— Mindig csak a piszmogás — tette hozzá Katalin, és megigazította a kalapját. — Mondtam én neked, Gábor, hogy nélküle kellett volna elindulnunk. Meghagytuk volna neki az utat jövőre, mi meg nyugodtan kipihenjük magunkat. Nekem is jót tett volna végre a meleg, a csontjaimnak.
— Anya, kérlek, hagyd abba — húzta el a száját Gábor. — Így is alig sikerült mindent elrendezni.
Ekkor a hömpölygő utastömegben feltűnt egy ismerős dzseki. Eszter határozott léptekkel közeledett feléjük. Mellette Benedek igyekezett apró, kapkodó lépésekkel, maga után húzva a pingvin formájú gyerekbőröndjét, amely minden egyes kanyarban ide-oda billegett.
Gábor egy pillanatra megkövült. Az arcán ott maradt a félbehagyott mosoly.
— Eszter? Ő meg mit keres itt?
Eszter egy méterre állt meg a férjétől. Nem látszott rajta sem düh, sem kétségbeesés. Szinte túlságosan nyugodt volt.
— Hogyhogy mit? Jön velünk a tengerhez.
Gábor idegesen a negyvenkettes pultnál kígyózó sor felé sandított. Néhányan már feléjük fordították a fejüket.
— Eszter, elment az eszed?
Közelebb lépett hozzá, és olyan halkra fogta a hangját, hogy inkább sziszegésnek tűnt.
— Tegnap mindent megbeszéltünk! Nincs benne a foglalásban! Megmondtam, hogy anyát írtuk be helyette. Így nem engednek fel minket!
Katalin fenyegető elszántsággal húzta ki magát a menye előtt.
— Eszterkém, ez már tényleg mindennek a teteje. Miért kell a gyereket ilyen helyzetbe hozni? Idecipelted a reptérre, hogy aztán most visszaforduljatok vele? Add oda Gábornak az útleveleket, a fiút pedig küldd haza taxival!
Benedek ijedten simult az anyja lábához.
— Én nem megyek sehova taxival.
Eszter erősebben fogta meg a fia kezét.
— Kisasszony, elnézést, segítene?
Gábor elvesztette a türelmét, és szinte odarontott a check-in pulthoz, közben félrelökött egy hátizsákos férfit.
— Nézze meg a foglalásunkat! Kovács Gábor, Kovács Eszter és Kovács Katalin!
A légitársaság egyenruhás munkatársa közönyös arccal pötyögni kezdett a billentyűzeten.
— Igen, látom. Három utas szerepel a rendszerben. Kérem az okmányokat.
Gábor diadalmasan fordult vissza a feleségéhez.
— Hallottad? Három utas. Eszter, ne csinálj jelenetet. Add ide a papírokat, feltartjuk a sort.
— Igazad van, Gábor.
Eszter elővette a kabátzsebéből a saját igazolványát.
— Három utas.
Aztán egy lépést hátrált.
— Csakhogy én nem veletek utazom.
Gábor kinyújtott kézzel maradt állva.
— Hogy érted azt, hogy nem utazol?
— Úgy, ahogy mondom.
Eszter a hátizsákjából két kinyomtatott útvonal-visszaigazolást húzott elő.
— Milyen szerencse, hogy három hete belenéztem a laptopodba. Amíg te a kis meglepetéseidet szervezted, én sem ültem tétlenül. Levettem a közös megtakarítási számlánkról pontosan a rám eső felét. Ehhez hozzátettem a szabadságpénzemet is. Kettőnknek éppen elég lett.
Meglengette a papírokat.
— Benedekkel mi egy másik tengerparti üdülőhelyre megyünk. A másik terminálról indulunk, a mi gépünk két óra múlva száll fel.