Lefényképezte a komódon hagyott kulcscsomót is. Nem azért, mert attól tartott, később nem emlékszik majd rá. Egyszerűen megtanulta, hogy a tényeket rögzíteni kell. András túl sokszor írta át utólag a történteket. Aznap este megsértette őt a vendégek előtt, nem akart elmenni, végül odavágta a kulcsait, összeszedte a holmiját és távozott. Legalább Lilla számára világosnak kellett maradnia, mi történt valójában.
A telefonja szinte azonnal rezegni kezdett. András hívta.
Lilla nem vette fel.
Aztán üzenet érkezett: „Ezt még meg fogod bánni.”
Rögtön utána a következő: „Holnap majd normálisan megbeszéljük.”
Majd egy harmadik: „Márknál vagyok. Szerinte is túl messzire mentél.”
Lilla képernyőfotót készített, aztán félretette a mobilt. Egy perccel később Eszter írt: „Nincs nálunk. Márk azt mondta neki, menjen a bátyjához. Te hogy vagy?”
Lilla azon az estén először halványan elmosolyodott.
„Jól. Köszönöm.”
Eszter válasza szinte azonnal megjött: „Ma helyesen döntöttél.”
Lilla kijelzővel lefelé letette a telefont, és nekilátott leszedni az asztalt. Nem kapkodott. A tányérokat egyesével vitte ki, az evőeszközöket pontos mozdulatokkal rakta a mosogatóba, szinte gépiesen. Minden eltüntetett pohárral mintha visszakapott volna egy darabot a saját lakásából.
Éjjel András még hétszer telefonált. Később az anyja, Mária is hívogatni kezdte. Lilla egyiküknek sem vette fel. Hajnal felé hosszú üzenet érkezett: „Egy feleségnek bölcsebbnek kell lennie. András hirtelen természetű, de jó ember. Nem lehet egyetlen mondat miatt tönkretenni egy családot.” Lilla elolvasta, aztán reggelig letiltotta a számot. Nem örökre. Csak annyi időre, hogy aludni tudjon.
Reggel korán ébredt, pedig későn feküdt le. A nap már erősen verte az ablakot, a konyhában fülledt meleg ült. Hideg vízzel megmosta az arcát, összefogta a haját, felvett egy egyszerű pólót, majd lakatost hívott. Nem magyarázkodott, nem csinált jelenetet, nem beszélte meg a szomszédokkal. A szakember egy órán belül megérkezett, gyorsan kicserélte a zárakat, és átadta az új kulcsokat. Lilla mindegyiket kipróbálta, kifizette a munkát, a kulcscsomót pedig a táskájába tette.
Ezután felnyitotta a laptopját, és írt egy ügyvédnek. Röviden, tárgyilagosan: a férje elköltözött az ő tulajdonában lévő lakásból, gyerekük nincs, a váláshoz várhatóan nem fog hozzájárulni, ezért bírósági iratok előkészítésére lesz szükség. Mellékelte a vagyonlistát, a lakás papírjait és az előző napok eseményeiről készített jegyzeteit.
Délelőtt tizenegykor András megjelent az ajtó előtt.
Először csengetett. Aztán kopogott. Majd újra csengetett, ezúttal hosszan, erőszakosan.
– Lilla, nyisd ki! – hallatszott kintről. – Fejezd már be ezt a cirkuszt!
Lilla odament az ajtóhoz, de nem nyitotta ki.
– Mondd az ajtón keresztül.
– Kicseréltetted a zárat?
– Igen.
– Te teljesen megőrültél?
– A holmidért jöttél?
– Hazajöttem!
– Ez az én lakásom. Tegnap elvitted, amire szükséged volt, és elmentél. A többi dolgodat egyeztetett időpontban megkapod. Tanút is hívok, hogy később ne legyen vita.
A túloldalon tenyér csattant a falon.
– Azt mondtam, nyisd ki!
Lilla felvette a telefonját, és jól hallhatóan kimondta:
– Ha tovább vered az ajtót és ordítasz, rendőrt hívok.
