Erika addig kissé fennhéjázó, szinte királynői tekintete egyetlen pillanat alatt megkeményedett. Már nem sértett vendégnek látszott, hanem olyannak, aki éppen vádat készül emelni.
— Mária? — kérdezte halkan, mégis úgy, hogy a lépcsőházban mindenki meghallotta. — Most hogy így mondja… tényleg, miért ne lakhatnék nálad?
Anyósom torka látványosan megmozdult, ahogy nagyot nyelt. Zavarában a frizuráját kezdte igazgatni, mintha néhány félrecsúszott hajszál rendbe hozásával az egész helyzetet is el lehetne simítani. Erika szemébe azonban nem mert belenézni.
— Erikám… hát te is tudod… nálam a könyvtárszobában por van, neked meg érzékeny a szervezeted. Aztán teljesen más a napirendünk is. Te már hajnalban fent vagy, csörömpölsz az edényekkel, nekem meg ingadozik a vérnyomásom, pihennem kell… Én csak jót akartam! Dóra fiatal, erős, neki igazán nem jelentene gondot, hogy egy kicsit törődjön veled.
— Azt mondtad, Dóra maga ajánlotta fel a szobát, és már mindent előkészített nekem — tagolta Erika lassan, dermesztő nyugalommal. — Vagyis te egyszerűen át akartad passzolni a legjobb barátnődet egy olyan lakásba, ahol senki sem számított rá, és közben mindannyiunkat félrevezettél. Csak azért, hogy reggelente ne zavarjalak az alvásban? Igazán bámulatos nagylelkűség, Mária. Főleg más kontójára.
Ekkor Gábor kilépett az előszoba félhomályából, és mellém állt. Az arcáról eltűnt minden bizonytalanság, a tekintetében már nyoma sem volt bűntudatnak.
— Anya, kérem a kulcsot. Azt is, amit odaadtál, és a sajátodat is — mondta csendesen, de ellentmondást nem tűrően, miközben kinyújtotta a kezét.
Mária ekkor végre felfogta, hogy a zseniálisnak hitt terve nemcsak darabokra hullott, hanem éppen a saját tekintélye alá temette maga alá. Reszkető ujjal kotorászott a táskájában, előhúzta a kulcscsomót, lekapcsolt róla két kulcsot, majd ingerülten odacsapta őket az előszobai szekrénykére.
— Tőlem aztán több segítségre ne számítsatok! — jelentette ki sértődötten, mintha addig már hegyeket mozgatott volna meg értünk.
— Mária, egy pillanat — szólalt meg Erika parancsoló hangon, és már meg is ragadta a legnagyobb bőrönd kihúzható fogantyúját. — Hozzád megyünk. A porra sosem voltam allergiás, a képmutatásra viszont, úgy tűnik, most lettem. Beköltözöm abba a vendégszobába. Legalább megnézzük, hogyan működik nálatok az a híres régi magyaros összetartás. A fikuszt pedig vidd te.
Az ajtó mögött hamarosan végigdübörögtek a bőröndök kerekei, Mária pedig felháborodva méltatlankodott, hogy valaki nehogy összekenje a fikusz leveleit a lift falával.
Gábor a szekrénykén heverő visszakapott kulcsokra nézett, aztán szárazon ennyit mondott:
— Anya segíteni akart a barátnőjének. Most végre tényleg fog. Személyesen.
Én eltettem a kulcsokat a fiókba. A hálószobánk a miénk maradt, a más számlájára osztogatott nagylelkűség pedig elindult oda, ahová mindig is tartozott: a valódi gazdájához.