Nemzetközi feladatokban vett részt, továbbképzésekre járt, új szoftvereket sajátított el, és folyamatosan fejlesztette magát.
A fizetése jóval magasabb volt, mint Lászlóé.
Anna azonban ezt soha nem dörgölte az orra alá.
Nem éreztette vele a különbséget.
Nem alázta meg.
Egyszer sem mondta ki:
— Én többet keresek nálad.
Éppen ellenkezőleg.
Mindig igyekezett mellette állni.
Amikor László motort akart venni, Anna segített kipótolni az árát.
Amikor az autójavításra kellett pénz, ő nyúlt hozzá a megtakarításaihoz.
Amikor László majdnem fél évre munka nélkül maradt, az ő fizetéséből élt a család.
Anna ezt nem áldozatnak látta.
Hanem szerelemnek.
László viszont egyre gyakrabban úgy élte meg a felesége sikereit, mintha azok az ő kudarcát bizonyítanák.
Először csak ártatlan élcelődések jöttek.
— Persze, a nagyságos igazgató asszony mindent jobban tud.
Aztán a viccekből szemrehányások lettek.
— Túl sokat vagy bent a munkahelyeden.
Később már elvárások hangzottak el.
— Egy rendes nő előbb ér haza, mint a férje.
Végül megjelentek a tiltások is.
— Ne járkálj a barátnőiddel találkozgatni.
— Ne iratkozz be jógára.
— Este ne maradj bent olyan sokáig.
Anna minden alkalommal engedett.
Csak egy kicsit.
Azért, hogy ne legyen veszekedés.
Hogy otthon megmaradjon a béke látszata.
Hogy ne kelljen újabb vádaskodást hallgatnia.
És közben észre sem vette, mikor kezdett lassan eltűnni önmaga elől.
Ritkábban találkozott a barátaival.
Lemondta az utazásokat.
A kedvenc ruháit visszafogottabb, szürkébb darabokra cserélte.
Egyre többször magyarázkodott.
A saját férje előtt.
Az előtt az ember előtt, aki valaha még azt mondta neki:
— Szeretem benned, hogy erős vagy.
Csakhogy az erős nőket sokszor csak addig szeretik, amíg kényelmesek maradnak.
Amint a saját szabályaik szerint kezdenek élni, a függetlenségük hirtelen zavaróvá válik.
— Szerinted hogyan kellene viselkednie egy normális feleségnek? — kérdezte Anna.
Reszketett a hangja.
Nem félelemből.
Hanem a fájdalomtól.
László gúnyosan elhúzta a száját.
— A vacsorának az asztalon kell lennie. A lakás legyen rendben. A feleség a férje mellett legyen, ne pedig a barátnői után rohangáljon.
Anna némán nézte őt.
Minden egyes szó úgy zuhant rá, mint egy súlyos kő.
Hát ennyi lett volna?
Végig csak háztartási alkalmazottat látott benne?
Valakit, akinek az a dolga, hogy kiszolgálja az ő igényeit?
Nem társat.
Nem szeretett nőt.
Nem barátot.
Csak egy szerepet.
Egy funkciót.
— Ez az én pénzem — mondta halkan.
— Nem — vágta rá László élesen. — Az a család pénze.
Anna tekintete megkeményedett.
— Akkor miért nem kérdeztél meg engem?