— Feleség vagy te egyáltalán, vagy micsoda?
Eszter arca meg sem rezdült.
— Én a szponzor voltam, Márk. De a páratlan nagylelkűségi akcióm a mai nappal véget ért.
Márk ocsmányat káromkodott, aztán úgy bevágta a bejárati ajtót, hogy beleremegett a fal. Körülbelül egy óra múlva tért vissza két gyrosszal és egy doboz kólával. Lilla boldogan szaladt elé a folyosóra, mintha valami hőst fogadna. Eszternek természetesen egyikük sem ajánlott fel semmit.
Nem is érdekelte.
Másnap szombat volt. Délelőtt idegen kulcs csikordult meg a zárban.
Az ajtó halkan nyögve kinyílt. Eszter még az ágyban feküdt, de azonnal meghallotta a lépteket. Nehézkes, csoszogó járás volt.
Erzsébet. Az anyósa.
— Márk! Lillácska! Hoztam palacsintát! — harsant fel a hangja az előszobából.
Eszter magára kapta a köntösét, és kilépett a hálóból.
Erzsébet asszony úgy rángatta le a csizmáját, mintha a lakás legalább annyira az övé lenne, mint bárki másé. A kezében műanyag ételesdobozt szorongatott.
— Nahát, Eszterkém, még mindig alszol? Tizenegy óra van.
— Szabadnapom van — felelte Eszter nyugodtan.
Az anyósa sértődötten összeszorította a száját.
— Egy rendes asszony ilyenkor már reggelit ad az urának, nem az ágyat nyomja délig. Hol van az én kisfiam?
A nappaliból előkerült Lilla, gyűrött pólóban, kócos hajjal.
— Anya, képzeld, tegnap éhesen hagyott minket. Hisztit csapott valami leves miatt.
Erzsébet felháborodottan felszisszent, majd Eszterre meredt.
— Te teljesen elvesztetted a józan eszedet? Éhezteted azt a szegény gyereket?
— A „szegény gyerek” huszonnégy éves — mondta Eszter. — És úgy eszik, mint egy rakodómunkás műszak után.
— Hogy mersz így beszélni! — Erzsébet egy lépést tett felé.
Eszter nem hátrált.
— A kulcsot tegye le az asztalra.
Az anyósa megtorpant.
— Tessék?
— A lakáskulcsomat. Tegye a komódra.
Erzsébet és Lilla összenéztek, mintha Eszter valami egészen képtelen dolgot kért volna.
— Én ugyan nem teszek le semmit. Ez a fiam lakása.
— A lakást még a házasság előtt vettem. A saját pénzemből. A fia csak ideiglenesen van ide bejelentve. A kulcsot kérem.
Erzsébet végül odacsapta a kulcscsomót a fa lapra. A fém csattanása élesen visszhangzott az előszobában.
— Istenem, még egy falat kenyeret is sajnál a családtól! Szegény Márkom. Egy kapzsi, szívtelen nőszemélyt vett el.
Azzal bevonult a konyhába, Lilla pedig szinte futott utána. Eszter hallotta, ahogy összesúgnak odabent.
Egy órával később Erzsébet távozott.
Eszter bement a fürdőbe, hogy megmossa az arcát. A polcon sorban álltak a krémjei és apró tégelyei. Az egyik hiányzott. Az éjszakai, retinolos arckrém, amelyért huszonnyolcezer forintot fizetett, eltűnt.
Visszament a folyosóra.
— Lilla. Hol van a krémem?
Lilla fel sem nézett a telefonjából.
— Fogalmam sincs. Anya mintha elvett volna valamit, hogy bekenje a kezét. Száraz volt neki.
— A kezét? Az én retinolos, öregedésgátló arckrémemmel?
— Jaj, most nem mindegy? Mit nyavalyogsz egy kis tégely miatt? Veszel másikat, úgyis jól keresel.
Eszter nem válaszolt. Visszament a hálószobába, felöltözött, vállára vette a táskáját.
Barkácsáruházba kellett mennie.
Gyalog nagyjából negyedóra volt az út. Az idő undorítóan nyirkosra fordult. A novemberi szél bebújt a kabátja alá, és a csontjáig hatolt. Eszter gyors léptekkel haladt.
Az áruházban bevásárlókocsit vett maga elé, majd egyenesen a vasalatok és rögzítők felé indult.
Kiválasztott két vastag acélpántot fülekkel. Mellé fémhez való önmetsző csavarokat tett a kosárba, erős kétkomponensű ragasztót és egy lakatot.
A lakat súlyos volt. Masszív, számzáras darab, amelyet sarokcsiszoló nélkül aligha lehetett volna kinyitni.
Ezután betért egy műszaki áruházba is. Vett egy apró hűtőt, akkorát, mint egy éjjeliszekrény, és azonnali kiszállítást kért.
Délután három körül ért haza.
A lakás üres volt. Lilla elment csavarogni, Márk pedig a garázsnál lógott a haverjaival.
Eszter munkához látott.
Elővette a csavarozógépet. A sajátját. A konyhában álló nagy, fehér Bosch hűtő ajtajához illesztette a két acélfület, és kimérte a helyüket.
Nem ment könnyen. A hűtő fém burkolata ellenállt, a csavarok nehezen kaptak bele az anyagba. De a benne forrongó düh erőt adott neki.
Fél óra múlva a hűtő ajtaján két erős fémfül meredt egymás felé. Eszter átfűzte rajtuk a lakat kengyelét, rákattintotta a zárat, majd megrángatta. Meg sem mozdult.
Ezután a konyhaszekrényekből áthordta a hálószobájába az összes rizst, lisztet, tésztát, konzervet és minden tartós élelmiszert. A háló ajtajába pedig beszerelt egy egyszerű kulcsos zárat. Az már jóval könnyebben ment.
Öt órára megérkeztek a szállítók a minihűtővel. Eszter az ágy mellé állíttatta, bedugta a konnektorba, és megvárta, amíg halkan zúgni kezd.
Aztán elővette a telefonját, megnyitotta az egyik drágább szupermarket házhozszállítását, és leadta a rendelést.