vécépapír cafatjaival. És ott, a szennyestartó mellett, ha esetleg nem tűnt volna fel, egy üres óvszerdoboz hever. Szép kis vizsgaidőszaki felkészülés, nem mondom. Gondolom, az anatómiai gyakorlatot különösen elmélyülten sikerült megtartaniuk.
András a gyomorforgató bűztől elsápadt, és ösztönösen hátrált egy lépést a folyosó felé, mintha már a látványtól is összekoszolódhatna. Igyekezett nem a bemocskolt mosdóra, nem a csíkos tükörre és nem az undorító fürdőszobára nézni. Ám ahelyett, hogy végre kimondta volna, amit minden normális ember azonnal látott volna, vagyis hogy a húga úgy viselkedett, mint egy neveletlen disznó, megint támadásba lendült.
— Most meg miért az óvszerekkel jössz? — mordult fel, miközben elfordította a fejét a fürdő ajtajából. — Fiatalok, buliztak, nem mérték fel, mennyit bírnak, kicsit túlcsúszott az ital. Ne mondd már, hogy te egyetemistaként szent életet éltél, és soha egyetlen házibuliban sem ittad le magad! Petra most óriási nyomás alatt van. Első vizsgaidőszak az egyetemen, a tanárok szívatják, idegileg teljesen kivan. Kicsúszott a lába alól a talaj, ennyi. Lazítani akart. És azok a pasik… honnan tudod, hogy egyáltalán az ő ötlete volt? Lehet, hogy ők erőltették rá magukat, felkéredzkedtek, hozták az alkoholt, ő meg egyszerűen nem mert nemet mondani. Tudod, milyen puha szívű. Visszahúzódó, félénk lány, nem tudja elküldeni az embereket.
— Félénk? — Anna szája megvetően megrándult, és úgy nézett a férjére, mintha az hirtelen elveszítette volna a józan eszét. — A te félénk húgod negyedórája olyan ocsmány káromkodásokkal küldött el engem, hogy egy kocsma törzsvendége is elpirult volna. És azokat a férfiakat ő engedte be ide. Saját kezével nyitott ajtót nekik. A mi lakásunkba, András. Abba az otthonba, amit az én pénzemből újítottunk fel, és az én fizetésemből rendeztünk be. De ha már itt tartunk, a bemutatónak még nincs vége. Gyere csak tovább.
Megindult a folyosón a hálószobájuk irányába. András kelletlenül vonszolta magát utána, és közben érezte, ahogy a talpa szinte odatapad a tönkretett laminált padlóhoz. A hálóban sem várt rájuk semmi megnyugtatóbb.
— Ez itt a mi ágyunk — mondta Anna lassan, minden szót külön megnyomva, és az összegyűrt ágyneműre mutatott. A világos lepedőn hatalmas, sötét sörfoltok terpeszkedtek, dohánymorzsa szóródott szét rajta, és zsíros, koszos kéznyomok éktelenkedtek a párnahuzatokon. — Ezen aludtak idegen, mosdatlan férfiak. Őszintén szólva még elképzelni sem akarom, mit műveltek itt a te kiskorúként kezelt, ártatlan rokonoddal, amíg mi dolgoztunk vagy üzleti úton voltunk. A szekrényből olyan szag árad, mintha valaki három napon át bent cigarettázott volna csukott ablak mellett. Ha kedved tartja, feküdj csak rá nyugodtan erre a matracra, és élvezd az idegen verejték illatát. Én ehhez a mocsokhoz egy ujjal sem fogok hozzányúlni.
András arcát eltorzította a düh. Nem az zavarta, hogy a holmijaik tönkrementek, nem a bűz, nem a kosz, nem az idegenek nyoma a közös ágyukon. Ő csak azt látta, hogy a felesége merészelte megsérteni a számára legszentebbet: a családját. Olyan erősen összeszorította az állkapcsát, hogy megfeszültek az arcizmai.
— Te mindig is gyűlölted őt! — ordította, remegő ujjal Anna felé bökve. — Az első pillanattól csak azt kerested, mibe köthetsz bele! Neked az emberek semmit sem számítanak, neked az a fontos, hogy a nyomorult díszpárnáid milliméterre egyenesen álljanak! Petra odakint fagyoskodik a lépcsőházban egy szál zokniban, te meg itt prédikálsz nekem matracfoltokról meg a mosdóba hányt vacakról! Most azonnal kimegyek érte, visszahozom, te pedig, Anna, bocsánatot fogsz kérni tőle, amiért kezet emeltél rá, és úgy dobtad ki az utcára, mint valami kóbor kutyát!
— Ha most kinyitod azt az ajtót, és visszaengeded ide — Anna hangja hirtelen teljesen hűvössé, keménnyé és áthatolhatatlanná vált —, akkor ezt az egész fertőt te fogod eltakarítani. Minden egyes négyzetcentiméterét. Saját kezűleg. Takarítócég nélkül, az én segítségem nélkül. Én pedig fogok magamnak egy szobát egy normális szállodában. Ti ketten pedig nyugodtan élhettek itt a szemét, az üvegek, a csikkek és a bűz közepén.
— Azt mondtam, itt fog aludni! Ez a lakás az enyém is! — vicsorgott András, majd sarkon fordult, és gyors léptekkel elindult az előszoba felé. A zárban szárazon kattant a fém, az ajtó pedig halk nyikordulással kitárult, beengedve a füsttől terhes lakásba a lépcsőház hűvös levegőjét.
