— Nyisd ki azonnal! Hallod? Különben hívom a katasztrófavédelmet, és úgy vágják le a zárat, hogy öröm lesz nézni! — teljes erőből rávágtam az öklömmel a műbőrrel bevont ajtóra.
A kulcs félig elfordult a zárban, aztán tompán megakadt. Odabentről megcsörrent egy retesz is, amelyet én soha életemben nem használtam.
Az ajtó kelletlenül résnyire nyílt, majd lassan beljebb siklott. A küszöbön a húgom, Nóra állt. A vállán az én kedvenc smaragdzöld, valódi selyem köntösöm lógott, amelyet egy jutalomból vettem egy elegáns belvárosi áruházban. A finom anyag alja koszos csíkot húzott maga után a padlón.
— Jaj, Petra, miért kell így dörömbölni? — ásított Nóra, miközben egyik kezével a gömbölyödő hasát támasztotta. — Mi még alszunk, ha nem tűnt volna fel.
Átléptem a küszöbön, közben rátapostam egy pár idegen, szétnyomott orrú tornacipőre. Az előszobai szekrény tetején reklámújságok, mocskos kulcsok és egy üres cigarettásdoboz hevertek egymásra hányva.
A holland fikuszom kaspójából csikk meredt ki. A hamu szürke csíkban tapadt a gondosan ápolt, fényes levelekre. Olyan erősen szorítottam ökölbe a kezem, hogy a körmöm belevájt a tenyerembe.
— Nóra, azonnal leveszed rólam azt a köntöst, összekapkodod a holmijaidat, és eltűntök innen. Pontosan tíz percet kaptok.
— Szervusz, ügyvédnő — hallatszott egy nyegle férfihang a konyha felől.
Az ajtókeretben megjelent Gergő, a húgom férje. Szürke pamut alsónadrágban ácsorgott, kezében párás sörösüveget szorongatva. A vállán friss karmolás piroslott.
— Minek ez a cirkusz? — vigyorodott el, majd közvetlenül az üveg szájából ivott egy kortyot. — Mi itt teljesen törvényesen tartózkodunk. A törvény szót ismered, nem? Elvégre ez a szakmád.
— Gergő, fogd be, mielőtt én igazítom helyre a fogaidat — léptem egészen közel hozzá. — Kifelé a lakásomból. Most.
— Ehhez nincs jogod, Petrácska — Nóra nyafogva lebiggyesztette a száját, és a férje széles háta mögé húzódott. — Gergő mondta, hogy ez a háromszobás lakás óriási, te meg egyedül gubbasztasz benne, mint valami bagoly. Én nemsokára szülök. Rokonként csak megillet minket a normális körülmény, nem?
— Papírunk is van róla — tette hozzá Gergő elégedett pofával. — Úgyhogy nyugodj meg, háziasszony. Nem pár napra jöttünk.
Bementem a hálószobámba, és Gergő káromkodása közepette az orra előtt zártam magamra az ajtót. A szívem úgy vert, mintha felcsúszott volna a torkomba.
Felnyitottam a laptopot, beléptem az Ügyfélkapu felületére, de a betöltés gyötrelmesen hosszúra nyúlt. A kis ikon csak forgott és forgott, miközben minden másodperc tovább szaggatta az idegeimet. Végre felvillant a képernyő.
A „Saját ingatlanok” menüpontban friss értesítés világított a Belügyminisztériumtól. A háromszobás lakásom adatlapján új bejegyzés jelent meg.