Szegedre, gyerekjáték lesz. Hidd el, a bírósági hercehurca sokkal többet fog kivenni belőletek, mint amennyit ti valaha is kiszívtatok belőlem.
A szobára ólomsúlyú csend telepedett. A perrel való fenyegetés, és főleg annak a lehetősége, hogy a már megszerzett pénzeket is vissza kell fizetniük, úgy hatott a rokonokra, mintha egy dézsa jeges vizet zúdítottak volna rájuk. Ilona egy csapásra abbahagyta a sopánkodást, Nóra összeszorította a száját, Gergő pedig hirtelen nagyon érdekesnek találta a padlót.
— Pontosan egy órád van, Attila — mondta Eszter, és egyenesen a férje szemébe nézett. — Szedd össze a holmidat. A borotvádat, a drága ingeidet, amiket szintén én vettem neked, és menj el. A vacsorának vége.
Kapkapodva kezdtek csomagolni, közben idegesen egymásra szórták a vádakat. Ilona Nórára sziszegett, amiért szerinte túl sokat fecsegett a családi csoportban. Attila dühödten hajigálta a ruháit a bőröndbe, közben átkokat motyogott, és azt bizonygatta, hogy Eszter még térden csúszva fog visszakönyörögni hozzá, amikor rájön, hogy rajta kívül senkinek sem kell. Eszter azonban nem vitatkozott. Csak odaállt az ablakhoz, és a lassan elsötétülő várost nézte. Furcsa könnyűség áradt szét benne, mintha egy évek óta cipelt, sáros, nehéz hátizsák zuhant volna le végre a válláról.
Amikor az ajtó becsapódott mögöttük, a lakásban végre megjelent az a béke, amelyre olyan régóta vágyott. Eszter kiment a konyhába, töltött magának egy pohár bort, és lassú kortyokban megitta. Szabad volt.
Nyolc hónap telt el.
A válás meglepően gyorsan, különösebb mocskolódás nélkül lezajlott. Attila ugyan megpróbált részesedést követelni Eszter vállalkozásából, de az asszony ügyvédje hamar lehűtötte a lelkesedését. A bíróság elé olyan iratokat tett le, amelyek világosan igazolták: a virágstúdió Eszter saját megtakarításaiból indult, a férje pedig egyetlen forinttal sem járult hozzá a felépítéséhez. Vagyonmegosztásra szinte nem is volt szükség, mert nem nagyon akadt mit megosztani. Attila tartalékai egy tóparti telekben álltak, amely az anyja nevén volt, és annak házastársi vagyonként való bizonyítása szinte reménytelen vállalkozásnak tűnt. Eszter nem is akarta erre pazarolni az idegeit. Neki az volt a lényeg, hogy a lakása és az üzlete érintetlenül megmaradt.
Amint nem kellett tovább eltartania egy felnőtt férfit, és nem kellett finanszíroznia annak népes rokonságának minden hóbortját, Eszter szinte döbbenten vette észre, hogy a bevételeiből kényelmes, nyugodt életet tud teremteni magának. Korszerűbb gépeket vásárolt a műhelybe, felvett még egy virágkötőt, és végre megengedett magának egy igazi pihenést is. Két hét a Dominikai Köztársaság fehér homokos partján lemosta az arcáról az utolsó fáradtságnyomokat. Kivirult, gyakrabban mosolygott, új frizurát csináltatott, és lecserélte a ruhatárát is.
Attila élete egészen más irányt vett. Abban a pillanatban, hogy elveszítette az ingyenes lakhatást és a kényelmes eltartást, kiderült, hogy a fizetése messze nem elég ahhoz az életmódhoz, amelyhez hozzászokott. Ilona továbbra is elvárta a havi támogatást, Gergő sértetten emlegette, hogy a bátyja már nem finanszírozza a felújításaikat, Attilának pedig egy apró garzont kellett bérelnie a város szélén. Megtakarítása nem maradt, a tóparti telek pedig továbbra is gazosan, elhanyagoltan állt. Házépítésre soha nem volt pénze; valójában csak a földtulajdonos szerepével simogatta a hiúságát.
Egyik este, amikor Eszter bezárta a műhelyt, Attilát pillantotta meg a bejáratnál. A férfi ott toporgott, egyik lábáról a másikra állva. Gyűröttnek, lefogyottnak látszott, a kabátja pedig szemmel láthatóan szebb napokat is megélt. A kezében kissé nevetségesen szorongatott három hervadozó szegfűt, amelyeket nyilván valamelyik közeli árusnál vett.
— Eszter… szia — kezdte, és tett felé egy óvatos lépést. — Épp erre jártam. Figyelj, sokat gondolkodtam. Mindketten hibáztunk. Anyámnak nem volt igaza, Nóra meg egyszerűen ostoba volt. Nem kezdhetnénk elölről? Hiányoznak az estéink, meg a főztöd. Akár azt is megígérem, hogy nem adok több pénzt Gergőnek. Hiszen olyan boldogok voltunk együtt.
Eszter előbb a szegfűkre nézett, aztán a volt férjére. Belül semmi sem mozdult meg benne. Nem érzett sajnálatot, haragot vagy régi fájdalmat. Csak tiszta, nyugodt közönyt.
— Hibákat te követtél el, Attila — felelte halkan, de megingathatatlanul, miközben kulcsra zárta a stúdió ajtaját. — És én nem vagyok az ingyenes kifőzdéd, hogy a főztömet siratgasd. Add át üdvözletemet anyádnak és az öcsédnek. Remélem, jó a kapás a tónál.
Azzal megfordult, és elindult az új, szalonból vásárolt autója felé. Attila még megpróbált utána kiáltani valamit, elővenni a régi lemezt arról, hogy Eszter rideg és számító, de a szavai belevesztek az esti utca zajába.
Eszter beült a volán mögé, bekapcsolta a kedvenc zenéjét, majd könnyedén besorolt az autók közé. Otthon meghitt csend várta, másnapra pedig egy izgalmas megbízás: egy nagy, szabadtéri ünnepség teljes virágdekorációja. Előtte pedig ott állt egy egész élet, amelyben többé nem jutott hely manipulációnak, hazugságnak és mások adósságainak. A számítása pontosnak bizonyult: élősködők nélkül sokkal boldogabb az ember. Ezt a szabadságot pedig Eszter tisztességesen, a saját erejéből érdemelte ki.