A nappaliban ültünk, amikor András ünnepélyesen megköszörülte a torkát, mintha épp valami rendkívül bölcs és nagyvonalú döntést készülne közölni.
— Átgondoltam a dolgot — kezdte fontoskodó hangon. — Anyáméknak mégis jobb lesz otthon maradniuk. Keresek melléjük egy megbízható házvezetőnőt, az lesz a legésszerűbb. Ebben a korban már nem tesz jót a környezetváltozás, ráadásul megszokták a saját orvosaikat is. Mi pedig végre élhetünk egy kicsit magunknak.
Figyelmesen fürkészte az arcomat. Láttam rajta, hogy elismerést vár. Azt képzelte, megkönnyebbülten felsóhajtok, hálás leszek, és minden visszazökken a régi kerékvágásba.
Én csak némán kortyoltam egyet a teámból, aztán letettem a bögrét a dohányzóasztalra.
— Rendben — mondtam.
Ugyanolyan nyugodtan, ugyanolyan közönyösen, mint korábban a konyhában. Még csak meg sem próbáltam mosolyogni.
András homloka ráncba szaladt. A távirányítóval kikapcsolta a tévét, aztán a készüléket hanyagul a kanapéra dobta, és előrehajolt.
— Most már tényleg nem értelek — szólalt meg feszülten. — Hiszen elrendeztük, nem? Engedtem neked. Visszavontam a költözést! Te meg itt ülsz ilyen kőarccal, mintha semmi sem történt volna. Egyáltalán nem vagy dühös?
— Nem — fordítottam felé a fejem.
— De miért? Emlékszem, mennyire kiborultál már attól is, hogy szóba kerültek a papírok. Most meg én magam mondtam le az egészet, és még egy kedves szót sem kapok tőled. Hogy lehetsz ennyire szívtelen?
Ő valóban azt hitte, hogy igaza van. Az ő szemében ez csak egy erőfitogtatás volt, amely végül döntetlennel zárult. Nekem viszont próbatétel volt. Olyan próba, amelyen csúfosan elbukott.
Néztem a sértődött, felháborodott arcát, és már nem tudtam visszatartani magam. A szám sarka gúnyos mosolyra rándult.
— Mégis minek kellene örülnöm, András? — kérdeztem lassan, egyenesen a szemébe nézve. — Annak, hogy az apád okosabbnak bizonyult nálad, és kerek perec megtagadta, hogy a házát a te nevedre írassa?
— Igen, András, mindent tudok — folytattam továbbra is higgadtan. — Tegnap délután felhívott az édesapád. Borzasztóan kellemetlenül érezte magát. Hosszasan bocsánatot kért tőlem amiatt, hogy ilyen fiút nevelt. Elmondta, hogyan akartad gyorsan hozzám bejelenteni a szüleidet, eladni a telküket, és azt is, hogy a pénznek már megvolt nálad a helye.