Csakhogy a sajnálat mellé bőven kevert pimaszságot is.
— Eszter, most komolyan, miért vagy ennyire zsugori? — pislogott rám a műszempilláival, mintha ettől majd meghatódnék. — Nem kérek én olyan sokat. Csak nyolcmillió forint kellene az induláshoz. A terv már összeállt a fejemben. Feketén dolgoznék, adót nem fizetnék, a NAV meg soha nem jönne rá semmire. Már az első hónaptól tiszta haszon lenne. Márkkal mi sem vagyunk idegenek neked. Ez tulajdonképpen közös családi lehetőség.
Magamban szinte elismerően adóztam ennek a makulátlan, áttetsző arcátlanságnak. Vivien szemmel láthatóan őszintén hitte, hogy a nagynéném, aki egész életében gyárban robotolt, és minden fillért kétszer is megnézett, kizárólag azért halt meg, hogy ő vehessen magának egy kínai körömsterilizálót meg néhány zacskó strasszkövet.
— Vivien — kezdtem nyugodt hangon —, szolgáltatóként feketén dolgozni manapság nem üzleti terv, hanem egyenes út a büntetésekhez. A NAV és a bankok régóta figyelik a magánszámlákra érkező rendszeres utalásokat. Ha valaki egyéni vállalkozói háttér vagy adózási forma nélkül végez üzletszerű tevékenységet, az algoritmusok simán gyanús pénzmozgásnak minősíthetik. A pénzmosás elleni szabályok miatt zárolhatják a számlát is. A te nagy terved nagyjából egy hónap alatt az összes kártyád befagyasztásával végződne.
Vivien arca kifakult. Azonnal felkapta az asztalról a telefonját, és idegesen kezdte böködni a kijelzőt, mintha attól félne, hogy a szerény megtakarításait már ebben a pillanatban zárolták. Hosszú körme úgy kopogott az üvegen, akár egy fakopáncs csőre a betonvillanyoszlopon.
Súlyos, sűrű csend ereszkedett a szobára. Csak a konyhából beszűrődő hűtőbúgás hallatszott. Nem voltam dühös. Megbántottnak sem éreztem magam. Inkább valami hűvös, már-már kívülálló undor futott át rajtam. A Márkkal töltött öt év házasság lassan, rétegről rétegre szedte le rólam a rózsaszín szemüveget, de azon az estén nem egyszerűen leesett rólam: szilánkokra tört, és befelé vágott.
Márk, miután végre magához tért a köhögőroham után, úgy döntött, itt az ideje férfikézbe venni az eseményeket. Kihúzta magát, felvette azt a pózt, amelyet valószínűleg főnöki határozottságnak gondolt, és kissé összehúzott szemmel rám nézett.
— Na jó, Eszter, akkor most fejezzük be ezt a jogászkodó okoskodást — szólalt meg keményebben, fémes éllel a hangjában. — Mi egy család vagyunk. Vivien a húgom. Segítségre van szüksége. Nekem pedig autó kell, hogy rendesen tudjak pénzt keresni, és el tudjalak tartani kettőnket. A te pénzed most mindannyiunknak ugródeszka lehet. Elég volt abból, hogy mindent magadnak akarsz. Igazságosan elosztjuk: nyolcmillió Viviennek a vállalkozásra, nyolcmillió nekem kocsira, a maradékot pedig lekötheted, ahogy szereted. Ez a végső döntésem.
Ránéztem a férjemre. A fölényeskedő arcára, a magára erőltetett magabiztosságára, arra a nevetséges pátoszra, amellyel egy olyan ember beszélt, aki életében még egy lakáshitel önrészét sem tudta összespórolni. Aztán lassan Vivien felé fordítottam a tekintetem, aki már diadalmasan mosolygott, majd Máriára, aki elégedetten bólogatott a fia szavaihoz.
— Rendben — mondtam halkan.
A mosolyuk azonnal kiszélesedett. Márk önelégülten hátradőlt a széken.
— Látod, tudsz te értelmes nő is lenni, ha akarsz — vetette oda leereszkedően.
— Rendben — ismételtem meg, ezúttal valamivel hangosabban. — De csak egyetlen feltétellel.
Az asztal körül megint elnémult mindenki.
— Miféle feltétellel? — kérdezte Mária gyanakodva, miközben a melléhez szorította a pecsétes szalvétát.
Összekulcsoltam az ujjaimat az asztallapon.
— Átutalok Viviennek nyolcmillió forintot. Neked pedig, Márk, adok pénzt az autóra. De mindent közjegyző előtt rögzítünk. Vivien célhoz kötött kölcsönszerződéssel kapja a pénzt, fedezettel. Mivel Viviennek a lejárt hitelkártyáján és a drága fajtatiszta macskáján kívül nagyjából semmije sincs, a fedezetet te fogod biztosítani, Márk.
— Mi van? — ráncolta össze a homlokát a férjem, láthatóan nem értve, hová akarok kilyukadni.
— Aláírsz egy szerződést, amely szerint a lakásban lévő tulajdonrészedet zálogként átadod nekem — magyaráztam, gondosan megnyomva minden egyes szót.