szétázott vécépapír-darabokkal. Ott pedig, a szennyestartó mellett, ha jól látom, egy üres óvszeres doboz hever. Igazán példás vizsgafelkészülés, nem mondom. Biztosan az anatómia gyakorlati részét vették át, méghozzá teljes elmélyüléssel.
András arca elsápadt a gyomorforgató szagtól. Ösztönösen hátralépett a folyosóra, mintha pusztán azzal, hogy nem néz oda, eltüntethetné a mocskot. Ahelyett azonban, hogy belátta volna, milyen szégyenteljes állapotot hagyott maga után a rokona, megint támadásba lendült.
— Most komolyan az óvszereken akadsz fenn? — csattant fel, miközben elfordította a fejét a fürdőszoba felől. — Fiatalok, buliztak, nem mérték fel, mennyit bírnak inni, ennyi történt! Mintha te az egyetemi éveid alatt valami szent lettél volna, és soha egyetlen házibulin sem ittad volna túl magad! Dórán óriási a nyomás, első vizsgaidőszak az egyetemen, a tanárok szívatják, az idegei teljesen kikészültek. Elszakadt nála a cérna, lazítani akart egy kicsit. Azok a pasik meg… honnan tudod, hogy az egész az ő ötlete volt? Lehet, hogy ők kéredzkedtek fel, ők hozták az alkoholt, ő pedig egyszerűen nem mert nemet mondani. Tudod jól, milyen visszahúzódó, milyen félénk, képtelen határozottan elutasítani bárkit!
— Félénk? — Nóra szája megvetően megrándult, és úgy nézett a férjére, mintha az teljesen elveszítette volna a józan eszét. — A te „félénk” húgod alig negyedórája olyan alpári káromkodással küldött el engem mindenhova, hogy még egy kocsmai verekedésben is megirigyelték volna. Ezeket a férfiakat pedig ő engedte be ide. A saját kezével. A mi lakásunkba, András. Abba az otthonba, amit az én pénzemből újítottunk fel, és amit az én keresetemből rendeztünk be. De még nem ért véget a körbevezetés. Gyere, nézzük tovább.
Sarkon fordult, és elindult a hálószobájuk felé. András kelletlenül vonszolta utána magát. Minden lépésnél úgy érezte, mintha a talpa hozzáragadna a tönkretett laminált padlóhoz. A hálóban sem fogadta őket kevésbé visszataszító látvány.
— Ez itt a mi ágyunk — mondta Nóra, minden egyes szót külön megnyomva, miközben a gyűrött, összetúrt ágyneműre mutatott. A világos lepedőn hatalmas, sötét sörfoltok terpeszkedtek, körülöttük dohánymorzsa, zsíros ujjnyomok és koszos kéznyomok éktelenkedtek. — Ezen idegen, mosdatlan férfiak feküdtek. Őszintén szólva elképzelni sem akarom, pontosan mit műveltek itt a te kiskorúként kezelt rokonoddal, amíg mi dolgoztunk vagy üzleti úton voltunk. A szekrényből olyan bűz árad, mintha valaki három napon át bent cigarettázott volna, zárt ablakok mellett. Ha gondolod, feküdj rá most azonnal erre a matracra, és élvezd az idegen izzadság illatát. Én ehhez a fertőhöz egy ujjal sem nyúlok hozzá.
András arcát eltorzította a düh. A tönkrement holmik, a bűz, a kosz, a meggyalázott lakás egyáltalán nem érdekelték. Csak azt látta, hogy a felesége merészelte bántani azt, ami számára sérthetetlen volt: a családját. Olyan erősen összeszorította az állkapcsát, hogy megfeszültek az arcizmai.
— Te mindig is gyűlölted őt! — üvöltötte, remegő ujjal Nóra felé bökve. — Az első naptól kezdve csak az alkalmat kerested, hogy beleköthess! Téged soha nem érdekeltek az emberek, neked az a fontos, hogy a nyomorult díszpárnáid milliméterre pontosan álljanak a kanapén! Dóra odakint fagyoskodik a lépcsőházban egy szál zokniban, te meg itt prédikálsz nekem a matracon lévő foltokról meg a mosdóba hányt mocsokról. Most azonnal kimegyek érte, visszahozom, és te, Nóra, bocsánatot fogsz kérni tőle, amiért kezet emeltél rá, és úgy hajítottad ki, mint valami kóbor kutyát!
— Ha most kinyitod a bejárati ajtót, és visszaengeded ide — Nóra hangja egyszerre vált teljesen hideggé és áthatolhatatlanná —, akkor ennek a szemétdombnak minden egyes négyzetcentiméterét te fogod saját kezűleg felsikálni. Nem hívsz takarítócéget, és tőlem sem kapsz segítséget. Én pedig fogok magamnak egy szobát egy normális szállodában. Ti ketten meg itt élhettek majd a koszban, az üvegek és a csikkek között.
— Azt mondtam, itt fog aludni! Ez a lakás az enyém is! — mordult fel András, majd a sarkán megpördülve elindult az előszoba felé. A zárban száraz kattanással fordult a kulcs, aztán az ajtó halk nyikordulással kitárult, és a cigarettaszagú lakásba beáramlott a lépcsőház hűvösebb levegője.
