Lilla dühös, kapkodó mozdulatokkal gyömöszölte a savanyúságos üvegeket a táskába. A konyha inkább emlékeztetett valami átmeneti raktárra, mint otthonra: az asztalon szatyrok, termosz és elsősegélydoboz torlódtak egymásra. Márk az ajtófélfának támaszkodva állt, karját összefonta a mellkasán, és alig leplezett ingerültséggel figyelte a feleségét.
— Már megint ez a robot — sziszegte. — Mások ilyenkor a tengerhez mennek pihenni, én meg mehetek, mint valami büntetésre ítélt, locsolni az ágyásokat és etetni a szúnyogokat.
Lilla nem felelt. Régen még megpróbált magyarázkodni, ha a férje minden hétvégi házhoz vezető utat személyes sértésnek vett. Mostanra megtanulta: a hallgatás kevesebb erőt visz el.
Ekkor méltóságteljesen beúszott a konyhába Erzsébet asszony. Az anyósa egyetlen pillantással felmérte a táskát, összeszorította a száját, majd habozás nélkül kihalászott belőle egy üveg instant kávét.
— Ez meg minek? — csattant fel. — Ott van friss levegő, természet, te meg viszed magaddal ezt a mérget. Tettem neked gyógyteát, mentával meg szurokfűvel. Jót tesz az arcszínnek, és az idegeket is rendbe rakja. Márkocska, mondd már meg neki te is.
— Anya, hagyd már — mordult fel Márk. — Csináljon, amit akar.
Lilla azonban észrevette, hogy a férje oldalra sandít az ablakpárkányon heverő telefonjára. A készülék megrezzent, a kijelző felvillant. Márk azonnal felkapta, és kiment az előszobába, maga mögött gondosan behúzva az ajtót.
Lilla megfeszült. Az utóbbi hetekben a férje furcsán viselkedett: későn járt haza, eldugta a mobilját, előző nap pedig Lilla véletlenül meglátott a zsebében egy számlát egy drága étteremből, miközben Márk azt állította, értekezleten volt. Úgy tett, mintha a szatyrokat igazgatná, aztán hangtalanul az ajtóhoz lépett.
A vékony ajtólapon át meghallotta Márk hangját. Lágy volt, becéző, szinte doromboló — semmi köze nem volt ahhoz a hűvös, türelmetlen tónushoz, amelyet otthon használt.
— Petra, hiányzol. A hétvégén megyek. A ház teljesen a miénk lesz, anya segít. A papírok majdnem készen vannak, ne aggódj. Mindent átíratunk. Ezt meg… elintézzük. Fogalma sincs semmiről.
Lilla mellkasában mintha elszakadt volna valami. Hátratántorodott az ajtótól, és ólomsúlyú lábakkal visszament az asztalhoz. A szíve olyan vadul vert, hogy a lüktetés a fülében dübörgött. Egy perc múlva Márk visszatért a konyhába, szája szegletében elégedett, apró mosollyal.
— A munkahelyről hívtak — vetette oda könnyedén. — Gond van a jelentésekkel.
— Értem — mondta halkan Lilla, és törölközőket kezdett hajtogatni, bár az ujjai remegtek.
Aznap éjjel egy percet sem aludt. Újra meg újra visszhangzott benne a kihallgatott beszélgetés néhány darabja: „Petra”, „átíratunk”, „elintézzük”. Tehát van valakije. És nemcsak szeretőt tart, hanem valamilyen ügyletet is készít a háta mögött a hétvégi házzal kapcsolatban. Erzsébet asszony pedig tud róla, sőt, segédkezik. Lilla ökölbe szorította a kezét. Semmibe veszik, eldobható tárgynak nézik. Rendben. Majd kiderül, ki nevet a végén.
Másnap reggel alig lépett be a konyhába, Erzsébet asszony máris rátapadt.
— Lillácska, milyen sápadt vagy ma. Rosszul aludtál? Éreztem én ezt előre, főztem is neked mentateát. Idd meg, majd kisöpri a fejedből azt a sok ostobaságot.
Egy csészét nyújtott felé, benne zavaros, barnászöld főzettel. Lilla félretolta.
— Köszönöm, majd később iszom teát.
— Miféle később? Most idd meg. Az egészségeddel kellene törődnöd, még rendesen szülni sem próbáltál. Ilyen hozzáállással nem is fog menni. Márkocska is elfárad, nyugalomra volna szüksége, te meg folyton a magad ügyei után szaladgálsz. A vacsora tegnap megint túl sós volt. Egy jó feleség kíméli a férjét, nem ki tudja merre csatangol.
Ebben a pillanatban Márk belépett a konyhába. Erzsébet asszony jelentőségteljesen pillantott rá.
— Márkocska, nézz már rá. Literszámra önti magába azt a vacak kávét, aztán panaszkodik, hogy dobog a szíve. Legalább a családjára gondolna.
— Anya, elég lesz — ásított Márk. — Lilla igyekszik, látom én.
— Igyekszik? Ugyan, ne nevettess. Az ilyenek csak mutogatják az igyekezetüket. Az igazi asszony csendben teszi a dolgát, és lesi a férje kívánságát.
Lilla összeszorította a fogát. Az anyósa nyilván próbára tette, meddig hajlandó szó nélkül lenyelni a megaláztatást. A tekintetében azonban volt még valami: hideg számítás. Tudta. Egészen biztosan tudott a fia terveiről, és már előre élvezte a közelgő végjátékot.
Amikor Márk elment zuhanyozni, Lilla felkapta a telefonját, és tárcsázta Júliát. Júlia ugyanannál a cégnél dolgozott, mint Márk, méghozzá a könyvelésen.