Legjobb esetben is legfeljebb a negyedére tarthatsz igényt.
Péter már nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de Lilla egyetlen pillantással beléfojtotta a szót.
— És ezért a negyedrészért — mondta lassan, minden szót külön megnyomva — hosszú, kimerítő bírósági eljárásokon kell majd végigmenned. Szemtől szembe kell állnod a saját lányoddal, és el kell magyaráznod neki, miért számolgatja az édesapja a forintokat, hogy néhány négyzetmétert elvegyen tőle. Ügyvédeket kell fizetned, beadványokat, tárgyalásokat, halasztásokat kell végigcsinálnod. És megígérem neked, Péter, hogy mindent megteszek azért, hogy ez az ügy ne legyen gyors és kényelmes. Minden lépéseteket megtámadom. Nem azért, mert annyira szükségem volna arra a pénzre. Hanem azért, mert nem fogom hagyni, hogy a gyerekem biztonságára építsd fel az új boldogságodat, miközben közben fennkölt szavakkal takarózol az igazságosságról.
Eszter szeme összeszűkült. A kedves, megértő nő álarca ekkorra végleg megrepedt rajta.
— Maga teljesen ésszerűtlenül viselkedik, Lilla — sziszegte. — Képes lenne éveket, energiát és idegeket elpazarolni puszta sértettségből. Egyszerűen nem tudja elviselni, hogy Péter végre talált valakit, aki valóban megbecsüli őt.
— Én anyaként viselkedem — vágott vissza Lilla nyugodtan. — Maga pedig, Eszter, úgy viselkedik, mint aki besétált egy idegen otthonba abban a reményben, hogy könnyen zsákmányhoz jut. Csakhogy ez nem fog könnyen menni. Ha pereskedni akarnak, hát pereskedjenek. De még egyszer ne merjenek idejönni, és azt előadni nekem, hogy csak meg akarják könnyíteni az életemet.
Péter zavartan állt. Az a tökéletesen felépített elképzelése, amelyben ő nagylelkűen átveszi a nyaralót, vagy ha az nem sikerül, legalább gyorsan hozzájut a lakás feléhez, szemmel láthatóan darabjaira hullott. A hosszadalmas pereskedés, a kellemetlen magyarázkodás és a Nórával való fájdalmas szembenézés egyáltalán nem szerepelt abban a szép jövőképben, amelyet magának kitalált.
— Lilla, te ezt most feleslegesen bonyolítod — motyogta, és a hangjából már hiányzott az iménti fölény. — Meg tudtunk volna egyezni normálisan is.
— Úgy érted, a ti normális módotokon, Péter — javította ki Lilla. — Nálatok valahogy mindig az számított békés megoldásnak, ha minden úgy történik, ahogy ti akarjátok.
Eszter határozott mozdulattal karon fogta Pétert.
— Itt nincs több megbeszélnivalónk, drágám. Majd hivatalos útra tereljük az ügyet. Ez a nő egyszerűen megvakult a saját sérelmeitől. Nem fogunk lesüllyedni az ő szintjére.
Azzal megfordultak, és elindultak kifelé. Eszter egyenes háttal, biztos léptekkel haladt, mintha máris fejben rakosgatná egymás mellé a lehetséges jogi lépéseket, mérlegelné a kockázatokat, és új stratégiákat dolgozna ki. Egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy talán nincs igaza. Az ő világában Lilla nem volt más, csupán akadály, amelyet el kell távolítani az ő és Péter törvényes, megérdemelt boldogságának útjából.
Péter mellette ment, és mélységesen sértve érezte magát. Hiszen ő csak jót akart. Ő korrekt ajánlatot tett, legalábbis így látta. Most pedig úgy állítják be, mintha valami szívtelen alak volna, aki a saját lányától akar elvenni. Őszintén meg volt győződve arról, hogy Lilla szándékosan fordítja Nórát ellene, és a lakást zsarolóeszközként használja vele szemben.
Lilla nem mozdult utánuk. Ott maradt a helyén, és nézte, ahogy a páros egyre távolodik. Pontosan tudta, hogy nehéz időszak következik. Lesznek tárgyalások, vádaskodások, sértett telefonhívások, és Péter bizonyára megpróbálja majd Nórát is a maga oldalára állítani, eljátszva a meg nem értett, elutasított apát. Mégsem érzett félelmet. Megbánást pedig végképp nem.
Hirtelen egészen élesen látta maga előtt az elmúlt éveket. Azt, hogy mennyi ideig élt egy olyan ember mellett, akinek a család nem közös menedék volt, hanem kényelmes rendszer, amely az ő igényeit szolgálta ki. Péter a saját kötelességeit hatalmas áldozatként tartotta számon, miközben Lilla gondoskodását természetesnek vette, mintha az járna neki. A válás így már nem tragédiának tűnt, hanem szabadulásnak abból a végtelen képmutatásból, amely lassan megfojtotta.
Eszter és Péter ajánlata, hogy a nyaralót mintegy Lilla egészségéért aggódva vegyék át, valójában tökéletesen megmutatta, kik ők. Önzésük sűrített formája volt az egész. Valóban elhitték, hogy a kapzsiságot be lehet csomagolni irgalomba, és ha elég szépen adják elő, Lilla majd hálásan át is veszi tőlük ezt a mérgezett ajándékot.
Csakhogy ettől a pillanattól más szabályok szerint folyt a játszma. Lilla többé nem akarta eljátszani a mindent megértő, csendben alkalmazkodó feleség szerepét. Volt egy lánya, akit meg kellett védenie, és volt saját méltósága, amelyet nem szándékozott többé mások kényelméért feláldozni. Tudta, hogy igaza van. Ez a bizonyosság pedig elegendő erőt adott neki ahhoz, hogy bármilyen próbát kiálljon, amelyet ezek a „szerető hozzátartozók” elé állítanak, csak mert elhitték, hogy mindent elvehetnek tőle, és cserébe elég néhány üres szó a nemességről.