A nyilvántartás szerint a lakásomba ideiglenes tartózkodási hellyel két embert jelentettek be: Gergőt és Nórát. Időtartam: öt év. Jogcím: ingyenes lakáshasználati szerződés. A „Tulajdonos” rubrikában pedig ott éktelenkedett az aláírásom silány hamisítványa.
Hátradőltem a széken, és éreztem, ahogy az ujjaimból kiszalad a vér. Ingatlanjogászként egy pillanat alatt összeállt a fejemben a tervük. Nóra terhes. Amint megszületik a gyerek, a kicsit automatikusan az anyja tartózkodási helyére jelentik be. Ehhez a tulajdonos külön beleegyezése sem kell. Egy csecsemőt pedig „a semmibe” sem a bíróság, sem a gyámhatóság nem fog kijelenteni hosszú éveken át. Én pedig beleragadok a perekbe, akár a gyerek nagykorúságáig, miközben Gergő kényelmesen sörözget a konyhámban.
Az ajtó melletti kulcstartóra pillantottam. Üres volt. Nóra egy hónappal korábban vitte el a pótkulcsot, amikor állítólag csak „beugrott egy teára”.
Valami régi, elszenesedett fájdalom mozdult meg bennem. Tizennyolc éves voltam, amikor a szüleim a hátam mögött eladták a néhai nagymamám Pápa melletti faházát. Az volt az egyetlen hely, ahol valaha igazán boldognak éreztem magam. A pénz Nóra nagyzoló esküvőjére ment el: vidéki klub, limuzin, hangos zenekar, teljes cirkusz. A házassága fél év alatt szétesett, a gyerekkorom otthona pedig nyomtalanul eltűnt. A szüleim akkor csak tehetetlenül tártak szét a karjukat: „Nórácskának nagyobb szüksége volt rá, ő olyan érzékeny.”
Akkor valóban ott maradtam minden nélkül. Most viszont harminchárom éves vagyok, és mögöttem áll több száz megnyert ügy.
Lehajtottam a laptop fedelét, majd lassan, mélyen levegőt vettem.
Azt hitték, majd rohanok a bíróságra zokogni, és évekig vitatom a szerződést? Tévedtek. A polgári peres út hosszú és kényelmes nekik. Én viszont olyan lapokkal akartam kezdeni, amelyek végleg összetörik a kis játszmájukat.
Reggel hangtalanul távoztam.
Nóra édesdeden aludt a kanapémon, Gergő pedig a konyhában horkolt, borostás arcát a ragacsos asztalra ejtve, egy üres Borsodi-doboz mellett. Hadd higgyék, hogy nyertek. Nekem most időre volt szükségem.
Első utam egy ismerős igazságügyi szakértőhöz vezetett. A sürgősségi díj húszezer forint volt, estére pedig már az asztalomon feküdt az előzetes írásszakértői vélemény. A kék pecsét egyértelműen kimondta: a lakáshasználati szerződésen szereplő aláírást nem én készítettem, idegen kéz húzta oda. Az erős, egyenetlen nyomás alapján nagy valószínűséggel férfi.
Még aznap bevittem a feljelentést a rendőrkapitányság ügyeletére: okirat-hamisítás és fiktív lakcímbejelentés gyanúja miatt. Az ügyeletes hadnagy elé letettem az iratokat.