A betonpihenőn Petra állt, a falnak támaszkodva, karjait összefonva a mellkasa előtt, mintha valóban egy ártatlan áldozat lenne. Ivócimborái időközben, úgy látszott, okosan eltűntek a lépcsőn lefelé, amint megérezték a baj szagát, és magára hagyták harcostársukat. A lány egyszerre festett szánalmasan és visszataszítóan: az olcsó szempillaspirál mocskos, fekete pacákban folyt végig az arcán, a túlméretezett, férfitól származó póló alig takarta a combját, a vékony nejlonzoknija pedig feketéllett a lépcsőház porától, ráadásul az egyik nagylábujjánál ki is szakadt.
Amint meglátta a bátyját, Petra szinte egy pillanat alatt átváltozott. Az addigi görnyedt, szerencsétlen testtartása eltűnt, kiegyenesítette a hátát, és az alkoholtól zavaros szemében pimasz, diadalittas fény villant. Pontosan megértette, hogy megérkezett a védelmezője. Ettől kezdve már nem kellett sajnáltatnia magát, nyugodtan támadásba mehetett.
— Gyere be, Petrácska, ne félj — András gondoskodó mozdulattal átkarolta a húga vállát, és visszahúzta a füstös előszobába, miközben látványosan gyilkos pillantásokat vetett Annára. — Többé senki nem nyúl hozzád, és senki nem fog kidobni. Menj be a szobába, ülj le a kanapéra, mindjárt hozok neked valami meleg ruhát. Ez a hisztérika meg mehet, amerre lát, ha neki egy darab szivacs a bútorban meg a felmosott padló többet ér, mint egy élő ember.
— Andriskám, ő teljesen megőrült, majdnem lelökött a lépcsőn! — kezdte Petra nyafogó hangon, színpadiasan szipogva, és közben tovább kente szét a maradék olcsó sminket az arcán, amely fekete csíkokban ivódott a bőrébe. — Én csak a srácokkal beszéltem át a közgazdaságtan-jegyzeteket. Megittunk fejenként egy doboz sört, csak hogy kicsit ellazuljunk, mert már zsongott a fejünk a számoktól. Erre ő berontott a lakásba, mint valami fúria, elkezdett üvölteni, káromkodott, még a serpenyővel is hadonászott! A barátaim teljesen sokkot kaptak, pedig rendes emberek, jó családból valók, értelmiségi szülőkkel! Engem meg hajamnál fogva megragadott, és kidobott a hidegbe, még a kabátomat sem engedte felvenni! Majdnem halálra fagytam odakint!
Anna egyetlen szót sem szólt. A folyosón állt, hátát a falnak vetve, és némán figyelte ezt az undorító, olcsó kis színjátékot. Belül már nem érzett sem haragot, sem sértettséget, sem késztetést arra, hogy ordítson. Ott, ahol még egy órával korábban is ott pislákolt a férje iránti szeretet és a közös jövőbe vetett remény, most rohamosan nőtt valami jeges, mindent kiégető üresség. Éveken át próbálta nem észrevenni András feltűnő gyerekességét, azt a beteges vágyát, hogy minden rokon szemében ő legyen a jófiú, a megértő, a nagylelkű, a család megmentője. Eltűrte a váratlan látogatásokat, pénzt adott kölcsön olyanoknak, akik soha nem fizették vissza, szó nélkül elmosogatott utánuk, és magában lenyelte a megaláztatásokat. De ezen az estén az összes illúziója végérvényesen szilánkokra tört. A ragacsos padlón, a cigarettaszagú falak között, ebben a nyílt és cinikus árulásban már nem maradt semmi, amit meg lehetett volna menteni.
Szótlanul megfordult, és határozott, biztos léptekkel bement a hálószobába. A savanyú alkoholszag és a koszos ágynemű bűze újra arcon csapta, de most már alig érzékelte. A beépített szekrény felső polcáról levett egy kisebb, vastag anyagból készült utazótáskát, lesöpörte róla a rátapadt hamut, ledobta a tönkretett matrac szélére, és szenvtelen, pontos mozdulatokkal pakolni kezdett. Iratok. A munkaszerződéseket tartalmazó mappa. Laptop. Töltő. Egy apró ékszerdoboz azokkal az ékszerekkel, amelyeket saját magának vásárolt. A fürdőszobából a legszükségesebb kozmetikumok. Két váltás tiszta irodai ruha.
András a fémcipzár éles csikordulására jelent meg a háló ajtajában. Az agressziója, amely eddig Anna ellenállásából táplálkozott, lassan bizonytalanságba kezdett átfordulni. Csakhogy a felfújt önérzete, a hamis büszkesége és az a tény, hogy a szomszéd szobában ott ült a húga, mint hálás közönség, nem engedte, hogy visszalépjen, és megpróbáljon végre normálisan beszélni.
— Mi ez a nevetséges kis műsor? — kérdezte nyílt gúnnyal, miközben kényelmesen nekidőlt az ajtófélfának, és összefonta a karját a mellkasa előtt. — Most eljátszod a megbántott ártatlant, aztán hazaszaladsz anyuci szoknyája alá? Gyerünk, csak pakold össze a cókmókodat, menj, amerre akarsz. De valamit jól jegyezz meg: ha most átléped ezt a küszöböt, és itt hagysz minket, többé ne is próbálj visszajönni. Én nem tűrök meg a saját otthonomban olyan nőt, aki kezet emel a húgomra, és kidobja őt az utcára.
— A saját otthonodban? — Anna egy pillanatra megállt, éppen egy selyemblúzt simított rá gondosan az iratok tetejére, majd lassan a férjére emelte a tekintetét.