Dolgozik, hajt, előre gondolkodik, még a házra való pénzt is gyűjtögeti. Te aztán igazán jó helyre kerültél mellette! És hogy velünk mennyit törődik… aranyból van ennek a fiúnak a szíve!
— Az biztos, a bátyámnak nagy lelke van — bólogatott Gergő, miközben két pofára ette a salátát. — Eszter, neked is köszönet, hogy megértő voltál Márk táborával kapcsolatban. Manapság olyan árak vannak, hogy az embernek belesajdul a feje. Egyedül nem bírtuk volna kifizetni.
Eszter letette a villáját. Nyugodt mozdulattal megtörölte a száját a papírszalvétával, majd felállt az asztaltól, és odalépett a komódhoz. Kinyitotta az egyik fiókot, és elővett belőle egy vastag, sötétkék irattartót.
— Tudjátok, én is úgy gondolom, hogy egy családban az őszinteség alapvető dolog — szólalt meg halkan, mégis metszően tiszta hangon. — És mivel ma elvileg azt ünnepeljük, hogy Márk elutazik a szegedi vízparti gyerektáborba, készültem nektek egy apró meglepetéssel.
Kinyitotta a mappát, és a benne lévő színes nyomatokat egyenként az asztal közepére tette. Legfelül Nóra üzenetének képernyőfotója feküdt, benne a szállodával és a bizonyos „virágtündérrel”.
Nóra félrenyelte a bort, és köhögve kapott a pohara után. Gergőnek megállt a rágás a szájában. Attila, aki addig az asztalfőn feszített, egy pillanat alatt olyan sápadt lett, hogy szinte beleolvadt a fehér abroszba.
— Eszter… mi ez az egész? — csattant fel élesen. — Te turkáltál a telefonomban? Ez magánügy! Nincs jogod hozzá!
Közben már nyúlt is a papírokért, hogy összekapkodja őket, de Eszter megelőzte. Elkapta a csuklóját, és hideg határozottsággal félretolta a kezét.
— Ülj le — mondta olyan erővel, hogy Attila ösztönösen visszazuhant a székére. — A határok átlépése nem itt kezdődik, Attila. Hanem ott, amikor te az én lakásomban élsz, az én pénzemen eszel, az én számlámról fizeted a rezsit, közben pedig a fizetésedet és az egymillió-kétszázezer forintos prémiumaidat titokban átutalgatod anyádnak meg az öcsédnek.
Ilona hangosan levegő után kapott. Az arca pillanatok alatt vörös foltokkal telt meg.
— Hogy merészelsz így beszélni a fiammal? — háborodott fel, és színpadias mozdulattal a mellkasához kapott. — Ő az én gyerekem! Kötelessége segíteni nekem! Én neveltem fel, én virrasztottam mellette éjszakákon át! Te meg ki vagy? Csak a felesége! Ma te vagy, holnap lehet más! Gyereketek sincs, mire kell nektek annyi pénz? Ráültök, aztán megpenészedik?
— Valóban érdekes kérdés, hogy mire kell a pénz — jegyezte meg Eszter keserű mosollyal, és előhúzta a következő papírt: bankszámlakivonat volt. — Például lehet belőle venni egy tóparti telket, majd ajándékozási szerződéssel anyuka nevére íratni, nehogy váláskor a feleségnek bármi köze lehessen hozzá. Szép elképzelés, Attila. Tényleg kifinomult. Öt éven át azzal tömted a fejem, hogy takarékoskodjunk, ne menjünk nyaralni, dolgozzak hétvégén is a műhelyben, mert a közös jövőnket építjük. Közben te csak a saját álmodat rakosgattad össze — magadnak és a rokonaidnak. Én pedig közben ingyen étterem és ingyen szállás voltam nektek.
— Ugyan már, csak irigy vagy! — sziszegte Nóra, és gyűlölettől csillogó szemmel hajolt előre. — Neked saját vállalkozásod van, virágokat kötögetsz, és aranyáron adod el őket! Most mi van abban, hogy segítettél egy kicsit a családnak? Nem szakadtál bele! Te vagy a hibás, amiért ilyen vakon hittél mindent. Lehettél volna okosabb is.
Eszter lassan végignézett az asztal körül ülőkön. Kapzsi arcok, pimasz tekintetek, sértett önérzet. Egyikükön sem látott megbánást. Csupán dühöt, mert az a kényelmes kis rendszer, amelyből eddig mindannyian hasznot húztak, hirtelen recsegni-ropogni kezdett.
Ilona ekkor ismét a szívéhez kapott, mintha legalábbis halálos csapás érte volna.
— Eszter, te olyan vagy, mint egy régi vígjáték hideg, karót nyelt igazgatónője! — jajdult fel. — Száraz, érzéketlen asszony! Semmi melegség nincs benned, csak számok meg kimutatások járnak a fejedben! Az én fiam melletted teljesen elsorvad! A végén még sírba viszed ezekkel az örökös vádaskodásokkal!
— A maga fia, Ilona, szemmel láthatóan remek állapotban van — felelte Eszter kimérten, karba fonva a kezét. — Jóllakott, drága márkás ruhákban jár, amelyeket mellesleg én mostam és vasaltam, és az arcszíne is egészen egészséges. De a jótékonysági időszaknak mától vége. Nóra, kellemes pihenést kívánok Szegeden, de ezúttal a saját pénzetekből fizetitek. Gergő, az autóhiteled törlesztését pedig innentől egyedül oldod meg.
Attila felpattant. Az arca eltorzult a dühtől.
— Engem te innen nem dobhatsz ki! — ordította. — Törvényes házasságban élünk! Be vagyok jelentve ide, ez az otthon ugyanúgy az enyém is!
— Ideiglenes lakcímed van itt, az is csak év végéig — válaszolta Eszter változatlan nyugalommal. — A lakást még a házasság előtt vettem, kizárólag a saját nevemre. Viszont minden utalásról, amely az én kártyámról a te számládra vagy az anyád számlájára ment, pontos nyomom van. Ha most azonnal nem pakolod össze a holmidat, és nem távozol ebből a lakásból a csodálatos családoddal együtt, holnap beadom a válókeresetet, holnapután pedig ügyvédhez megyek. Tételesen kiszámoljuk, mennyit fizettem nektek táborokra, korrepetálásra és mindenféle „sürgős” családi szükségletre, aztán pert indítok jogalap nélküli gazdagodás miatt. Azt sem lesz nehéz bizonyítani, hogy Márk semmiféle gyerektáborban nem járt, és a pénz valójában szállodai foglalásra ment el.