndöt, rátettem a kosarat, a párnát pedig szépen a tetejére igazítottam.
— Ez meg mi akar lenni? — pislogott értetlenül a nagyvonalú adományozó, miközben a saját holmijait méregette.
— Hogyhogy mi? Tartozékok — feleltem olyan kedvesen, mintha csak teát kínálnék.
— Tudod, drágám, az én gépem az anyósomhoz kizárólag teljes felszereltséggel kerülhet. Alapból jár hozzá a koszos zoknik első számú beszállítója is.
Jelentőségteljesen megveregettem a szennyeskosár oldalát.
— A csomag része továbbá a mosópor-beszerzés vezető szakértője. Valamint az a személy, aki majd fizeti a vízdíjat, a villanyszámlát és a berendezés elhasználódásából fakadó költségeket.
A padon ülő Sándor bácsi halkan felhorkant, és a bajusza mögé próbálta rejteni a mosolyát.
— És természetesen a cuccaid is veled mennek — zártam le nyugodtan.
— Hiszen te mondtad az előbb: egy igazi férfi gyorsan dönt. Én pedig úgy határoztam, hogy egy kicsit kiegészítem ezt a bőkezű ajándékot.
Zoltánnak elakadt a szava. Csak némán tátogott, mint egy partra vetett hal.
— Normális vagy te? — sziszegte ingerülten, közben idegesen oldalra sandított a kuncogó Sándor bácsi felé.
— Teljes mértékben — vágtam rá, és elővettem a telefonomat.
Megnyomtam a videóhívás ikonját. Erzsébet szinte azonnal felvette; alighanem a képernyő előtt ült, és türelmetlenül várta a hőn áhított zsákmány érkezését.
— Zolikám, kisfiam, mikor hozod már? — csilingelt fel a hangszóróból az anyósom émelyítően édeskés hangja.
— Jó napot, Erzsébet! — mosolyogtam bele ragyogó arccal a kamerába, közben a vállammal finoman arrébb toltam a megzavarodott férjemet.
— Örüljön, mert nemcsak a gépet küldöm, hanem Zolikát is mellé, állandó karbantartásra. Ruhákkal, horgászbotokkal és a kedvenc párnájával együtt. Így végre lesz, aki nyomogatja a gombokat és rácsatlakoztatja a vizet!
Erzsébet arcáról abban a pillanatban lefagyott a kenetteljes mosoly.