Neki most nagyobb szüksége van rá. Te fiatal vagy, előtted az élet. Márk az első időszakra ad majd valamennyi támogatást, aztán szépen, békében elválnak az útjaitok.
Márk művi sajnálkozással bólintott, mintha az egészben ő volna a legemberségesebb szereplő.
— Igen, Lilla. A papírokat már előkészítettem. Petra, az ügyvéd, mindent szabályosan megírt. Az ügylet gyakorlatilag kész. Neked csak alá kell írnod a hozzájárulást az átruházáshoz, és kulturáltan lezárjuk ezt az egészet. Ha nem írod alá, akkor bíróságra visszük, de az hosszabb lesz, és mindenkinek kellemetlenebb.
Lilla egyetlen szót sem szólt. Lassan felállt, kihúzta a pad alól a táskáját, kivett belőle egy kis hordozható számítógépet, és letette eléjük az asztalra.
— Ez meg mi akar lenni? — ráncolta össze a homlokát Márk. — Filmet vetítesz nekünk?
— Majdnem eltaláltad — felelte Lilla, miközben felnyitotta a gépet, és megnyomta a lejátszás gombot. — Figyeljetek jól.
A hangszóróból tisztán, élesen felcsendült Erzsébet hangja: „Petrácskám… az átírás Annára… a dátumot tedd korábbra… pénz nélkül tesszük ki az utcára…” Aztán Márk szavai következtek: „Elegem van belőle… takarodjon, ahová akar.”
A lugasra olyan csend borult, hogy szinte zúgott tőle a levegő. Erzsébet nyitott szájjal meredt maga elé, rózsás arca pillanatok alatt hamuszürkére fakult. Márk meglökte a poharát; a vörösbor sötét foltja lassan szétterült a terítőn.
— Te… te hallgatóztál! — préselte ki magából Erzsébet, miközben a mellkasához kapott. Ezúttal a mozdulat már nem tűnt színjátéknak.
— Nem hallgatóztam, rögzítettem — javította ki Lilla nyugodtan. — A felvételt az ügyvédem már meghallgatta. Másolatok két biztonságos helyen vannak. Holnap beadom a válókeresetet, kérem a házasság alatt szerzett vagyon teljes megosztását, és feljelentést teszek a rendőrségen előre kitervelt, csoportosan elkövetett csalási kísérlet miatt. Emellett okirat-hamisítás miatt is. Gábor úr, a szomszédunk, aki korábban nyomozóként dolgozott, volt olyan kedves, és elmagyarázta, hogyan kell jogszerűen rögzíteni a bizonyítékokat.
Márk felpattant. Az arca eltorzult a dühtől.
— Ezt soha nem fogod bizonyítani! Szétverem azt a gépet!
— Csak tessék — húzta félmosolyra a száját Lilla. — Akkor még hozzájön az idegen tulajdon megrongálása és a tanú befolyásolásának kísérlete is. Szeretnél a felfüggesztettből letöltendőbe átsétálni? A te döntésed.
Lehajtotta a laptop fedelét, majd végignézett a megdermedt rokonokon.
— Én soha, sehol nem adtam közjegyző előtt hitelesített beleegyezést a nyaraló elidegenítéséhez. Anélkül pedig az egész ajándékozási szerződésetek semmit sem ér. Ez az ingatlan a házasságunk alatt került hozzánk, közös vagyon, és nem fogom átengedni senkinek. Sem Annának, sem Petrának, sem maguknak.
Erzsébet nyöszörögni kezdett, kapkodta a levegőt, mintha hirtelen nem találná a helyét a saját testében.
— Lillácskám, kislányom, hát mi csak tréfáltunk! Jót akartunk, családon belül akartuk elrendezni! Mindent visszacsinálunk, csak ne tegyél tönkre minket!
— Családon belül — ismételte Lilla keserű nevetéssel. — Az nem így néz ki. A család nem sző összeesküvést az ember háta mögött. Maguk nekem nem a családom. Ettől a perctől kezdve idegenek vagyunk egymás számára.
Megfordult, és elindult a ház felé. A lépcsőnél még egyszer visszanézett.
— Márk, pakold össze a holmidat. És vidd magaddal anyukádat is. A válás gyors lesz. A nyaralóból pedig kisállat-panzió lesz, ahogy mindig is szerettem volna. Tudod, az az álom, amin éveken át gúnyolódtál. Kár volt.
Egy hónappal később minden pontosan úgy alakult, ahogyan Lilla megmondta. A bíróság megállapította a csalási kísérletet, Petrát eltiltották az ügyvédi tevékenységtől, Erzsébet pedig társtettesként felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Márk nagy összegű pénzbírsággal megúszta, de a hírneve romokban hevert. A nyaraló teljes egészében Lilláé lett.
Az első igazán meleg napon már az új intézménye küszöbén állt: a régi házból barátságos, tiszta menedék készült kutyáknak és macskáknak. A kennelek felől elégedett ugatás hallatszott, a napfény csíkokban feküdt a frissen felmosott kövön. Ekkor kopogtak a kapun. Gábor úr állt odakint, kezében egy dobozzal.
— Hoztam valamit házavatóra. Házi citromtorta.
Lilla felnevetett. Hosszú idő óta először őszintén, felszabadultan.
— Jöjjön be, Gábor úr. A víz éppen most forrt fel.
Leültek a lugasban, teát ittak, és nézték, ahogy a nap lassan lebukik a fák mögött. Valahol messze, a városban Márk és az anyja a sebeiket nyalogatták. Itt azonban, a megmentett állatok, a nyugalom és az újonnan visszaszerzett szabadság között Lilla végre úgy érezte: a történet vége valóban ragyogó lett.