A hadnagy egy darabig csak lapozgatta az irataimat, láthatóan nem sietett komolyan venni az ügyet. Akkor húztam elő azt, amit addig szándékosan tartogattam.
Előző este felhívtam Esztert, az egykori évfolyamtársamat, aki a lakáspolitikai főosztályon dolgozott. Másnap az állomás melletti zajos kávézóban ültünk le, előttünk keserű amerikai gőzölgött, ő pedig megmutatta, mit lát a rendszerben. Amit a képernyőn olvastam, egy hét óta először csalt mosolyt az arcomra.
Gergő, aki hivatalosan munkanélküliként szerepelt, regionális támogatást igényelt a „Fiatal család” program keretében: lakhatási hozzájárulást albérletre. A folyósítás egyik alapfeltétele az volt, hogy igazolnia kelljen egy olyan lakáshasználati szerződést, amelyben fejenként legalább tizennyolc négyzetméter jut az ott lakókra. És ez a zseni pontosan az én hamisított szerződésemet csatolta be.
Ez pedig már nem rokoni civakodásnak számított. Ez támogatással kapcsolatos csalás gyanúja volt, közpénzre elkövetve. A költségvetési pénzek megdézsmálását az igazságszolgáltatás ritkán kezeli elnézően.
Eszter azt is megerősítette, hogy Gergő támogatásáról a határozatot már aláírták. Az első részletnek, négyszáznyolcvanezer forintnak, pénteken kellett volna megérkeznie a kártyájára.
— Jól van, kedves rokonság — suttogtam, amikor kiléptem a főosztály épületéből a nyirkos, metsző szélbe. — Akkor most az én szabályaim szerint játszunk.
Péntek este a saját kulcsommal nyitottam ki a lakás ajtaját. A belső retesz ezúttal nem volt ráhúzva; ételfutárt várhattak.
Mögöttem hárman álltak: László, a komor arcú körzeti megbízott kapitány, egy kék egyenruhás lakcímnyilvántartási ellenőr, valamint a lakásügyi osztály képviselője, a kezében vaskos bőrmappával.
A konyhából Nóra csilingelő nevetése és tányérok csörömpölése hallatszott. Ünnepeltek. Az asztalon üres pizzásdoboz hevert, mellette egy üveg félédes bor. Gergő az én fotelemben terpeszkedett, mintha mindig is az övé lett volna, lábát kényelmesen a szomszéd székre dobta.
— Ó, Petra is megjött! — Nóra színpadiasan összecsapta a kezét, aztán azonnal megfeszült, amikor észrevette az egyenruhákat. A pizzaszeletből nyúló sajt koszos fonalként dermedt meg a levegőben.
— Gergő? — lépett előre László kapitány, szinte kitöltve a konyha bejáratát. — László vagyok, körzeti megbízott. Kérem az iratait.
— Mi a probléma? — Gergő fel akart állni, de a térde árulkodóan megremegett. — Be vagyunk jelentve ide, minden szabályos…
— Be voltak jelentve — vágott közbe a lakcímnyilvántartási ellenőr hűvös hangon, és a mappájából elővett egy határozatot.