— Márk, hiszen nektek külön szobátok van… ráadásul elég tágas — hebegtem zavartan.
— Kevés — vágta rá. — Mi kettesben akarunk élni. Röviden: anya, mindjárt itt a nyár. Ott van a jó kis nyaralónk a város szélén, meleg hely, csendes. Költözz ki oda. Friss levegő, ültethetsz veteményt, elfoglalod magad. Mi pedig Nórával addig rendbe hozzuk ezt a lakást. Neked úgyis mindegy, nyugdíjasként nincs semmi dolgod.
Abban a pillanatban mintha valami leszakadt volna bennem. Az a „jó kis nyaraló” valójában egy öreg, huzatos ház volt központi fűtés nélkül, ahová másfél órát kellett zötykölődni vonattal. A saját fiam, akinek huszonkilenc évet adtam az életemből, akit mostam, etettem, kiszolgáltam, amíg bele nem őszültem, egyszerűen kitessékelt volna a saját otthonomból, csak hogy megfeleljen az új barátnőjének. Ráadásul olyan hangon közölte mindezt, mint egy vezető, aki épp kirúg egy haszontalanná vált alkalmazottat.
— És… az orvosaim? A rendelőm? — ennyit tudtam kipréselni magamból.
— Ugyan már, ne gyárts problémákat ott, ahol nincsenek. Néha kimegyek majd, viszek élelmiszert. Értsd meg, nekem családot kell alapítanom. Holnap Nóra hozza a holmijait, üríts neki helyet a fürdőszobai polcokon.
Felállt, és visszament a szobájába. Én pedig ott maradtam az asztalnál, előttem a kihűlt tea. A „kényelmes anya” szerepe, amelyet éveken át olyan engedelmesen játszottam, látványosan összeomlott. Annyira feloldódtam a fiamban, hogy ő már nem is emberként tekintett rám. Csak egy feladat lettem számára. Egy ingyenes házvezetőnő, akit most, hogy már útban volt, félre lehetett dobni.
Másnap hajnalban, öt órakor felébredtem. A megszokás vitt a konyhába. Elővettem a serpenyőt.
Aztán hirtelen megálltam.
Lenéztem a kezemre: a sok víztől vörös volt, a bőröm kirepedezett. Megláttam Márk koszos ingeit is, ahogy hegyként tornyosultak a fotelben. És akkor valami átkattant bennem. Mintha elszakadt volna egy húr, amelyet tizenhét éve feszítettem túl. Visszatettem a serpenyőt. Becsuktam a fia szobájának ajtaját. És életemben először csak magamnak főztem kávét. Egyedül.
Amikor Márk fél tízkor felébredt, a konyhában szokatlan csend és üresség fogadta.