Nekem viszont itt van a lányod, akinek ennie kell, ruhára van szüksége, és gyógyszert is venni kell neki. Az anyád beállított hozzám, és arra kért, engedjelek ki a kötelezettségeid alól, hogy az új nődnek bundára jusson. Szerinted ez rendben van így?
A vonal túlsó végén hosszú csend támadt. Úgy tűnt, Mária nem számolt be a fiának a látogatás minden részletéről.
— Anya nem ezt akarta mondani. Te megint mindent kiforgatsz! Mindig ezt csinálod, mindent a feje tetejére állítasz. Veled egyszerűen lehetetlen beszélni.
— Gábor, egy hét múlva tárgyalás. Az ügyvédem minden iratot előkészített. A bevételeidet, a kiadásaidat, Petra utazásait, az autót, a külföldi nyaralásokat. Minden az asztalra kerül a bíróság előtt. Ha békésen akarod lezárni ezt az ügyet, fizesd ki az egész tartozást. A késedelmi pótlékkal együtt. Még a tárgyalás előtt.
— Fenyegetsz? — Gábor hangja már szinte üvöltésbe csapott át. — Te, aki tönkretetted a házasságunkat, most az új családomat is szét akarod verni? Irigy vagy, igaz? Fáj, hogy én boldog vagyok, te meg ott ülsz egyedül a kis lyukadban? Azt hiszed, ha keresztbe teszel nekem, attól neked jobb lesz? Nem lesz!
— Találkozunk a bíróságon — mondta Eszter, és bontotta a hívást.
Reszketett a keze. Mégis különös nyugalom költözött belé. Tudta, hogy helyesen cselekedett. Innentől már a törvény dolga volt kimondani, amit ki kellett mondani.
A tárgyalást szerdára tűzték ki, délután két órára.
A terem kicsi volt, levegőtlen, és valahogy elhanyagolt benyomást keltett. Magas ablakok, kopott fapadok, fakózöld falak. Eszter negyedórával a kezdés előtt érkezett András ügyvéd társaságában. A férfi nyugodtnak látszott, mintha egyáltalán nem lenne tétje a napnak. Néhány papírt lapozgatott, közben halkan még egyszer elismételte a legfontosabbakat.
— Csak akkor szólaljon meg, ha kérdezik. Ne reagáljon a provokációkra. Ha az anyósa vagy az alperes sértegetni kezdi, maradjon csendben. Én fogok beszélni ön helyett.
Gábor pár perccel később tűnt fel. Mellette Mária lépdelt, belékarolva, mintha a fia súlyos betegségből lábadozna, és támogatásra szorulna. Petra sem maradt távol. Úgy öltözött fel, mintha ünnepi vacsorára készülne: rövid ruha, magas sarkú cipő, feltűnő smink. Mária végigmérte Esztert tetőtől talpig, valamit elmormolt a fogai között, aztán látványosan leült a terem legtávolabbi padjára.
A jegyző ismertette a bíróság összetételét. A bíró, egy negyvenes évei közepén járó, fáradt arcú, de éles tekintetű nő elfoglalta a helyét. A tárgyalás megkezdődött.
Elsőként Eszter ügyvédje kapott szót. András nem emelte fel a hangját, mégis minden mondata súlyt kapott a csendben. Sorra vette a tényeket: a tartozás alapösszegét, az elmaradás időszakait, a késedelmi pótlékot, a számítás módját. Ezután rátért azokra a bizonyítékokra, amelyek arra utaltak, hogy Gábor eltitkolta a valódi jövedelmét. Bankszámlakivonatok, közösségi oldalakról lementett fényképek, az autó eladásával kapcsolatos hirdetések másolatai, amelyek Petra fiókjához kapcsolódtak. Ott voltak a külföldi utakra vonatkozó adatok is.
A bíró összevont szemöldökkel tanulmányozta az iratokat.
Ezután Gábor állt fel. Az ő ügyvédje fiatal volt, és szemmel láthatóan kevés tapasztalattal rendelkezett. Azzal próbált érvelni, hogy az alperes bevételei nem bizonyítottak, az autót Petra szülei pénzéből vették, az utazás pedig egy barátnő ajándéka volt. Csakhogy minden állítása azonnal elakadt a bíró célzott kérdésein.
