Ez az óvatos egyensúly azonban alig egy hétig tartott. Erzsébet addigra már nem vendégként mozgott a lakásban: úgy járt-kelt, mintha mindig is ott élt volna, és hamar arra jutott, hogy ideje „rendes állapotokat” teremteni. Lilla egyik délelőtt kávéscsészével a kezében lépett ki a konyhából, és a nappaliban rögtön megakadt a szeme a könyvespolcon. A kötetei, amelyeket addig saját logikája szerint tartott, teljesen más sorrendben álltak.
— Erzsébet, mi történt itt? — kérdezte, és megtorpant a szoba közepén.
— Mi történt volna? Rendbe szedtem — felelte az anyósa, miközben tovább törölgette a port. — Összevissza voltak pakolva ezek a könyvek. Most magasság szerint vannak sorba rakva, így legalább kinéz valahogy.
— Én viszont pontosan tudtam, mi hol van. Nekem úgy volt praktikus…
— Praktikus! — fújt egyet Erzsébet. — A ti nemzedéketek már azt sem érti, mit jelent a rend. A konyhában is körülnéztem: a fazekak szanaszét, a száraz élelmiszerek mindenféle üvegekben… Ott is át kell majd szervezni mindent.
Lilla ajka megfeszült, de lenyelte a választ. Nem akart már az elején összeveszni vele, és úgy érezte, néhány átpakolt könyv miatt nem érdemes botrányt csinálni. Inkább visszavonult a dolgozószobájába, és magára csukta az ajtót.
A következő napokban azonban Erzsébet egyre bátrabban avatkozott bele a lakás életébe. Megjegyzéseket tett arra, hogyan készül a leves, szóvá tette, hogy szerinte nem elég alapos a takarítás, gyakrabban kellene mosni, és még a mosogatás módjába is belekötött. Amikor Lilla panaszkodott, Márk többnyire csak vállat vont. Mindig ugyanazt hajtogatta: az anyja jót akar, segíteni próbál, nem kell minden szavát magára venni.
Egy szerda délelőtt Lilla a számítógép előtt ült, és egy nagyobb megrendelő landing oldalának látványtervén dolgozott. A határidő két nap múlva lejárt, a feladatból pedig még bőven maradt. Éppen a képernyőn rendezgette az elemeket, amikor az ajtó hirtelen kivágódott, és Erzsébet minden előzmény nélkül belépett.
— Lilla, neked tényleg nincs semmi hasznos dolgod? — állt meg a küszöbön, csípőre tett kézzel. — Menj le a boltba, ebédhez kell pár dolog. Nincs krumpli, hagyma is kell, meg répa.
Lilla lassan hátrafordult.
— Erzsébet, most dolgozom. Fél óra múlva megbeszélésem lesz az ügyféllel.
— Dolgozol! — legyintett az asszony gúnyosan. — Ülsz a világhálón, húzogatod ide-oda a képecskéket. Ezt nevezed munkának? Én a te korodban rendes munkahelyen hajtottam, nem így szórakoztam.
— Ez a hivatásom, és ebből van bevételem — mondta Lilla visszafogottan. — Most nem tudok elmenni vásárolni.
— Nem tudsz? Akkor mégis ki menjen? Én cipekedjek fel-le a lépcsőn, ilyen derékkal?
Lilla mély levegőt vett, mielőtt olyasmit mondott volna, amit később megbán.
— Kérem, beszéljük ezt meg később. Kettő körül végzek, akkor elmegyek a boltba.
Erzsébet valamit elégedetlenül dünnyögött az orra alatt, aztán kivonult, és maga után nagy csattanással becsapta az ajtót.
Másnap szinte ugyanaz játszódott le újra. Lilla éppen egy friss ügyfél részletes briefjét olvasta át, amikor az anyósa ismét kopogás nélkül rontott be.
— Lilla, azonnal gyere ki, segítened kell takarítani! Egyedül nem bírok ekkora lakással!
— Munkaidőm van — válaszolta Lilla, ezúttal fel sem nézve a monitorról.
— Na, pontosan erről beszélek! — csattant fel Erzsébet. — Egész nap itthon ülsz, és semmi látszatja. Állj már fel, és csinálj valami hasznosat!
— Én most dolgozom — mondta Lilla tagoltan, összeszorított fogakkal.
— Munka, munka! Egy igazi asszony a háztartást tartja kézben, nem a gépet bámulja reggeltől estig!
Ekkor Lillánál elszakadt a cérna.
— Erzsébet, ebből elég! Nem jöhet be ide bármikor kopogás nélkül. Ez az én szobám, és egyben a munkahelyem is. Pénzt keresek, többek között abból élünk, és ennek köszönhető az is, hogy maga most nálunk lakhat.
Az anyósa sértetten elhallgatott, majd látványosan kiviharzott, hangosan dobbantva minden lépésnél. Este, amikor Márk hazaért, Erzsébet azonnal elpanaszolta neki, hogy a menye megbántotta. Márk ezután félrevonta Lillát, de a beszélgetés már az első mondatok után rossz irányba ment.
— Lilla, miért kellett így beszélned anyával? Idős ember, ezt azért figyelembe vehetnéd.
— Márk, állandóan kizökkent a munkámból. Határidőim vannak, ügyfeleim, felelősségem.
— És? Öt percre tényleg nem tudsz segíteni neki?
— Öt percre? Naponta tízszer is kirángat a munkából!