Ezután Andrea telefonált.
– Eszter, a jegyzőkönyvet kiküldtük minden érintettnek. Gábor visszaigazolta, hogy megkapta. A céges címre viszont küldött egy levelet, amelyben a megbeszélés érvénytelenítését követeli, arra hivatkozva, hogy „egy családi vita nem üzleti ügy”.
– Küldje el neki a sablonválaszt.
– Már megtörtént. Azt írtam, hogy az eljárás tárgya a társasági vagyon megrongálása, a belépési rend megsértése, valamint az opciós megállapodás feltételeinek teljesülése.
– Köszönöm.
– Még valami. A kollégák kérdezik, hogy holnap megtartjuk-e a státuszmegbeszélést.
Ránéztem a naptárra. Délelőtt tízre volt beírva a befektetői bemutató. A világ nem állt meg. A fejlesztés nem párolgott el. A csapatnak döntésre volt szüksége.
– Megtartjuk. A szokott időpontban.
Másnap Gábor mégis megjelent.
Nyolc óra negyvennyolckor már az üzleti központ földszinti előterében állt a forgókapunál, és a kártyáját próbálta leolvastatni. Egyszer. Aztán még egyszer. Majd harmadszor is.
A jelzőfény minden alkalommal piros maradt.
A pult mögött ülő biztonsági őr udvariasan közölte vele:
– A belépési jogosultsága nem aktív.
Gábor ekkor észrevett engem a lifteknél.
– Eszter!
Megálltam. Mellettem két fejlesztő és a projektmenedzser várakozott. Mindhárman azonnal úgy tettek, mintha a telefonjukon valami rendkívül fontosat olvasnának.
– Az előcsarnokban nem tárgyalok céges kérdésekről – mondtam.
– Most komolyan? Meg akarsz alázni?
– Dolgozni jöttem.
– Én is.
– Neked nincs belépési engedélyed.
– Ez az én cégem is!
– Neked arra volt jogod, hogy megszerezd a tizennyolc százalékos opciós csomagot. Ez a jog az aláírt szerződésben rögzített feltételek alapján, az igazgatósági döntéssel megszűnt.
Egy lépést tett felém, de a biztonsági őr azonnal felállt a pult mögül.
Gábor észrevette a mozdulatot.
– Rám hívtad a biztonságiakat?
– A belépési szabályzatot tartatom be.
– Eszter, elég legyen már. Túlreagáltam. Anya is. De tudod, milyen. Régi vágású, nehéz természete van.
– A nehéz természet nem jogosít fel senkit arra, hogy megrongálja a cég tulajdonát.
– Veszek neked egy új laptopot.
– A társaságnak. És ettől az ügy még nem zárul le.
Lejjebb vitte a hangját.
– Mit akarsz?
– Írásos magyarázatot. Az összes belépőkártya visszaszolgáltatását. A munkához kapcsolódó adathordozók átadását. És azt, hogy jogászi egyeztetés nélkül ne keresd a munkatársakat.
– Úgy beszélsz velem, mintha idegen lennék.
– Üzleti szempontból mostantól vitás fél vagy.
Végignézett a mellettem álló embereken, aztán a biztonsági őrön, végül a lezárt kapun.
Tegnap még abban bízhatott, hogy majd én mentem a család becsületét. Ma már neki kellett a saját arcát mentenie.
Kivette a zsebéből a belépőkártyát, és letette a pultra.
– Tessék. Vigyék.
– A másikat is – tettem hozzá.
Megmerevedett.
– Milyen másikat?
– A régi feketét. Azt, amelyik tegnap nálad volt a tárgyalóban.
A biztonsági őr ekkor már jóval figyelmesebben nézte.
Gábor benyúlt a zakója belső zsebébe, előhúzta a másik kártyát, és szó nélkül az első mellé tette.
Két apró műanyaglap. Az elmúlt hónapokban nagyjából ennyiben sűrűsödött össze a hatalma.
