A pillantása azonban olyan hideg és közönyös volt, mintha jégből faragták volna.
— András, úgy látom, a feszültség komoly emlékezetkiesést okozott nálad — mondta Anna halkan, mégis metsző nyugalommal. — Ezt a lakást jóval azelőtt vettem, hogy hozzád mentem volna. Három éven át fizettem a hitelét, miközben gyakorlatilag hétvégék nélkül dolgoztam. A bútorok, a gépek, a falakban lévő utolsó szögig minden az én pénzemből került ide. Te öt évvel ezelőtt egyetlen kopott bőrönddel állítottál be, benne két agyonhordott pulóverrel, egy dezodorral meg egy játékkonzollal. És hidd el, innen pontosan ugyanekkora csomaggal fogsz távozni.
— Ne próbálj engem megfélemlíteni a papírjaiddal! — András hangja váratlanul elcsuklott, szinte kakasszóként tört ki belőle, miközben hirtelen kihúzta magát, és egyetlen pillanat alatt elpárolgott róla az imént még erőltetett fölény. Az arca újra vörös foltokkal telt meg. — Öt éve törvényes házasságban élünk! Ez közösen szerzett vagyon! Én is tettem bele ebbe a lakásba, segítettem a felújításnál! A felének jog szerint engem kell illetnie!
— A jelenléteddel fektettél bele, vagy azzal a tapétával, amit a folyosón ferdén sikerült felragasztanod? — Anna száraz, keserű nevetést hallatott, miközben erővel összehúzta a táskája makacs cipzárját, majd a vállára akasztotta a pántot. — Holnap reggel fel fog keresni az ügyvédem. Pontosan huszonnégy órát kapsz. Holnap estig te és az a roppant „művelt” húgod eltűntök az én lakásomból, és magatokkal visztek minden holmit, ami hozzátok tartozik. Erősen ajánlom, hogy hívj profi takarítókat, és saját költségen varázsoltasd vissza ide az eredeti állapotokat. Ha egyetlen karcolást találok a háztartási gépeken, ha kiégetett folt marad a parkettán, vagy ha ez a hely továbbra is úgy bűzlik, mint a kis kocsmai tanyátok, polgári pert indítok anyagi kár megtérítése miatt. És biztos lehetsz benne, hogy az utolsó forintig mindent behajtok rajtad.
— Menj a pokolba, te rideg boszorkány! — üvöltötte András, miközben hátralépett a folyosó felé, hogy utat engedjen neki. — Azt hiszed, majd könyörögni fogok utánad? Kinek kellenél te ezzel a mániákus tisztaságoddal, az örökös szabályaiddal meg azzal a fagyos pofáddal? Petrával nélküled is remekül megleszünk. Találunk majd egy normális helyet, ahol senki nem cseszeget bennünket állandóan!
— Akkor éljetek boldogan — felelte Anna teljesen egyenletes hangon.
Kilépett az előszobába, és a vállára terítette könnyű kasmírkabátját. Petra eközben már felmászott a sáros cipőjével a nappaliban álló, sörrel átitatott, tönkretett világos kanapéra. Arcán pimasz, diadalittas vigyor ült, úgy kísérte Annát a tekintetével, mintha máris ő volna a lakás új úrnője. Anna még egy futó pillantásra sem méltatta. Odalépett a bejárati ajtó melletti kis komódhoz, elővette a táskájából a tartalék kulcscsomóját, és éles, fémes csörrenéssel ledobta az üveglapra.
— Élvezzétek csak a családi idillt ebben a disznóólban — vetette oda a válla fölött, aztán határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót, és kilépett a lépcsőházba.
A nehéz fémajtó tompa, végleges csattanással záródott be mögötte, mintha egyetlen hanggal választotta volna el őt örökre attól a bűzös zűrzavartól és attól az embertől, aki elárulta. A lépcsőház hűvös volt, nyirkos vakolat és por szaga keveredett benne, Anna számára mégis úgy hatott, mint a világ legfinomabb illata. Mélyet szívott a levegőből, megigazította vállán a táskát, és megnyomta a lift hívógombját. Szinte testileg érezte, ahogy egy óriási, fullasztó betontömb zuhan le róla.
Odabent, a feldúlt lakásban sűrű, tapadós csend telepedett mindenre. Csak a konyhai falióra kellemetlen, egyhangú ketyegése és az ablak alatt elhaladó autók zaja törte meg. András a folyosó közepén állt, mintha villám sújtotta volna, és tompa tekintettel bámulta a felesége által otthagyott kulcsokat, amelyek fakón csillantak meg a mennyezeti lámpa fényében. Az elmúlt félórában benne tomboló adrenalin, amely esztelen szavakra és mozdulatokra lökte, vészes gyorsasággal kezdett kiürülni belőle. A helyére valami szívó, jeges üresség kúszott, majd lassan, nyúlósan növekedni kezdett benne a jövőtől való félelem.
Körülnézett a szétvert előszobán. Látta a maszatos tükröket, a mindenfelé szétszórt csikkeket, a megtaposott padlót. Az orrát újult erővel csapta meg az idegen hányás és a megsavanyodott alkohol émelyítő szaga, amitől gombóc ugrott a torkába.
