— Hát akkor elkíséred, és kész. Így aztán nem is lehet rendesen kikapcsolódni. Gábornak pihenésre van szüksége. Egész évben gürizik, ő tartja el a családot. Olyan társaság kell neki, amelyik mellett végre feltöltődhet, nem pedig az, hogy egy gyerek után rohangáljon a homokban.
Eszter lassan az anyósáról a férjére emelte a tekintetét. Gábor kissé behúzott vállal állt, de látszott rajta, hogy az anyja jelenléte bátorságot önt belé.
— És ezt mikor szándékoztatok közölni velem?
Eszter közben összezárta Benedek hátizsákját.
— Holnap, a repülőtéren? A becsekkolás előtt? „Meglepetés, Eszter, a fiunk nélkül utazunk, hívd fel gyorsan anyádat, hogy azonnal jöjjön Benedekért”?
Gábor arcán vörös foltok jelentek meg. Gyűlölte, amikor Eszter ilyen hangon beszélt: halkan, fegyelmezetten, mégis úgy, hogy minden egyes szava szinte odaszögezte az embert a padlóhoz.
— Nem mindegy, mikor mondjuk?
Türelmetlenül legyintett.
— A lényeg az, hogy eldőlt. Anya jön velünk. Ennyi. Én vagyok a férj, meghoztam a döntést. Ne kezdj jelenetet rendezni.
— Nem is rendezek.
Eszter a vállára kapta a hátizsákot.
— Benedek, öltözz!
A gyerekszobából kiszaladt a hétéves kisfiú, maga után húzva az új játék repülőgépét.
— Anya, már indulunk?
— Indulunk, kicsim. Vedd fel a sportcipődet.
Katalin elégedetlenül csettintett a nyelvével.
— Hová hurcoljátok ilyenkor este azt a gyereket? Holnap reggel van a járat. Aludnia kellene.
— Most megyünk — felelte Eszter röviden.
Gábor értetlenül pislogott. Az imént még olyan határozott férfias elszántsága egy pillanat alatt szertefoszlott.
— Eszter, mit találtál ki? Hová mentek most? Minek?
— Anyámhoz.
Eszter nyugodtan magára vette a kabátját.
— Ha Benedek a nyarat úgyis a nagyinál tölti, akkor most viszem el. Holnap onnan megyek egyenesen a repülőtérre. Találkozunk a terminálnál.
Gábor megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Nyilván nagy botrányra számított, csapkodásra, tányértörésre, válással fenyegető kiabálásra. Ehelyett csend lett. A felesége morgott egy sort, aztán belenyugodott. Ahogy mindig.
— Na, jól van.
Még mosolyogni is megpróbált.
— Látod, anya? Mondtam én, hogy Eszter értelmes nő, felfogja a helyzetet. Menjetek csak. Vezess óvatosan. Holnap nyolckor a check-in pultoknál.
— Természetesen — válaszolta Eszter, és becsukta maga mögött az ajtót.
Másnap a repülőtér hatalmas csarnoka zsongott és morajlott. A pultok között huzat járt, az utasok ideges sietséggel húzták maguk után a bőröndjeiket. Gábor újra meg újra felpillantott a nagy elektronikus kijelzőre.
Mellette Katalin állt, egyik kezével a vadonatúj utazótáskája fogantyújára támaszkodva. Világos lenblúzt viselt és széles karimájú kalapot, amelytől leginkább egy termetes vargányára emlékeztetett.
— Hol késik már?
Gábor legalább tizedszer ellenőrizte a telefonját.
— Már megnyitották a felvételt. Ha így folytatja, a sor végére kerülünk.
— Jaj, ez már megint kezdődik — sóhajtott Katalin rosszallóan.