— Beenged? Beszélnünk kell — tette hozzá továbbra is úgy, mintha a köszönés valami fölösleges formaság volna.
Szó nélkül félreálltam az ajtóból. Odabent mintha jéggé dermedt volna mindenem, de a kezem közben magától megtalálta a telefonomat a köntösöm zsebében, és elindította a felvételt. Igazából már akkor bekapcsoltam a diktafont, mielőtt ajtót nyitottam volna. A kukucskálón át azonnal felismertem.
Vivien úgy vonult be a konyhába, mintha mindig is oda járt volna haza. Leült, a mappáját letette a márványpultra, majd egy kinyomtatott ultrahangkép került elő belőle.
— Tizenkét hetes — mondta, és rezzenéstelenül a szemembe nézett. — Fiú. Gábor tud róla. Régóta vágyott már fiúra, maga meg csak egy lányt szült neki.
Töltöttem magamnak egy kávét. Lassan, kimérten. A kezem egyáltalán nem remegett, és ezen még én is meglepődtem.
— Mit szeretne, Vivien?
— Nahát, ismer engem? — mosolyodott el elégedetten. — Akkor legalább nem kell mindent elölről kezdenem. Figyeljen ide. Gábor el fogja hagyni magát. Szépen, békésen. Maga beadja a válókeresetet, a vagyont megfelezik, ő pedig a cégben lévő részéből ajándékozással átruház rám egy részt. A gyerek miatt. Érti, ugye?
— Értem — bólintottam. — És ha nem megyek bele?
Vivien előrehajolt. Az illata azonnal megcsapott: ugyanaz a fojtó, édeskés vanília.
— Akkor csúnya vége lesz. Először is kérem az apaság megállapítását, aztán a gyerektartást Gábor hivatalos, nagyjából hatszázezer forintos fizetése után. Másodszor pedig tudom, hogy a cégben kettős könyvelést visznek. Gábor mindent elmondott. Egyetlen bejelentés az adóhatóságnál, és maga is, meg a kis vállalkozása is nagyon nagy bajba kerül. Szóval, Eszter, jobb lenne okosan intézni.
Belekortyoltam a kávéba. Forró volt, megégette a nyelvemet. Jót tett. Kitisztult tőle a fejem.
— Vivien, Gábor tud arról, hogy idejött?
— Nem — horkant fel. — Ő csak nyávog. Hogy „szegény Lilla”, meg „szegény Eszter”. Én viszont nem vagyok ilyen puhány. A gyerekemért bárkit széttépek.
— Világos — álltam fel. — Adjon három napot, hogy átgondoljam. Majd jelentkezem.
Elment. A tűsarkúja élesen kopogott a parkettámon, amíg végigvonult az előszobán.
Visszaültem a székre, és leállítottam a felvételt. Negyvenhét percnyi hibátlan, tisztán érthető Vivien-hang maradt a telefonomban. Adóhatósági fenyegetéssel. A cégrészem megszerzésére kitalált tervvel. Beismeréssel arról, hogy viszonya van egy nős férfival, és gyereket vár tőle.
Most már dolgozni kellett.
Másnap reggel azonban nem az irodába indultam.