— Kérem, igazolják okirattal, honnan származott az autó megvásárlásához szükséges összeg. Van ajándékozási szerződés? Átvételi elismervény? Bármilyen írásos bizonyíték?
Gábor ügyvédje zavarba jött. Ilyen papír nem volt.
— Az alperes jövedelmi adatai — folytatta a bíró, miközben tovább lapozta az aktát — azt mutatják, hogy a hivatalos fizetése csaknem négyszer alacsonyabb, mint a havi kiadásai. Ezt mivel magyarázzák?
— Az alperes megtakarításait használta fel — felelte az ügyvéd, de a hangja bizonytalanul csengett.
— Olyan megtakarításokat, amelyek egyetlen számlán sem szerepelnek — vágott közbe higgadtan András. — Kérem, csatolják az ügy irataihoz a banki igazolást arról, hogy az alperesnek nincs bejelentett betétje.
A bíró bólintott.
Az utolsó csepp a pohárban Mária felszólalása lett. Szót kért, és a bíró némi habozás után megengedte neki, hogy beszéljen.
— Tisztelt bíróság — kezdte Mária mézesmázos, kenetteljes hangon —, ez az asszony tönkretette a fiamat. Mindig is kapzsi volt és bosszúálló. Neki csak a pénz számít. Még azt sem engedi, hogy a fiam lássa a gyermekét! Az én fiam csak új életet szeretne kezdeni. Fiatal, jóképű, joga van a szabadsághoz. Ez meg — intett megvetően Eszter felé — kiszipolyozza őt. Kérem, legyenek tekintettel a helyzetünkre.
A bíró levette a szemüvegét, és hosszan, súlyos tekintettel nézett Máriára.
— Asszonyom, befejezte? A bíróság tartásdíj-fizetés elmulasztása ügyében jár el. A felperes személyiségéről alkotott véleménye nem tartozik a per tárgyához. Kérem, foglaljon helyet.
Mária arca bíborszínűre váltott. Látszott rajta, hogy vissza akar vágni, de Gábor ügyvédje gyorsan a fülébe súgott valamit, mire az asszony összeszorított szájjal visszaereszkedett a padra. Petra sápadtan, dühösen ült mellette. Nyilvánvaló volt, hogy egyáltalán nem erre a fordulatra számított.
A bíró rövid szünetet rendelt el, majd visszatérve kihirdette a döntést.
— A bíróság a kereseti kérelmet részben megalapozottnak találja. Kötelezi az alperest a gyermektartásdíj-tartozás teljes összegének megfizetésére, valamint a késedelem minden napjára járó pótlék megfizetésére. A fizetendő összeg összesen egymillió-kilencszáznegyvennyolcezer forint. A bíróság továbbá kötelezi az alperest valós jövedelmi adatainak benyújtására, és az iratokat megküldi a NAV részére az esetleges jövedelemeltitkolás vizsgálata céljából.
Gábor szája félig nyitva maradt. Úgy állt ott, mintha nem hinné el, amit hallott. Petra azonnal megragadta a kabátujját, és sziszegve fordult felé.
— Miféle közel kétmillió? Azt mondtad, mindent elintézünk. Azt mondtad, nem meri végigcsinálni!
Mária elsápadt, akár a fal. Olyan gyűlölettel meredt Eszterre, hogy a levegő szinte vibrált körülöttük.
Eszter szótlanul összeszedte az iratait, megköszönte András munkáját, és kilépett a folyosóra. Nem nézett vissza. Pontosan tudta, hogy ez még nem a történet vége. Az igazi vihar csak most készül kitörni.
És a vihar még aznap este le is csapott, csak nem Eszter lakásában, hanem egészen máshol.
Petra ért haza elsőként. A kulcsait odadobta az előszobai kis szekrényre, és még a kabátját sem vette le, úgy ment be a nappaliba. Belül forrt benne a düh. Egymillió-kilencszáznegyvennyolcezer forint. Ráadásul NAV-vizsgálat. Ráadásul a bírósági megaláztatás. És mindez miért? Azért, hogy egy fülledt tárgyalóteremben üljön, és hallgassa, ahogy Gábor anyja összehord mindenféle ostobaságot a kapzsi volt feleségről?
