Délután Péter a nappaliban telepedett le, hogy nyugodtan átnézzen néhány munkahelyi iratot. Alig rendezte maga elé a papírokat, Katalin már meg is jelent az ajtóban, kezében csuromvizes ronggyal.
– Jaj, Péterkém, hát mi ez a felfordulás itt az asztalon? – csapott le azonnal, és minden különösebb engedélykérés nélkül félretolta a gondosan összekészített dokumentumkupacot. A következő pillanatban már erőteljes mozdulatokkal súrolta az asztallapot.
– Katalin, dolgozom! Tegye vissza azokat a papírokat oda, ahol voltak! – sziszegte Péter összeszorított foggal.
– Egy családban nincs helye sem titkoknak, sem kosznak – vágta rá az anyósa, miközben Péter kedvenc bögréjét is átpakolta az asztal másik sarkára. – Hidd el, én jobban tudom, hogyan kell rendet tartani. Neked is kellemesebb lesz tiszta asztal mellett ülni.
A hét végére Péter már úgy feszült, mint egy túlhúzott húr. Júliának többé nem panaszkodott, mert pontosan tudta, mi következne: a felesége visszamondaná neki valamelyik régi, ezerszer hangoztatott mondatát az „anyai törődésről”. Amikor Katalin végre hazautazott, Péter olyan sietséggel ajánlotta fel, hogy kiviszi az állomásra, mintha egy természeti katasztrófa sújtotta övezetből menekülne.
Csakhogy ez még csak a terv első fele volt. A második szakasz egy hónappal később indult el, amikor a lakás ajtajában megjelent Erika. Az anyós ezúttal is megérkezett a neki „járó” két hétre, és szemmel láthatóan arra számított, hogy minden a megszokott, királynői fogadtatás szerint zajlik majd.
Júlia azonban már az első estén felborította a régi forgatókönyvet. Nem készített háromfogásos ünnepi vacsorát, nem sürgött-forgott a konyhában, nem igyekezett Erika kedvében járni. Főzött magának egy bögre zöld teát, leült a konyhaasztalhoz, kinyitotta a laptopját, és fel sem pillantva udvariasan megkérdezte:
– Erika, visszafelé melyik napra vette a jegyet?
Erika éppen a táskájából húzta elő az otthoni papucsát. A kérdésre mozdulatlanná dermedt. Péter kezéből csörrenve esett ki a kanál.
– Hogyhogy… melyik napra? – kérdezett vissza zavartan Erika. – Hát ahogy máskor is. Két hétre jöttem.
– Értem – bólintott Júlia szárazon, és valamit feljegyzett a noteszébe. – Csak szeretném előre beosztani a munkámat és kiszámolni a kiadásokat. Nehéz hetem lesz, szükségem van pihenésre.
Péter olyan pillantást vetett rá, amely szinte perzselte a levegőt, Júlia azonban tudomást sem vett róla.
Másnap megkezdődött a csendes háztartási ellenállás. Júlia többé nem főzött három emberre. Este, amikor Péter hazaért a munkából, a tűzhelyen egy makulátlanul tiszta serpenyőt talált. Erika a televízió előtt ült, és várta a vacsorát.
– Júlia, mit fogunk enni? – kérdezte Péter, benézve a hálószobába.
– Én már vacsoráztam a kollégáimmal egy kávézóban – felelte Júlia anélkül, hogy felnézett volna a könyvéből. – A hűtőben van alapanyag. Ő a te édesanyád, a te családod. Készítsd el neki a kedvenc túrós lepényét. Nekem most csendben kell dolgoznom, a vendégektől elfárad az ember.
Péter végül kiment a konyhába, és tésztát kezdett főzni. Erika egyáltalán nem volt elragadtatva. Ő Júlia kifinomult fogásaihoz szokott, nem összeragadt szarvacskához virslivel.
Júlia viszont nem hátrált meg. Ha finomságokat vett – jobb sajtot, füstölt lazacot, friss bogyós gyümölcsöt –, mindig pontosan egy adagot vásárolt. És azt egyedül fogyasztotta el. Amikor Erika a régi szokása szerint bevonult a fürdőszobába, és megnyitotta a vizet, Júlia kisétált az előszobába, megállt Péter mellett, majd látványos sóhajjal, elég hangosan megjegyezte:
– Nahát, már fél órája folyik a víz. Nálunk mérőóra van, Péter! Az áram is pörög közben. Szólhatnál anyukádnak, hogy igyekezzen egy kicsit.
Péter hallgatott. Csapdába került. Most már neki kellett reggelit és vacsorát készítenie az anyjának, neki kellett összeszednie a lakás különböző pontjain otthagyott csészéket, neki kellett végighallgatnia Erika megjegyzéseit, és esténként neki kellett szórakoztatnia is, mert Júlia teljesen kivonta magát a feladatból. Udvarias maradt, köszönt, elköszönt, de a mindennapi terhek szempontjából Erika kizárólag Péter gondja lett.
Az ötödik napra Péter kezdett megtörni.