Júliának egyre gyakrabban panaszkodott, hogy „már megmozdulni sem lehet a lakásban”, hogy „teljesen felborul a komfortzónája”, és hogy „idegen emberek leszívják róla az összes energiát”.
Az „idegen” szó kimondatott. Ott maradt közöttük azon az estén, a fürdőszoba ajtajánál, mintha valami láthatatlan szögre akasztották volna, Júlia számára pedig ez lett az a pont, ahonnan már nem lehetett visszafordulni.
Vasárnap este Júlia kikísérte az édesanyját az állomásra. Katalin gondosan megigazította a sálját, majd bocsánatkérő mosollyal nézett a lányára.
— Júliám, ne haragudj, hogy ennyi ideig a nyakatokon maradtam. Látom én, Péter már nagyon nehezen visel. Legközelebb inkább szállodába megyek, hogy ne legyek terhetekre.
Júlia a peron közepén hirtelen megtorpant.
— Anya, szó sem lehet semmiféle szállodáról. Legközelebb nem három napra jössz, hanem egy egész hétre.
— Ugyan, kislányom! — kapta a szája elé rémülten a kezét Katalin. — Péter abba beleőrülne! Hát látom rajta, mennyire zavarja, ha ott vagyok.
— Most pedig figyelj rám nagyon — mondta Júlia csendesen, de olyan határozottsággal, amelynek nem lehetett ellentmondani. — Csinálunk egy apró kísérletet. Ha nem akarod, hogy a házasságom végleg belesüllyedjen ebbe a képmutató mocsárba, segítesz nekem. Elfelejted azt a végtelen tapintatosságodat. Eljössz hozzánk, és pontosan úgy fogsz viselkedni, ahogyan Mária szokott. Minden apró részletben.
Katalin sokáig tiltakozott. Az egész neveltetése, a finomsága, a visszafogottsága lázadt egy ilyen terv ellen. De amikor meglátta Júlia tekintetét — fáradt volt, elszánt, és már-már kétségbeesett —, végül beadta a derekát.
A próba két hónappal később kezdődött. Katalin szabadságot vett ki, és megérkezett a lányáékhoz. Csakhogy ezúttal nem a megszokott kis táskáját hozta magával, hanem két hatalmas bőröndöt.
Péter számára a szombat reggel egészen váratlanul indult. Fél nyolckor, közvetlenül a hálószobájuk ajtaja előtt, felbőgött a porszívó. A fejében szinte doboltak a kefének a szegélyléchez csapódó, ütemes ütései. Kócosan, feldúlt arccal rontott ki a folyosóra.
— Katalin! — ordította túl a motor zaját. — Feltétlenül hajnalban kell szimfonikus zenekari előadást rendezni? Szombat van!
Az anyósa kikapcsolta a porszívót, rátámaszkodott a nyelére, és édeskés, kedveskedő hangon, pontosan azzal a hangsúllyal, amelyet Mária annyira előszeretettel használt, így felelt:
— Jaj, Péterkém, hát ki alszik délig? Én korábban felkeltem, gondoltam, egy kis rendet teremtek nektek. A sarkokban csomókban állt a por, így levegőt sem lehet venni! Menj csak mosakodni, készítettem reggelit.
A konyhában újabb csapás várta Pétert. A hűtőhöz lépett, hogy elővegye a kedvenc füstölt kolbászát, de a polc üresen tátongott. A helyén katonás rendben sorakoztak a zsírszegény kefires üvegek.
— Hol van a kolbász? — kérdezte döbbenten.
— Kidobtam — válaszolta Katalin teljes nyugalommal, miközben teát töltött. — Péterkém, hát ki eszik meg ilyen vegyszeres vackokat? Gondolnod kellene az egészségedre, már nem vagy gyerek, az erek sem tréfadolog. Felszabadítottam a polcodat, tettem oda kefirt. Idd csak, jót tesz.
Péter arca bíborszínűre váltott. Ökölbe szorította a kezét, nehézkesen vette a levegőt, aztán sarkon fordult, és berontott a hálószobába a feleségéhez.
— Júlia! — sziszegte, miután szorosan behúzta maga mögött az ajtót. — Mi folyik itt? Anyád normális? Kidobta az ételemet! A fülem mellett porszívózik a jogos pihenőnapomon! Mondd meg neki, hogy fejezze be ezt a cirkuszt!
Júlia a tükör előtt ült, éppen krémet kent az arcára, és még csak hátra sem fordult.
— Péter, őszintén szólva nem értem, min akadtál fenn — felelte higgadtan. — Hiszen ő az anyukám. Csak gondoskodik rólunk. Ő jobban tudja, mi egészséges és mi nem. Tűrd egy kicsit, elvégre családtag. A család pedig nem sértheti meg az ember komfortzónáját.
Péterben bennakadt a szó. Júlia mondatai úgy verődtek vissza rá, mint a saját, éveken át ismételgetett kijelentéseinek gúnyos visszhangjai. Kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de egyetlen épkézláb válasz sem jutott eszébe.
Katalin pedig ekkor még csak igazán kezdett belelendülni.