A nappaliban körbevették a kanapét, és egyszerre, egymás szavába vágva követelték a magyarázatot. Katalin csak halkan felsóhajtott. Kikapcsolta a tévét, leült, végignézett a népes rokonságon, majd olyan mondatot mondott ki, amely után fagyos némaság telepedett a szobára.
Közölte velük, hogy gyűlöli őket. Mindannyiukat, kivétel nélkül.
Ilona látványos mozdulattal a mellkasához kapta a kezét, és sértett nyögéssel hátrahőkölt. Hogy beszélhet így a saját családjával? Mégis mit követtek el ellene?
Katalin ekkor teljes nyugalommal, minden hisztéria és kiabálás nélkül elmesélte, mi történt két hónappal korábban.
Egyik este munkából tartott hazafelé. Elhaladt egy elegáns, üvegportálos étterem előtt, és teljesen véletlenül megpillantotta Lászlót az egyik asztalnál. Nem egyedül ült. Mellette egy fiatal nő foglalt helyet, a férje pedig úgy nézett rá, ahogy Katalinra legalább húsz éve nem. Katalin bement, észrevétlenül leült egy távolabbi asztalhoz, és néhány perc alatt mindent megértett.
Csakhogy nem ez volt a legfájdalmasabb. Nem rendezett jelenetet, nem csapott botrányt ott helyben. Ehelyett felfogadott egy magánnyomozót. És amit megtudott, az végleg kiégette a szívéből a szeretet utolsó maradékát is.
Kiderült ugyanis, hogy Vivienről mindenki tudott.
Tudott róla az anyósa. Tudott róla az apósa. Tudott róla a menye és a veje is. És ami mindennél borzalmasabb volt: a saját két gyereke, Márk és Eszter is tisztában volt mindennel.
Az egész család kedvesen mosolygott Katalinra, elfogadta tőle a vaskos pénzkötegeket, az ő számlájára nyaralt, miközben a háta mögött fedezték László kis kalandjait. Egyetlen ember sem akadt köztük, aki elmondta volna neki az igazat. Ilona ráadásul még bátorította is a fia viszonyát: szerinte „a fiúnak jár egy kis öröm”, hiszen elfárad a hatalmaskodó felesége mellett. A gyerekek pedig azért hallgattak, mert féltek, hogy válás esetén az anyjuk bezárja a feneketlen pénztárcáját.
Ezért vásárolta meg Katalin az álomnyaralót éppen azon az üdülőtelepen, ahová Ilona is járt. Azt akarta, hogy az anyósa legyen az első, aki meglátja a házat, és majd megfullad az irigységtől.
A nappaliban olyan csend lett, hogy még a falióra ketyegése is élesen hallatszott. Elsőként Ilona tért magához. Amint felfogta, hogy komoly baj van, egyetlen pillanat alatt váltott hangnemet. A sértettség helyét hízelgés vette át: bólogatni kezdett, fogadkozott, hogy mindent jóvátesznek. Esküdözött, hogy László még ma szakít Viviennel, és soha többé a közelébe sem megy. Maga László is rémülten bólogatott, mert érezte, hogy a milliók lassan kicsúsznak a kezei közül.
A felesége elé ugrott, és könyörögni kezdett. Dadogva bizonygatta, hogy a család megmentéséért kész lemondani erről a „fiatalkori tévedésről”.
Katalin hidegen elmosolyodott.
— Nem venném a lelkemre, hogy megfosszam a férjemet ekkora boldogságtól.
Amikor világossá vált, hogy meghatni nem lehet, bevetették a nehéztüzérséget. Az após emlékeztette a Budapest belvárosában lévő elegáns lakásra. Hiszen alig valamennyi önerővel vették fel rá a hitelt! Még tíz évig fizetni kell! Ha Katalin elzárja a pénzcsapot, az öregek az utcára kerülnek.
Katalin csak ásított egyet, és közölte, hogy akkor sem érdekelné különösebben, ha mínusz húsz fokban kellene a járdán dideregniük.
Ekkor előretolták a gyerekeket. Márk és Eszter a kis Leventét és Martint a nagymamájuk elé tessékelték.