— A húgod idecsődített valami pasasokat a lakásunkba, és dorbézolást rendezett, amíg mi nem voltunk itthon! Nálam ez volt az utolsó csepp! Elvettem tőle a kulcsokat, és kidobtam innen! Keressen magának máshol helyet a tivornyáihoz! Ha most egyetlen szóval is mentegetni kezded, beadom a válókeresetet! — üvöltötte Anna, miközben a nappaliban uralkodó pusztításra mutatott.
András a küszöbön dermedt meg. A jobb cipőjét még le sem tudta venni, amikor a súlyos bőr aktatáska kicsúszott elernyedt ujjai közül, és tompa puffanással landolt az előszoba mocskos járólapján. Tekintete ide-oda cikázott a helyiségben, mintha az agya nem lenne képes egyszerre befogadni a rombolás mértékét. A lakás, amelyet Anna mindig szinte kórházi rendben tartott, most úgy festett, mint egy lepukkant pályaudvari lebuj egy hétnapos, fékezhetetlen züllés után. A levegőben sűrű, szinte tapintható bűz terjengett: megsavanyodott sör, állott alkoholszag, beivódott cigarettafüst és mosdatlan testek undorító keveréke. A világos laminált padlón ismeretlen eredetű, ragacsos tócsák terültek szét, bőven megszórva szürke hamuval, széttaposott burgonyachipsszel és napraforgómag-héjjal.
A drága, világos kanapé, amelyet alig néhány hónapja vettek, zsíros foltokkal volt tele, és csikkek borították. A hívatlan vendégek láthatóan még annyi fáradságot sem vettek, hogy hamutartót keressenek: egyszerűen a karfán nyomták el a cigarettáikat. A szőnyegen fekete, kiégett lyukak tátongtak, a televízió mellett pedig felborított hamutartó hevert, amelynek tartalma vékony, szürke rétegben beterítette az összes elektronikai készüléket. Az üveg dohányzóasztalon üres üvegek, koszos műanyag poharak, paradicsomlé-maradékok és összegyűrt szalvéták tornyosultak egymás hegyén-hátán.
— Egy nappal korábban jöttem haza a kiküldetésből — Anna hangja hidegen, fémesen hasított végig a lakáson. — Nem akartam telefonálni. Azt gondoltam, szegény lány biztos a vizsgáira készül, nem zavarom. Felérek az emeletre, és mit látok? A bejárati ajtónk résnyire nyitva. Bárki besétálhatott volna. Benyomom az ajtót, belépek, és ez a cirkusz fogad. A kanapénkon egy kétajtós szekrény horkol, sáros cipőben. A konyhában még két fickó vodkát iszik egyenesen az üvegből, közben az ablaknál cigarettáznak, és úgy röhögnek, mint az állatok. A te drága húgocskád pedig, aki könyörgött, hogy hadd lakjon itt a vizsgaidőszak alatt, mert nyugalomra és csendre van szüksége, egy negyedik alak nyakában lógott. Alig forgott a nyelve. Állni sem tudott rendesen a lábán. Csak bámult rám azokkal a zavaros szemeivel, és idétlenül vihorászott.
András összerándult, mintha most térne magához a bénultságból. Lehámozta magáról a kabátját, gondatlanul rádobta az aktatáskájára, majd végre lerúgta az egyik cipőjét. Bizonytalanul tett egy lépést a szoba felé, és a zoknis talpa undorító cuppanással tapadt a padlóhoz.
— Anna, várj már — ráncolta össze a homlokát, miközben fintorogva nézte a zoknijára ragadt, szétázott ételdarabot. — Miféle pasasokról beszélsz? Milyen ivászatról? Petra tanult a vizsgáira. Tegnap este még felhívott, azt mondta, jegyzetek között ül, és a feje búbjáig el van temetve a tananyagban. Lehet, hogy az évfolyamtársai ugrottak be segíteni neki.
— Évfolyamtársak? — Anna rövid, éles nevetést hallatott, amelyben nyoma sem volt jókedvnek. — Ezek a te „évfolyamtársaid” úgy néztek ki, mintha épp most szabadultak volna a börtönből. Az egyik legalább harmincötnek tűnt, szétivott pofával, az ujjpercein börtöntetoválásokkal. Szerinted itt statikát vagy anyagtant vitattak meg? Mondok jobbat is. Amikor benéztem a hálószobánkba, a mi ágyunkon üres sörös palackok, koszos zoknik és szétszórt dohány hevertek. Két nap alatt disznóóllá változtatták az otthonunkat.
Anna tett egy lépést a férje felé. Minden mozdulata kemény és kimért volt, mintha parancsra mozdulna, és teljesen figyelmen kívül hagyta, ahogy a cipője talpa alatt ropog a szemét.
— Nem kezdtem el velük udvariaskodni, és nem kérdezgettem, hogy kik ők és mit keresnek itt. Bementem a konyhába, felkaptam a legnehezebb fém serpenyőt, és közöltem velük, hogy ha egy percen belül nem takarodnak el innen, szétverem az üres fejüket. A húgod próbált valamit makogni, hőbörgött, a vendégei tiszteletét követelte azzal az összeakadt nyelvével. Én kitéptem a pulóverzsebéből a kulcsaimat, megragadtam a grabancánál, és kilöktem a lépcsőházba a piás haverjai után. Zokniban és kinyúlt pólóban. Még azt sem hagytam, hogy cipőt húzzon. Egyszerűen kituszkoltam azt a részeg kis cafkát a küszöbön túlra, miközben megpróbálta magára rángatni a kabátját.
