Emellett ritka érzéke volt ahhoz, hogy mások titkairól is időben értesüljön. Lillával mindig együttérzően bánt, talán azért is, mert valamikor ő maga is megízlelte az árulás keserűségét.
— Júlia, szia. Figyelj, Márknál felbukkant egy új jogász, Petra. Nem tudod véletlenül, pontosan mivel foglalkozik? Szeretnék valami meglepetést készíteni a férjemnek, szépen elrendezni egy ügyet a nyaralóval kapcsolatban, csak előbb tájékozódnék.
A vonal túlsó végén néhány másodpercre csend lett.
— Lilla, ezt most komolyan kérdezed, vagy csak próbára teszel? — Júlia hangja hirtelen mélyebb, óvatosabb lett. — Az a Petra igazi mérges kígyó. Papíron tanácsadó nálunk, de a valóságban Márkkal kavar. Azt hittem, tudsz róla. Már vagy egy hónapja együtt vannak. Ráadásul ingatlanos iratokat készít elő neki. Fél füllel hallottam, ahogy a nyaralóról beszéltek, valami nevetséges értékbecslésről, meg arról, hogy átíratnák valamilyen Annára. Nagyon zavaros az egész, Lilla. Én a helyedben résen lennék.
Lillának egy pillanatra elakadt a lélegzete. Megköszönte Júliának az információt, aztán bontotta a hívást. Mostanra minden darab a helyére került. Ki akarják penderíteni az életéből, megfosztani a nyaralótól, a pénztől, mindentől, és úgy összetörni, hogy fel se tudjon állni. Ehhez pedig még egy jogász szeretőt is bevontak. Erzsébet, az anyósa pedig nemcsak asszisztált hozzá, hanem áldását is adta az egészre.
Hát jó. Ha háborút akarnak, megkapják.
A nyaralóba indulás reggelén Lilla mozdulatlan arccal és kristálytiszta tervvel ébredt. Első lépésként el kellett altatnia az ellenség gyanakvását. Hajnal ötkor már talpon volt. Márknak réz kávéfőzőben készített erős kávét, paradicsomos rántottát sütött, friss kenyeret szeletelt. Erzsébetnek gyógynövényteát forrázott abban a porcelán teáskannában, amelyet előző nap külön erre az alkalomra vett, majd szinte alázatos mozdulattal tette elé.
— Erzsébet asszony, megfogadtam, amit mondott. Tessék, kóstolja meg. Bementem a patikába, és a gyógyszerész azt ajánlotta, ez a keverék a legjobb. Megnyugtat, de közben erőt is ad.
Az anyósa elképedve nézett rá. Láthatóan a megszokott, néma ellenállásra számított, nem erre a behódolásnak tűnő készségességre. Gyanakodva hajolt a csésze fölé, és beleszagolt.
— Minek köszönhető ez a nagy változás? — kérdezte bizalmatlanul.
— Csak szeretném, ha béke lenne a családban — felelte Lilla lesütött szemmel. — Belátom, hogy nem voltam elég jó feleség. Szeretnék változtatni magamon.
Márk éppen akkor lépett be a konyhába, vizes hajjal, és enyhe meglepetéssel mérte végig.
— Nahát. Lehet, hogy végre megjött az eszed — dünnyögte.
— Igen, megjött — bólintott Lilla, és elé tolta a tányért. — Egyél. Kicseréltem az ágyneműt is, a kocsiba pedig betettem egy plédet, hogy kényelmesebb legyen neked az út. Múltkor panaszkodtál, hogy túl kemény az ülés.
Márk összenézett az anyjával. A tekintetében megkönnyebbülés villant. Azt hitte, Lilla megtört, elfogadta a saját jelentéktelenségét, és mostantól engedelmesen simul majd az akaratukhoz. Erzsébet is kiengedett kissé, sőt még egy leereszkedő mosolyt is megengedett magának.
— Na látod, így kellett volna már régen. Talán még rendbe jöhet minden.
Lilla hálásnak szánt mosolyt varázsolt az arcára, közben magában szárazon megállapította: bekapták a csalit. Elhitték az előadást. Most már csak megdönthetetlen bizonyítékokra volt szüksége.
Az autóban Erzsébet egész úton arról beszélt, hogy a nyaralónak gondos kezekre van szüksége, a kerítés megdőlt, a kerti pavilont pedig ideje lenne újrafesteni. Márk időnként egyetértően hümmögött, közben néha hátrapillantott Lillára, mintha ellenőrizné, mennyire maradt engedelmes. Lilla a hátsó ülésen ült, kifelé nézett az ablakon, és hallgatott. Fejben újra meg újra végigvette, mit fog mondani a szomszédnak.
Emlékezett rá, hogy a szomszéd telken Gábor úr lakik, egy nyugalmazott nyomozó. Egy évvel korábban almával kínálta őt, és mellékesen megemlítette, hogy harminc évet dolgozott a hatóságnál. Ha valaki képes lehet használható tanácsot adni, az ő volt.
Amikor a kocsi megállt a nyaraló előtt, Lilla szállt ki elsőként. Amíg Márk és az anyja a csomagtartóval bajlódtak, ő arra hivatkozott, hogy szeretné kicsit kinyújtóztatni a lábát, és elindult a szomszéd kerítés felé. Gábor úr éppen a ribizlibokrot kötözte fel.
— Jó napot! — szólt át neki Lilla. — Hoztam egy kis finomságot a teához.
Az idős férfi felegyenesedett, megigazította a szemüvegét, majd elmosolyodott.
— Lilla, kedves szomszédasszony. Rég láttam. Hogy van mostanában?
— Őszintén szólva nem túl jól — mondta halkan. — Gábor úr, kérhetnék öntől tanácsot? Nagy bajban vagyok.