A lépcsőházban csendesebb lett minden. András pontosan tudta, hogy Lilla most már nem ijesztget. Figyelmeztet.
– Azt hiszed, majd a bíróság megment? – sziszegte dühösen. – Nekem is vannak jogaim.
– A váláshoz igen. Az örökölt lakásomhoz nincs.
– Itt éltem!
– Mert én megengedtem.
Rövid hallgatás következett. Amikor András újra megszólalt, a hangja más lett: halkabb, puhább.
– Lilla. Nyisd ki, kérlek. Ne így intézzük. Elragadtattam magam. A társaság, az ital, a meleg… hülyeséget mondtam. Tudod, hogy nem úgy gondoltam.
Lilla egy pillanatra lehunyta a szemét. Megérkezett az első visszakozási kísérlet. Kiszámítható volt, szinte unalmas.
– András, te nem megbotlottál. Évek óta gyakoroltad ezt a hozzáállást. Tegnap csak túl hangosan mondtad ki.
– Bocsánatot kérek.
– Már késő.
– Ugyan már, meddig ismételgeted ezt? Egyetlen mondat miatt?
Lilla hirtelen kinyitotta az ajtót, de csak a biztonsági láncig. András gyűrötten állt előtte, vörös szemmel, haragtól feszes arccal. Nem volt nála virág, nem hozott táskát, nem tartott a kezében iratokat. Csak a telefonját szorongatta. Vagyis nem békülni jött, hanem ellenőrizni, meddig ment el Lilla.
– Nem egy mondat miatt – mondta Lilla. – Hanem azért, mert már nem emberként nézel rám. Azért, mert az én pénzemből éltél, miközben házigazdának képzelted magad. Azért, mert a barátaink előtt az én megalázásommal akartál nevetést vásárolni magadnak. És azért, mert még most sem az érdekel, mit tettél, hanem az, hogy én mertem válaszolni rá.
András megfeszítette az állkapcsát.
– Meg fogod bánni.
– Ismétled magad.
Lilla becsukta az ajtót.
Ezután elkezdődött a háború második szakasza. Nem volt hangos, inkább ragadós és alattomos. András közös ismerősöknek írogatta, hogy Lilla „az utcára tette”. Azt mesélte, hogy a felesége már rég csak ürügyet keresett. Célozgatott arra is, mintha Lillának lenne valakije. Néhányan óvatos üzenetet küldtek neki. Lilla senkinek sem kezdett magyarázkodni. Mindig ugyanazt írta vissza: „András a vendégek előtt megsértett, érdemben nem kért bocsánatot, a lakás az én tulajdonom. A többit nem kívánom megvitatni.”
Márk maga hívta fel.
– Lilla, már az agyamra megy. Azt hajtogatja, hogy mindent kiforgattál.
– Ott voltál.
– Pont ezért telefonálok. Ha tanúra lesz szükséged, elmondom, mi történt.
– Ha kell, szólok. Köszönöm.
– Mindig így viccelődött veled, ugye? Nem csak tegnap.
Lilla kinézett az ablakon. Lent az udvaron a házmester slaggal locsolta a virágágyást, a víz sötét foltokat rajzolt a kiszáradt földre.
– Igen.
Márk nagyot sóhajtott.
– Mi sem voltunk jobbak. Néha nevettünk rajta. Kínos volt, de hallgattunk.
– Legközelebb ne hallgassatok, ha ilyet láttok.
Egy hét múlva András eljött a holmijaiért. Lilla addigra mindent előkészített: áthívta Esztert, a ruháit dobozokba rakta, a kisebb műszaki dolgokat külön csomagolta, és listát írt róluk. Az ajtót csak azután nyitotta ki, hogy elindította a felvételt a telefonján, majd a készüléket letette az előszobai polcra.
András Kristóffal, a bátyjával érkezett. Kristóf arca elégedetlenséget tükrözött, de nyugodtan viselkedett. Valószínűleg már neki is elege volt abból, hogy ingyenes raktárként szolgáljon valaki más széteső házasságához.
– A dolgaid itt vannak – mondta Lilla. – Nézzétek át a lista alapján.
András belépett, és lassan körbenézett.