Beszálltam a liftbe, és felmentem a kilencedik emeletre. A tárgyalóban a csapat már készen várt. A kivetítőn nyitva állt a tesztkörnyezet, a befektetők pedig a biztonságos linken keresztül kezdtek becsatlakozni.
Balázs rám nézett.
– Indulhatunk?
– Indulhatunk.
A prezentáció pontosan, fegyelmezetten zajlott. Gábor nélkül. Nem szakította félbe senki hangos megjegyzésekkel, nem hangzottak el a kedvenc fordulatai a „női vezetésről” meg „Eszter finom erejéről”. Azok beszéltek, akik valóban létrehozták a terméket: a fejlesztők, az elemző, a bevezetési vezető. A megbeszélést azzal zártam, hogy rögzítettük a következő szakasz feltételeit.
A hívás bontása után néhány másodpercig csend maradt a teremben. Nem zavart csend volt. Inkább összeszedett. Szükséges.
– Eszter – szólalt meg Péter –, elkészítettem az új jogosultsági mátrixot. Ezúttal nincs benne kivétel a vezetőség rokonai számára.
– Kiváló. Vigyük jóváhagyásra.
Ebédidő körül Gábor hosszú levelet küldött. Volt benne sértettség, vádaskodás, utalás a közös életünkre, külön bekezdésben az „anyja iránti tisztelet hiánya”, és követelte, hogy adjuk vissza neki a „jogosan járó részesedését”.
Andrea továbbította nekem a választervezetet.
Száraz volt. Pontos. Érzelemmentes.
„Gábornak nincs bejegyzett üzletrésze a társaság törzstőkéjében. Az opciós csomag megszerzésére vonatkozó joga a megállapodásban meghatározott feltételek bekövetkezése miatt megszűnt. Kérjük, hogy a további megkereséseket képviselő útján tegye meg.”
Elolvastam, majd csak ennyit írtam vissza: „Jóváhagyom.”
Este bementem az irodámba. Nem haza. Pontosan az irodámba. A befektetővel kötendő szerződés papíralapú példányát kellett elhoznom.
Az asztalomon ott állt egy új tartalék laptop. Fekete volt, matrica nélküli, érintetlenül tiszta. Péter már beállította rajta a hozzáféréseket. Mellette egy kis lap feküdt: „Az anyagokat helyreállítottuk. A kockázatokat lezártuk.”
Végighúztam az ujjamat a fedél peremén. Csak megnéztem, rendesen záródik-e. Aztán megnyitottam a naptáramat.
Holnap: találkozó a házassági jogásszal.
Holnapután: taggyűlés a vendégbelépések szabályainak módosításáról.
Egy hét múlva: kárfelmérés és felszólítás Katalin részére.
Egy hónap múlva: az összes vezetői jogosultság átvizsgálása.
Régebben mindezt nehéz időszaknak neveztem volna. Most már más nevet adtam neki: rendrakás.
Gábor fáradtságon, rokoni kötelékeken és mások kezén keresztül próbált beülni a helyemre. Azt hitte, ha az anyja a földhöz vágja a laptopomat, én majd magyarázkodni kezdek, könyörgök, hogy ne keverjük össze az otthont és a munkát, és győzködöm őt, hogy a családi ügyeket ne vigye be az irodába.
Egyetlen dologban tévedett.
Én régóta pontosan tudtam különválasztani a személyeset a cégestől. Csak túl sokáig nem alkalmaztam ezt a saját férjemre.
Késő este érkezett tőle az utolsó üzenet.
„Semmim sem maradt miattad.”
Néztem a mondatot, és aznap először nyugodtan kifújtam a levegőt.
Nem én hagytam őt üres kézzel. Ő maga tette le a földre a jövőbeli részesedését akkor, amikor úgy döntött, hogy az én munkámat más kezével is össze lehet törni.
Kikapcsoltam a céges gép képernyőjét, felvettem a szerződést, és kiléptem az irodából a lift felé. Az üvegfal mögött ott maradt a vállalat, amely többé nem tett úgy, mintha családi konyha lenne.