Félóra múlva Gábor és Mária is megérkeztek. Az anya szorosan karolta a fiát, és izgatottan magyarázott neki valamit.
— Fellebbezünk. Ez törvénytelen. Felhívom Bélát, régi jogász, biztosan tud segíteni. Ne aggódj, kisfiam. Elintézzük őket. Az a kígyó még nagyon meg fogja bánni.
Petra a nappali ajtajában állt, karját összefonva a mellkasa előtt. Az arcán nyoma sem volt már odaadásnak vagy szerelemnek. Csak hideg ingerültség látszott rajta.
— Elég — mondta élesen.
Mária félbeszakadt.
— Hogy érted azt, hogy elég? — kérdezte, és óvatosan visszavett a hangjából.
— Úgy, hogy elegem van a kígyózásból meg a fellebbezésből. A maga fia majdnem kétmillióval tartozik. Felfogják, ez mekkora összeg? Nekem nincs ennyi pénzem. Nekünk nincs ennyi pénzünk. Hallották, mit mondott a bíró? NAV-vizsgálat. Ha elkezdik kibogozni, honnan volt pénz az autómra meg az utazásra, abból nekem komoly bajom lehet. Pont csak büntetések hiányoztak még az életemből.
— Kislányom — kezdte Mária nyájas, ringató hangon, mintha vissza akarná venni az irányítást —, nem kell ennyire idegeskedni. Mindent megoldunk. Eladjuk az autót, kölcsönkérünk ismerősöktől. A lényeg, hogy ne hagyjuk ezt a szemetet győzni. Hiszen szereted Gáborkát, nem igaz?
Petra összehúzta a szemét. A tekintetében valami kemény, hideg fény villant.
— Szeretem? Én a nyugodt életet szeretem. A maga fia viszont bíróságra rángatott, és komplett idiótát csinált belőlem. Azt ígérték, hogy a volt feleséggel nem lesz gond. Hogy csendes, szürke kis egér, aki még visszaszólni sem mer. És hol van most ez az egér? Porig alázott minket. Maguk meg itt állnak, és fellebbezésről papolnak nekem.
Gábor, aki addig némán hallgatott, tett egy lépést előre.
— Petra, kérlek, hallgass meg…
— Nem. Most te hallgatsz meg engem. — Petra ujjával keményen Gábor mellkasára bökött. — Te normális életet ígértél. Ehhez képest tartozol a volt feleségednek, az anyád folyton beleszól mindenbe, most pedig még a NAV is turkálni fog a jövedelmeim között. Nekem erre semmi szükségem. Van eszem, és tudok dönteni magamról. És tudod mit? Nem fogom kifizetni a te adósságaidat. Te hoztad össze ezt az egészet, te is mászol ki belőle.
— De hát mi egy család vagyunk — motyogta Gábor elveszetten.
— Család? — Petra keserűen felnevetett. — Miféle család? Arra sem vagy képes, hogy annyit keress, hogy a saját lányodnak ne kelljen minden fillért számolgatnia. Tényleg azt hiszed, ilyen férjet akarok?
Mária ekkor kilépett a fia mögül. Az arcán vörös foltok jelentek meg.
— Te hálátlan kis fruska! Gáborkámmal annyi mindent tettünk érted! Fizettük a lakást, autót adtunk neked, még ezekre az ostoba nyaralásokra is elvittünk! Most meg fintorogsz? Azt hiszed, találsz jobbat? Ugyan kinek kellenél ezzel a természeteddel?
— Fizették a lakást? — Petra hangja már nem is próbált nyugodt maradni. — Fél éven át hallgattam, hogy nincs pénz. Az autót hitelre vettük, és mellesleg az én nevemen van. A nyaralást pedig én szerveztem magamnak. A fia csak azt ígérgette, hogy majd visszaadja a felét, de abból sem lett semmi. Úgyhogy maguk nekem semmit nem ajándékoztak. Problémákat viszont annál többet, már a fejem fölé nőttek.
Ezzel hirtelen hátat fordított nekik, és határozott léptekkel elindult a szekrény felé.