András arca egy pillanat alatt elsápadt, aztán ugyanolyan gyorsan sötétvörösre váltott. A tönkretett bútorok látványa, az alkohollal átitatott padló, a füsttől bűzlő falak láthatóan egyáltalán nem érintették meg. Minden felháborodása, minden dühe egyetlen pontra, Anna utolsó mondatára irányult. Látványosan átlépett egy üres üvegen, és fenyegetően közelebb nyomult a feleségéhez.
— Még gyerek, hibázott! — ordított rá, miközben nyála fröccsent, és dühödten hadonászott. — Igen, elrontotta. Igen, idehozott valakiket, nem gondolkodott. De ez nem ok arra, hogy az én édestestvéremet kidobd a lépcsőházba! Nem volt jogod éjszaka kirakni a húgomat! Te csak magadra gondolsz, meg a makulátlan padlódra, nem az emberekre! Október van, rohadt hideg! Hová menjen éjjel egy idegen városban?
— Őszintén szólva egyáltalán nem érdekel, hová megy — vágta rá Anna, és egy millimétert sem hátrált. — Mehet a pályaudvarra, a kollégiumba, vagy le a pincébe a lecsúszott haverjaihoz. Ez kizárólag az ő gondja. Én miattad engedtem be ide, szívességből, mert napokig rágta a fülemet azzal, hogy szegény egyetemista lány nem tud tanulni a zajos lakótársaitól. Esküdözött, hogy reggeltől estig a könyvei fölött fog ülni. Ehhez képest bordélyhoz hasonló kuplerájt csinált ide, ahová most hányinger belépni.
András ökölbe szorította a kezét, és nehézkesen, hangosan vette a levegőt. Vad tekintete hol a feleségére, hol a feldúlt nappalira ugrott, mintha bárhol találhatna egyetlen kapaszkodót is, amellyel megvédhetné az álláspontját. Közben tökéletesen figyelmen kívül hagyta, milyen mértékű kárt okoztak a lakásban.
— Felfogod te egyáltalán, mit műveltél? — sziszegte, és tovább közeledett Annához. — Kitettél egy lányt pénz nélkül, meleg ruha nélkül, iratok nélkül! És ha történik vele valami? Ha azok a fickók rászállnak a lépcsőházban? Gondolkodtál egyáltalán, amikor kilökted az ajtón? Ő a családom!
— A családod pillanatnyilag a lépcsőházban ácsorog, és valószínűleg arra vár, hogy te rohanj utána, és megint feltöröld a könnyeit — felelte Anna jeges nyugalommal, karba fonva a kezét. — Nem kisgyerek. Tizenkilenc éves. Nagyon jól tudja, hogyan kell üveget nyitni, idegen férfiakat becipelni más otthonába, és a telefonban hazudni a bátyjának a jegyzetekről. Úgyhogy kímélj meg a megható előadástól a nehéz sorsú húgodról. Ha őt véded, szabad az út: mehetsz utána te is a lépcsőházba.
— Teljesen megőrültél ezekkel az ultimátumokkal? — mordult fel András, tett még egy lépést, és undorító loccsanással belelépett egy ragacsos, kilöttyent alkoholból álló tócsába. — Mi ez az egész színjáték? Egy kis szemét és pár folt miatt a kanapén? Holnap reggel hívunk egy takarítócéget, fényesre sikálják a drágalátos lakásodat, aztán megint rohangálhatsz a felmosóddal, és lefújhatod a porszemeket a polcokról. De embert kidobni a hideg betonra, az nettó aljasság, Anna! Ő a vérem, a húgom, egy egyetemista lány, te meg úgy viselkedsz, mint valami lelketlen takarítógép, amely csak a rend mániájában él!
— Egy kis szemét? — Anna mérgező mosollyal húzta el a száját, de az arca egyetlen izma sem rezzent. Nem emelte fel a hangját. Épp ellenkezőleg: halálosan nyugodt, egyenletes tónusban beszélt, ami a férjét még jobban felbőszítette. — Gyere, András. Mivel úgy látom, a megható testvéri szeretet hirtelen elvette a látásodat, tartok neked egy külön bejárású tárlatvezetést ebben a városi szeméttelepben. Kövess. Maradhatsz cipőben, ennél nagyobb kárt már úgysem tudsz csinálni.
Anna élesen megfordult, és elindult a fürdőszobával egybeépített vécé felé. András elégedetlenül fújtatva, az orra alatt káromkodva követte. Útközben a talpa alatt összeroppant egy üres műanyag pohár. Amint odaértek a nyitva álló fürdőszobaajtóhoz, tömény, émelyítő szag csapta meg őket: gyomorsav, félig emésztett étel és olcsó szesz fojtogató elegye.
— Nézd csak meg alaposan — mutatott Anna undorodva, tökéletes manikűrös ujjával a mosdókagyló felé. — A te tizenkilenc éves kislányod, aki nyilván halálosan kimerült a vastag tankönyvek olvasásától, végighányta nekünk a mosdót és a tükröt. A fehér frottírtörölközőim most a nedves csempén hevernek, és a barna csíkok alapján ezekkel próbálták feltörölni ezt az egész okádékot. A vécé pedig teljesen el van dugulva csikkekkel és mindenféle szétázott, mocskos darabokkal.