Péter nehézkesen roskadt le az egyik székre. Gyanakodva beleszúrta a villáját az egyik szójafasírtba, mire az rugalmasan visszapattant, és tompa, tömör kis hangot adott.
— Ez meg micsoda? — rekedt el a hangja. — És hol van a sertéshús?
— Péter, a disznóhús borzasztóan megterheli az ereket — korholtam szelíden, miközben a bögrékbe sötét bojtorjánfőzetet töltöttem. — Ez tiszta növényi fehérje. Alaposan kell rágni, minden falatot legalább negyvenszer.
Katalin óvatosan merített a zöld levesből. Amint a lé hozzáért az ajkához, görcsösen nyelt egyet, aztán köhögni kezdett.
— Annácska… kenyér nincs véletlenül? Valami rendes, fehér kenyér?
— Az élesztő szigorúan tiltólistás! — vágta rá Gábor, és jóízűen bekapott egy növényi fasírtot. Közben titokban összenéztünk: egy órával az érkezésük előtt a városban alaposan bevacsoráztunk, méghozzá steakkel, így nyugodt szívvel végigjátszhattuk ezt az előadást.
A vacsora a kert felől ciripelő tücskök és anyósom súlyos sóhajainak kíséretében telt. Péter vagy tíz percig gyötörte a szójás rostokat a szájában, majd közölte, hogy rosszul érzi magát, és visszavonult a hálószobába. Katalin üres forró vizet kortyolgatott, és mély, szinte tragikus bánattal bámulta a makulátlanul fehér, ám belül teljesen üres hűtőszekrényt.
A szombat reggel már valódi próbatételnek bizonyult. Reggelire csíráztatott búzából és céklából készült turmixot tettem eléjük. Az italnak nyers földíze volt, mellé pedig kemény korpás abonettet kínáltam.
— Én ezt biztosan nem veszem a számba — sziszegte Péter, és a bordó ital látványától is elsápadt. — Ettől már ránézésre rosszul vagyok. Legalább tészta van?
— Csak zöldbab alapú, gluténmentes metélt — ajánlottam együttérző arccal. — Kérsz? Negyven perc, mire megfő.
Katalin beesett arccal ült az asztalnál. A megszokott tejszínes kávé és péksütemény nélkül úgy festett, mint aki teljesen elvesztette a talajt a lába alól.
— Anna… és ebédre mi lesz? — kérdezte halkan, anélkül hogy akár megpróbált volna beleharapni a kőkemény abonettbe.
— Ünnepi saláta! — csaptam össze lelkesen a tenyeremet. — Nyers sütőtök gyömbérrel, mellé sült tofu! Este pedig mezítláb sétálunk a vizes fűben, meditálunk, és befogadjuk az energiákat. A tisztulásnak minden egyes sejtig el kell jutnia!
A sógorom abbahagyta a rágást. Lassan az anyjára emelte a tekintetét. A szemében egy felnőtt férfi őszinte döbbenete ült, aki most értette meg, hogy itt bizony megfosztották az ételtől, és még a füvön is sétáltatni akarják.