Nem egyszerűen jól keresett: a fizetése valósággal óriási volt. Ebből a pénzből engedhette meg magának László, a szerényen fizetett kutató, azt az életet, amelyet ő „színvonalasnak” szeretett nevezni. Katalinnak köszönhette, hogy háromévente új autóba ülhetett, drága öltönyökben járhatott, finom ételeket rendelhetett, és időről időre vastag borítékokat kaphatott a saját kis „zsebpénzére”.
Katalin fizette annak a hatalmas, négyszobás, Budapest belvárosában lévő lakásnak a hitelét is, amelyet Ilona és József egy évvel korábban vettek fel. Hónapról hónapra komoly összegeket utalt a felnőtt gyerekeknek: fiának, Márknak a síelős üdülésekre, lányának, Eszternek a tengerparti nyaralásokra, Rékának és Balázsnak pedig márkás ruhákra, valamint az unokák magániskoláira.
Huszonnyolc éven át Katalin dolgozott, termelte a pénzt, majd szétosztotta mindenkinek. László a saját fizetését eközben kizárólag önmagára költötte.
A tizenkilenc éves gond
Amikor László az anyjától megtudta, hogy a felesége felmondott, egyetlen pillanat alatt megértette: kényelmes, jóllakott élete a szakadék peremére került. Azonnal előkapta a telefonját, és Vivient hívta.
A lány tizenkilenc éves volt. László már jó ideje találkozgatott vele, szenvedélyes szerelmi vallomásokkal árasztotta el, és ajándékokkal kényeztette, amelyeket természetesen Katalin pénzéből vásárolt. Most kapkodva közölte vele, hogy aznap este nem tudnak találkozni, mert otthon sürgős ügyek támadtak. A vonal túlsó végén sértett, hideg, hisztérikus hang válaszolt.
Vivien kijelentette, hogy ha egy ötvenéves vénembernek akad nála fontosabb dolga, akkor ő pillanatok alatt talál helyette mást. Jelentkezőből nincs hiány. Azzal le is csapta a telefont.
László verejtékben állva meredt maga elé. Pontosan tudta, hogy Vivien nem fenyegetőzik üresen. Katalin pénze nélkül többé nem tudná eltartani fiatal szeretőjét. A felesége és a nála jóval fiatalabb kedves közötti választás valójában fel sem merült. A szerelem szép dolog, persze. Csakhogy Lászlót a törvényes felesége etette, itatta, öltöztette, tartotta el. Nem maradt más hátra: azonnal haza kellett mennie, és meg kellett mentenie a legfontosabb pénzforrását.
Útközben végig azért fohászkodott, hogy az anyja tévedjen. Miféle birtok? Miféle felmondás? Hogy hozhatott volna Katalin ilyen horderejű döntéseket az ő tudta nélkül?
Katalin azonban nemcsak megerősítette a pletykákat, hanem kis híján az orrát is betörte.
Családi tanácskozás a pénztárca megmentésére
László a konyhában ült, bedagadt orrát tapogatva, és sorra hívogatni kezdte a rokonokat. Egy órával később a lakás már úgy zúgott, mint egy felbolydult méhkas. Mindenki megérkezett. Ilona és József elsőként jöttek. Befutott a huszonhét éves Márk is a feleségével, Rékával, valamint a kisfiukkal, Leventével. Nem sokkal utánuk berontott a huszonhat éves Eszter a férjével, Balázzsal, és a fiukkal, Martinnal.
Mindannyian a konyhába zsúfolódtak, és riadt suttogással találgatták, mi történhetett. Senki sem értette, mi ütött az ő mindig készséges, engedelmes Katalinjukba. Honnan jött ez a váratlan lázadás?
Katalin hallotta, hogy megtelt a lakás emberekkel, mégsem ment ki köszönni. A legkevésbé sem érdekelte. Régebben már rég sürgölődött volna, terített volna, kérdezgette volna, ki kér teát, ki kávét. De az a Katalin, az egész család csendes, engedelmes támogatója, két hónappal korábban meghalt. Csak a rokonai erről még mit sem sejtettek. Ez alatt a két hónap alatt ő némán és módszeresen készítette elő a menekülési útvonalát: átrendezte a vagyonát, lezárta a munkahelyi ügyeit, és berendezte az új fészkét.
Végül a családi küldöttség összeszedte a bátorságát, és libasorban elindult a nappali felé.