Napközben Péter a nappaliban telepedett le, hogy átnézzen néhány munkahelyi iratot. Alig rakta maga elé a papírkupacot, Katalin máris megjelent az ajtóban, kezében csöpögő ronggyal.
— Jaj, Péterkém, hát mi ez a felfordulás itt az asztalon? — csapott le azonnal, és minden különösebb kérdés nélkül félretolta a gondosan szétválogatott dokumentumokat, majd vad mozdulatokkal súrolni kezdte az asztallapot.
— Katalin, dolgozom — sziszegte Péter összeszorított fogakkal. — Tegye vissza azokat a papírokat oda, ahol voltak!
— Egy rendes családban nincsenek titkok, és kosz sincs — vágta rá az anyósa, miközben Péter kedvenc bögréjét is átpakolta az asztal másik végére. — Én jobban tudom, hogyan kell rendet tartani. Neked is kellemesebb lesz tiszta asztal mellett ülni.
A hét végére Péter idegei úgy feszültek, mint a túlhangolt húr. Júliának már nem panaszkodott, mert pontosan tudta, milyen választ kapna: újabb idézetet a saját régi mondataiból, az anyai törődésről, a családról és a türelemről. Amikor Katalin végre hazautazott, Péter olyan készségesen ajánlotta fel, hogy kiviszi az állomásra, mintha nem is fuvarról, hanem egy természeti katasztrófa elől való menekülésről lett volna szó.
Csakhogy ez mindössze a terv első felvonása volt. A második rész egy hónappal később kezdődött, amikor a lakás ajtajában megjelent Mária. Az anyósa — pontosabban Péter édesanyja — megérkezett a maga jól megszokott, „jogosan járó” két hetére, és természetesen arra számított, hogy ismét királynőként fogadják.
Júlia azonban már az első este felborította a megszokott rendet. Nem terített ünnepi vacsorához, nem készített háromfogásos lakomát, nem sürgött-forgott a tűzhely mellett. Ehelyett főzött magának egy bögre zöld teát, leült a konyhaasztalhoz, kinyitotta a laptopját, és anélkül, hogy különösebben felnézett volna, udvarias hangon megkérdezte:
— Mária, melyik napra vette a visszaútra szóló jegyet?
Mária éppen a házipapucsát húzta elő a táskájából, de a kérdés hallatán mozdulatlanná dermedt. Péter kezéből pedig csilingelve esett ki a kanál.
— Hogyhogy… melyik napra? — kérdezett vissza zavartan Mária. — Hát ahogy máskor is. Két hétre jöttem.
— Értem — biccentett Júlia szárazon, és beírt valamit a jegyzetfüzetébe. — Csak azért kérdezem, mert be kell osztanom a munkámat, meg a havi kiadásokat is át kell néznem. Nehéz hét áll előttem, szükségem lesz pihenésre.
Péter olyan pillantást vetett rá, amelytől más talán azonnal visszakozott volna, Júlia azonban úgy tett, mintha észre sem venné.
Másnap kezdetét vette a csendes háztartási ellenállás. Júlia egyszerűen nem főzött többé három emberre. Este, amikor Péter hazaért a munkából, a tűzhelyen csak egy makulátlanul tiszta serpenyőt talált. Mária a tévé előtt ült, és láthatóan a vacsorára várt.
— Júlia, mit eszünk ma? — dugta be a fejét Péter a hálószobába.
— Én már vacsoráztam a kollégáimmal egy kávézóban — felelte Júlia, fel sem pillantva a könyvéből. — A hűtőben van alapanyag. Ő a te édesanyád, a te családod. Készíts neki valamit, például azt a túrós lepényt, amit szeret. Nekem most nyugalomban kell dolgoznom. Tudod, a vendégek kifárasztják az embert.
Péter végül kiment a konyhába, és tésztát kezdett főzni. Mária arca mindent elárult. Ő Júlia gondosan elkészített ételeihez volt szokva, nem összeragadt szarvacskához és virslihez.
Júlia viszont nem állt meg félúton. Ha finomságot vásárolt — jó sajtot, füstölt lazacot, friss bogyós gyümölcsöt —, pontosan egy adagnyit vett. Azt pedig nyugodtan meg is ette. Amikor Mária a régi szokása szerint bevonult a fürdőszobába, és hosszasan folyatni kezdte a vizet, Júlia kilépett az előszobába, megállt Péter mellett, majd színpadias sóhajjal, jól hallhatóan megszólalt:
— Nahát, már fél órája folyik a víz. Péter, nálunk vízóra van! És az áram is pörög. Szólhatnál anyukádnak, hogy igyekezzen egy kicsit.
Péter nem válaszolt. Csapdába került. Kénytelen volt ő maga reggelit és vacsorát készíteni az anyjának, összeszedni utána a lakás különböző pontjain otthagyott bögréket, végighallgatni a megjegyzéseit, és esténként szórakoztatni, mert Júlia teljesen kivonta magát a feladatból. Udvarias maradt, köszönt, elköszönt, nem vitatkozott, de a mindennapi gondoskodás szintjén Mária kizárólag Péter problémájává vált.
Az ötödik napra Péter kezdte feladni.