Már nem játszotta el a kedélyes, jó szándékú ismerőst. Az ajtóban állt, drága dohány füstjének szagát hozta magával, és azt a pimasz magabiztosságot, amely azokból árad, akik szentül hiszik, hogy soha semmiért nem kell felelniük.
– Harminc évvel fiatalabb nálam! – csattant fel, amikor Katalin megpróbált a lelkiismeretére hatni. – Jogom van hozzá! Egy életen át robotoltam, megérdemlek végre egy kis ünnepet, nem ezt az örökös szürkeséget Erika mellett. Ne üsd bele az orrod, Katalin. Különben még eszembe jut, hogyan is távoztál annak idején a testülettől. Nem volt ott minden olyan makulátlan, igaz?
Katalin nyugodtan nézett rá. Búzavirágkék szemében nyoma sem volt félelemnek. Inkább az a hideg, szakmai figyelem csillant benne, amellyel egy tapasztalt nyomozó méri végig a gyanúsítottat, mielőtt elé teszi a bizonyítékokat.
– László, most hibázol – mondta halkan. – Azt hiszed, te vagy a vadász. Pedig ebben az ügyben legfeljebb egy lábnyom vagy a homokban.
László gúnyosan felnevetett, bevágta maga mögött az ajtót, és elment. Egy órával később azonban megcsörrent Katalin telefonja. Ugyanabból az archívumból hívták, ahol Vivien múltját ellenőriztette.
– Katalin asszony? Van itt valami az ön által kért személlyel kapcsolatban… Úgy tűnik, Vivien nem egyszerű szerető. Három évvel ezelőtt elítélték, különösen nagy értékre elkövetett csalás miatt. És a „segítője” ugyanaz a jogász, aki most László válási papírjait készíti elő.
Katalin lassan letette a készüléket. A csapda bezárult – csak éppen nem Erika körül.
László győztesnek érezte magát. Az ő fejében a világ két részre oszlott: ragadozókra és felhasználható készletekre. Erika, akivel harminc évet élt le, egyetlen hét alatt „felesleges teherré” változott a szemében. Ezt már nem is titkolta, amikor időnként hazatoppant a holmijaiért.
– Laci, azt mondtad, szeptemberben együtt megyünk a gyógyfürdőbe. Már kinéztem a beutalókat is… – Erika a hálószoba ajtajában állt, és idegesen gyűrögetett egy konyharuhát.
– Felejtsd el, Erika. A szeptembert szigeteken töltöm. Olyasvalakivel, aki nem a vérnyomásáról meg a mosópor-akciókról beszél egész nap – vágta bele László a bőröndbe a drága bőrkabátját. – És ne nézz így rám. Hagytam neked annyit, hogy ne kerülj az utcára. A várostól negyven kilométerre lévő ház meg kifejezetten egészséges levegőjű hely.
Katalin mindezt a nyitott ajtóból figyelte. Azért jött, hogy magához vigye a barátnőjét. A tekintete hideg maradt, mozdulatlan. A táskájában ott lapult a diktafon, amelyre már rögzítette ezt az egész önleleplező jelenetet. Volt operatív tisztként pontosan tudta: egy csalási ügyben az ilyen felvételek önmagukban legfeljebb háttéranyagok, de szembesítéskor, pszichológiai nyomásgyakorlásra felbecsülhetetlenek.
– László, biztos vagy benne, hogy a Vektor tényleg biztonságos kikötő? – szólalt meg végül, a félfának támaszkodva.
A férfi hirtelen megperdült. Arca egy pillanatra eltorzult, a szemében átsuhant a gyanakvás árnyéka, de rögtön összeszedte magát.
– Már megint a kérdéseid, Katalin? Megmondtam, ne avatkozz bele. Te itt senki vagy. Egy szerencsétlen barátnő kétes múlttal. Foglalkozz inkább a kis papírjaiddal.
– Papír és papír között nagy különbség van – Katalin belépett a szobába. – Például vannak olyan iratok, amelyeket a büntetés-végrehajtási nyilvántartások őriznek. Tudtad, hogy a te Viviened nem egyszerűen „életed nagy szerelme”, hanem hivatásos társadalmi manipulátor? Az igazi vezetékneve sem az, amit az Instagramon használ. Szerepelt egy debreceni vagyonkimentési ügyben. Bejáratott módszer: bizalmi kapcsolat egy tehetős férfival, pénzek átcsatornázása fiktív cégeken keresztül, aztán… felszívódás.
László nevetni próbált, de csak egy száraz, rövid hang szakadt ki belőle. Túl gyorsan kezdett pislogni; Katalin jól ismerte ezt a jelet. Ilyenkor az agy lázasan keresi az ellenérveket, de nem talál kapaszkodót.
– Ostobaság. Irigy vagy, ennyi az egész. Vivien engem szeret, nem a pénzemet. Már mindent megbeszéltünk. Holnap aláírom az utolsó szerződést az ügyvéddel, és végre szabadok leszünk.
– Az ügyvéd is figyelemre méltó figura – folytatta Katalin ugyanarra a pontra célozva, módszeresen, könyörtelenül, ahogyan kihallgatáson szokás. – Gábor Arkagyijevics, ugye? Az a férfi, aki az elmúlt öt évben valahogy mindig felbukkant Vivien összes „célpontja” mellett. Azt hiszed, kimented a családi vagyont? Nem, László. Te csak szépen becsomagolod nekik.
László egészen közel lépett hozzá. Drága parfüm és adrenalin szaga áradt belőle.
– Ha egyetlen szót is mersz szólni Erikának a Vektorról vagy a papírokról, összetaposlak. Nekem megvannak a kapcsolataim.