Előbb alaposan megetette házi süteménnyel, közben szánakozó sóhajokkal méregette a fia állítólagos „soványságát”, aztán előkerült egy papírlap. Nem akármi: a teendők listája.
Gábor szerdán hívott fel. A háttérből visszaverődő, kongó hang alapján valami csupasz betonon állhatott.
— Katalin… — kezdte olyan hangon, mint egy meglőtt gém. — Anyám rávett, hogy rakjam újra a padlót az erkélyen. Holnap pedig megyünk a telekre. Kitalálta, hogy ki kell szedni egy öreg tuskót, meg le kell hordani a padlásról a sok kacatot.
— A változatos munka a legjobb pihenés! — feleltem derűsen. — Hiszen nyugalomra vágytál, nem? Hát tessék, csend, friss levegő, fizikai aktivitás.
A harmadik napon megszökött.
Péntek este beesett az előszobánkba: gyűrött volt, poros, régi deszkaszagot árasztott, és úgy nézett ki, mint aki teljes vereséget szenvedett. A sporttáskáját olyan tompa puffanással ejtette a padlóra, mintha téglákat cipelt volna haza a telekről.
— Éhen halok — jelentette ki Gábor, miközben lerúgta a cipőjét. — Mi lesz vacsorára?
Látszott rajta, hogy azt hiszi, letelt a büntetés. Azt várta, hogy én boldogan a tűzhelyhez szaladok, megmelegítem neki az ételt, minden sérelmet elfelejtek, a gyerekek pedig örömujjongva vetik magukat a nyakába.
Én azonban csak kiléptem a konyhából, lassan megtörölve a kezem egy konyharuhában. Mögöttem hangtalanul megjelent Anna is.
— Szia, apa — mondta a lányom egyenletes, fagyos hangon. — Sikerült kipihenned minket?
Gábor erre megtorpant. Az előre bekészített, fáradt, de nagylelkű családfőnek szánt mosolya egy pillanat alatt leolvadt az arcáról, és valahol a gallérja táján veszett el.
— Te nem a zaj elől mentél el, Gábor — mondtam, egyenesen a szemébe nézve. — Hanem a felelősség elől. És most sem a családodhoz jöttél vissza, hanem vacsoráért. Ezért ma nincs számodra vacsora.
Már nyitotta volna a száját, hogy tiltakozzon, amikor megszólalt a telefonom a komódon. A kijelzőn Erzsébet neve villant fel. Habozás nélkül kihangosítottam.
— Katalinkám! — csilingelt bele vidáman az anyósom hangja. — Csak mondd, nálatok van az én drága szökevényem?