Az ablakokból a tenger csillogása is látszott, az udvaron pedig öreg fenyők álltak, mintha évtizedek óta őrizték volna a telket.
Péter lassan körbejárta a házat, megállt a kert végében, aztán elismerően bólintott.
— Tudod mit? Itt tényleg gyönyörű — mondta végül.
Úgy döntöttek, nem adják el az ingatlant. Megtartják maguknak.
A következő év szinte teljes egészében a felújításról szólt. Péter a tetővel, az ablakokkal és a nehezebb munkákkal bajlódott, Anna pedig a kertet tette rendbe, és a belső tereket alakította otthonossá. Lépésről lépésre, sok fáradsággal és még több türelemmel a kopott, elhanyagolt házból barátságos nyaraló lett.
Anna hosszú idő után először érezte azt, hogy igazán boldog.
Nyáron feltöltött néhány képet a közösségi oldalára.
A fehér verandáról, ahol fonott karosszékek álltak.
A két fenyő közé kifeszített függőágyról, amelyben esténként olyan jó volt könyvet olvasni.
A kapu mellett virágzó rózsákról, amelyek különböző fajtákból egész kis sétányt alkottak.
És a teraszról készített naplementéről, ahol a tenger fölött lassan aranyszínűre váltott az ég.
A fotók alatt hamarosan lelkes hozzászólások sorakoztak. A barátnői azt kérdezgették, melyik szállodában jártak, a kollégái pedig alig hitték el, hogy ez valóban Anna saját háza.
Néhány nappal később váratlanul megszólalt a telefon. Péter anyja hívta.
A hangja szokatlanul kedves volt, már-már émelyítően mézes.
— Annácska, láttam a képeidet. Hát micsoda kis csoda lett abból a házból!
— Köszönöm — felelte Anna óvatosan.
— Rá sem lehet ismerni! Mintha valami lakberendezési magazinból vágták volna ki. Egyszer mindenképpen el kell mennünk megnézni ezt a szépséget.
— Persze… majd valamikor.
— Közel van a tenger?
— Gyalog öt perc.
— Nagyszerű! Na, puszillak. Add át az üdvözletemet Péterkémnek!
Anna letette a telefont, de a nyugtalanság nem múlt el belőle. Három év házasság alatt megtanulta, hogy az anyósa hangsúlyaiból sokkal többet ki lehet olvasni, mint a szavaiból. Túl hirtelen lett a lenézésből rajongó elismerés.
Egy hét múlva kiderült, hogy nem alaptalanul aggódott.
Az anyósa két hatalmas bőrönddel állt a küszöbön. A taxi már el is hajtott, meg sem várta, míg Anna ajtót nyit. Anna kötényben volt, habverővel a kezében; éppen habcsókot készített.
— Mama? Nem is szólt, hogy jön…
— Meglepetésnek szántam! — csattant egy puszi Anna arcán, majd az asszony már be is lépett a házba.
Úgy vonult be, mintha mindig is ott lakott volna. Kényelmesen levette a cipőjét, a táskáját letette az előszobai konzolra, aztán ráérősen körbejárta a helyiségeket.
Megtapogatta a függönyöket, kipróbálta a kanapék puhaságát, szakértő arckifejezéssel szemlélte a felújítást.
— Jó tapétát választottatok. A fürdőszobai csempe is ízléses.
Aztán minden különösebb bevezetés nélkül kijelentette:
— Úgy határoztam, hogy itt töltöm az egész nyarat. A tengeri levegő nagyon jót tesz az embernek az én koromban.