— András, nem csinálnál nekem valami kaját? — hasított bele hirtelen a csendbe Petra nyafogó, még mindig kissé akadozó hangja a nappaliból. — A fiúkkal csak chipset meg ropit ettünk, és a sörtől görcsöl a gyomrom. Cigi sincs már… Leszaladnál a sarki boltba, és vennél valami rendeset?
András lassan lehunyta a szemét, hangosan kifújta a levegőt az orrán át, és olyan erővel szorította ökölbe a kezét, hogy rövid körmei fájdalmasan belemélyedtek a tenyerébe. Csak most, ennek az undorítóan szétrombolt kis világnak a közepén állva kezdte igazán, kristálytisztán felfogni, mi történt. Azért, hogy kiszolgálja felelőtlen húga részeg, önző hisztijeit, a saját kezével zúzta porrá azt az életet, amely eddig biztonságosnak és normálisnak tűnt.
A taxi nesztelenül fékezett le egy négycsillagos szálloda fényárban úszó üveghomlokzata előtt. Anna kifizette a sofőrt, felkapta az utazótáskáját, és magabiztos léptekkel belépett a tágas előcsarnokba. Halk dzsesszzene szólt, a levegőben drága enteriőrparfüm finom illata lebegett, szantálos és citrusos jegyekkel. Ez az elegáns, tiszta aroma éles ellentéte volt annak a rettenetes bűznek, amely mintha örökre beitta volna magát a korábbi családi életének falaiba. A bejelentkezés a recepción alig néhány percig tartott. Miután átvette a nehéz műanyag kulcskártyát, felment a hetedik emeletre, és belépett a szobájába.
Odabent tökéletes, már-már csengő tisztaság fogadta. A hófehér, keményre vasalt ágyneműn egyetlen gyűrődés sem látszott, a fürdőszobában krómfelületek ragyogtak, a vastag függönyök pedig kizárták az éjszakai város nyugtalan lüktetését. Anna letette a táskáját a padkára, levette a kasmírkabátot, majd ruhástul leült a széles ágy szélére.
Arra számított, hogy bármelyik pillanatban rátör a zokogás. Hogy a torkába kúszik a megalázottság keserű görcse, és végre kibuggyannak belőle a könnyek — önmaga miatt, az elpazarolt öt év miatt, a házasság romjai miatt. De belül csend volt. Ahol korábban folyton ott lüktetett benne az aggodalom Andrásért, a kapcsolatukért, a képzeletbeli otthon melegen tartásáért, ott most végtelen, sima, mozdulatlan jégtó terült el. Hirtelen teljes világossággal megértette: az elmúlt években nem élt, hanem ütközőként működött. Láthatatlan tompítófelület volt az éretlen András, annak tolakodó rokonsága és a valóság között. Most pedig ezt a mindent felfogó, mindent elnyelő funkciót kikapcsolták. Végleg.
Anna levetkőzött, beállt a forró, erős vízsugarak alá, és hosszú ideig, szinte dühödten dörzsölte a bőrét egy durva szivaccsal. Mintha nemcsak a cigarettafüstös lakás szagát akarta volna lemosni magáról, hanem András emlékének utolsó nyomait is. Amikor a fürdőszobából kilépett, már puha, fehér köntös volt rajta. Könnyű vacsorát rendelt a szobába, mellé egy pohár jó minőségű száraz bort. A panorámaablak melletti mély fotelbe telepedett, és aprót kortyolt. A bor kellemesen végigmelegítette a torkát.
Másnap reggel felhívja Gábort, az ügyvédjét. A válás gyors lesz. Nincs mit megosztaniuk: a házassági szerződés, amelyhez még az esküvő előtt ragaszkodott, biztosan védi az ingatlanát és a bankszámláit. Anna elmosolyodott, amikor meglátta saját tükörképét a sötét ablaküvegben.
Szabad volt.
Ezalatt a város másik végén, a feldúlt lakásban valóságos pokoljárás vette kezdetét.
— András, még sokáig bénázol? Mindjárt megint hányni fogok! — nyögte Petra egyszerre panaszosan és parancsolóan, miközben átfordult a sörfoltos kanapén. — Hozz már nekem ásványvizet, olyan a szám, mintha macska piszkított volna bele! És nyisd ki az ablakot is, meg lehet itt fulladni!
András a fürdőszoba közepén állt, egyik kezében papírtörlő-guronggal, a másikban egy maró szagú tisztítószeres flakonnal. Sárga gumikesztyű volt rajta, Anna régi kesztyűje. Meredten nézte a mosdót és a tükröt borító rászáradt hányást, és érezte, hogy a saját gyomra is görcsösen összerándul az undortól. Minden mozdulat emberfeletti erőfeszítésbe került. Ahogy megpróbálta ledörzsölni a beivódott koszt, akaratlanul is eszébe jutott, Anna hogyan suhant végig hétvégenként a lakáson, és tartotta fenn azt a hibátlan rendet, amit ő mindig természetesnek vett.
— Fogd be, Petra! Egyszerűen fogd be! — tört ki belőle hirtelen, saját magát is meglepve. A mocskos papírtörlőt a feláztatott padlóra vágta, majd szinte kilőtt a fürdőszobából a folyosóra. Zihált, miközben dühödten rángatta le a kezéről a gyűlölt gumikesztyűket. — Felfogod te egyáltalán, mit műveltél?!