A beton pihenőn Dóra állt, a falnak támaszkodva, két karját szorosan a vállai köré fonva. Alkalmi ivócimborái, úgy tűnt, az első veszélyjelre okosan eltűntek lefelé a lépcsőn, magára hagyva harcostársukat a következményekkel. A lány egyszerre festett szánalmasan és undorítóan. Olcsó szempillaspirálja fekete, piszkos csíkokban folyt végig az arcán, a valahonnan szerzett, kinyúlt férfipóló alig takarta a combját, vékony nejlonzoknijába pedig beleragadt a lépcsőházi por; az egyik zokni nagylábujjnál ki is szakadt. Amint meglátta a bátyját, Dóra egy pillanat alatt átváltozott. Az előbbi görnyedt, nyomorult testtartás eltűnt, kihúzta magát, és az alkoholtól zavaros szemében pimasz, diadalmas fény villant. Megértette, hogy megkapta a védelmet, innentől tehát ő is támadhat.
— Gyere be, Dórikám, ne félj — András gondoskodó mozdulattal átkarolta a húga vállát, és visszahúzta a füstszagú előszobába. Közben látványosan gyilkos pillantásokat vetett Nóra felé. — Senki nem fog többé hozzád nyúlni, és senki nem tesz ki az utcára. Menj csak be a szobába, ülj le a kanapéra, mindjárt hozok neked meleg ruhát. Ez a hisztérika meg oda megy, ahová akar, ha neki egy darab szivacs a bútorban meg a tiszta padló többet ér, mint egy élő ember.
— Andriskám, ő teljesen megőrült, majdnem lelökött a lépcsőn! — nyafogta Dóra sírós hangon, színpadiasan szipogva, miközben még jobban szétkente az arcán az olcsó smink maradékát. A fekete maszatok már mélyen beleültek a bőrébe. — Én csak a fiúkkal beszélgettem a közgazdaságtan-jegyzetekről, ittunk fejenként egy doboz sört, kizárólag azért, hogy kicsit kiengedjen az agyunk a sok szám után. Erre ő berontott a lakásba, mint valami fúria, elkezdett üvölteni, káromkodott, serpenyővel hadonászott! A barátaim teljesen sokkot kaptak, pedig rendes emberek, normális, értelmiségi családokból valók! Engem meg hajamnál fogva rángatott ki a hidegre, még a kabátomat sem engedte felvenni! Majdnem halálra fagytam odakint!
Nóra egyetlen szót sem szólt. A folyosón állt, háttal a falnak támaszkodva, és némán figyelte ezt az olcsó, visszataszító színjátékot. Belül ekkor már nem tombolt benne sem harag, sem sértettség, és kiabálni sem akart. Ott, ahol egy órával korábban még maradt valamennyi szeretet a férje iránt, és ahol még pislákolt a közös, boldog jövő reménye, most jeges, mindent kiégető üresség terjeszkedett. Évekig próbált nem tudomást venni András nyilvánvaló éretlenségéről, arról a beteges, örökös kényszeréről, hogy minden nagyszájú, követelőző rokona szemében ő legyen a „jó fiú”. Eltűrte a váratlan látogatásaikat, pénzt adott kölcsön nekik, amit soha nem kapott vissza, szó nélkül takarította el utánuk a mosatlant. Ma azonban az utolsó illúzió is darabokra tört benne: szétszóródott a ragacsos padlón, a cigarettaszagú falak között, és ebben a nyílt, cinikus árulásban.
Szótlanul megfordult, majd határozott, biztos léptekkel bement a hálószobába. A savanyú alkoholgőz és a koszos ágynemű szaga újra megcsapta az orrát, de most már szinte nem is érzékelte. A beépített szekrény felső polcáról levett egy kisebb, erős anyagból készült utazótáskát. Lesöpörte róla a rátapadt hamut, ledobta a tönkretett matrac szélére, aztán módszeresen, minden fölösleges mozdulat és érzelem nélkül pakolni kezdett. Iratok. A munkaszerződéseket tartalmazó mappa. Laptop. Töltő. Egy kis ékszerdoboz azokkal az ékszerekkel, amelyeket saját magának vásárolt. A fürdőből elhozott alapvető kozmetikumok. Két váltás tiszta irodai ruha.
Amikor a fém cipzár éles hanggal megcsikordult, András megjelent a hálószoba ajtajában. A dühe, mivel nem ütközött a megszokott ellenállásba, lassan bizonytalanságba fordult. Csakhogy felfújt egója, hamis büszkesége és a másik szobában figyelő húga jelenléte nem engedte, hogy visszakozzon, és legalább egyszer normálisan próbáljon beszélni.
— Mi ez a filléres cirkusz, amit itt előadsz? — kérdezte nyílt gúnnyal, kényelmesen az ajtófélfának támaszkodva, karját összefonva a mellkasa előtt. — Most eljátszod a vérig sértett ártatlant, és menekülsz anyuci szárnyai alá? Rajta, pakolgasd csak a cókmókodat, aztán tűnj el. De jegyezd meg: ha most átléped ezt a küszöböt, és itt hagysz minket, vissza már ne akarj jönni. Én nem tűrök meg a saját otthonomban olyan nőt, aki kezet emel a húgomra, és kiteszi őt az utcára.
— A saját otthonodban? — Nóra egy pillanatra megállt, miközben óvatosan ráfektetett egy selyemblúzt az iratok tetejére, aztán lassan felemelte a fejét, és a férjére nézett.