Katalin soha nem a szép szavaknak hitt, hanem az időpontoknak, az apró melléknyomoknak és azoknak a jelentéktelennek tűnő részleteknek, amelyeken mások átsiklanak. A kábítószer-ellenes igazgatóságnál eltöltött évei alatt megtanulta, hogy a hazugságot nem mindig a mondatok árulják el. Néha elég volt megfigyelni, meddig tart valaki egy szünetet, hányszor igazítja meg az ingujját, vagy mikor néz félre.
László, régi barátnője, Erika férje, három hónappal korábban kezdett el hibázni. Katalin ezt nem megérzésnek nevezte volna. Ez egyszerű, rideg számítás volt.
– El tudod képzelni, Katalin? Mostanában állandóan Szegedre jár üzleti útra. Azt mondja, valami új logisztikai központ épül ott – Erika a konyhaablak felé bámult, miközben a már kihűlt kávéban kavargatta a cukrot. – Hazajön teljesen kifacsarva, egyenesen a fürdőbe megy. Vacsorázni sem akar.
Katalin csak bólintott, de közben minden adatot elraktározott. Erika a kimerült, hűséges férjet látta maga előtt. Katalin viszont egy jól ismert mintát: a nyomok eltüntetését. Zuhany után nem marad idegen parfüm a bőrön, a „halálos fáradtság” pedig tökéletes indok arra, hogy az ember kitérjen a hálószobai kérdések elől.
– László mindig is munkamániás volt – mondta Katalin nyugodt hangon, miközben búzavirágkék szeme már a előszobát pásztázta.
A kis szekrényen egy autómosós blokk hevert, valószínűleg László kabátzsebéből csúszhatott ki. Katalin tekintete végigfutott a sorokon: „19:45, teljes belső tisztítás.” Szeged nagyjából háromórás út. Ha László valóban este hétkor indult volna, ahogy Erikának állította, lehetetlen, hogy abban az időpontban az autómosóban legyen. Vagyis el sem utazott.
Egy héttel később Katalin „véletlenül” éppen annál az üzleti központnál járt, ahol László irodája működött. Ő ezt nem követésnek hívta, hanem terepfelmérésnek. Pontban 18:15-kor László kilépett az épületből. Mellette egy fiatal nő haladt: vékony boka, pimaszul rövidre vágott frizura, az életkora alig lehetett több, mint Erika és Katalin lányáé. Vivien.
László úgy viselkedett, mint egy kezdő díler, aki azt hiszi, ügyesen mozog, közben minden mozdulatával feltűnést kelt. Folyton hátrapillantott, mégis szorosan fogta a lány könyökét. Volt a tartásában valami ragacsos elégedettség, valami diadalittas közönségesség. Kinyitotta Viviennek a terepjáró ajtaját, majd mielőtt beszállt volna a volán mögé, gyorsan megcsókolta a feje búbját.
Katalin feljegyezte az időt: 18:22. Öt perc múlva Erika meg fogja kapni az üzenetet: „Elhúzódik az értekezlet, későn érek haza.”
A következő hétvégén mindannyian összegyűltek a nyaralóban. László elemében volt. Drága bort töltögetett, vicceket mesélt, Erikát átkarolta, mintha még mindig a mintaférj szerepét játszaná. Katalin azonban észrevette, hogy újra meg újra a lefelé fordított kijelzőjű telefonjára sandít.
– László, mi a helyzet azzal a szegedi raktárüggyel? – kérdezte Katalin egészen hétköznapi hangon, miközben sajtot szeletelt. – Egy vámos ismerősöm azt mondta, ott most minden le van állítva.
László egy pillanatra megdermedt. A szemhéja alig láthatóan megrebbent; Katalin pontosan ismerte ezt a reakciót, így válaszol az ember egy ellenőrző kérdésre. A poharat szorító ujjai elfehéredtek.
– Az ismerősöd téved – vágta rá, és a hangja fél hanggal mélyebbre csúszott. – Nekünk ott külön projektünk van. Bizalmas ügy.
– Értem – mosolyodott el Katalin. – A munka szent dolog.
Látta rajta, hogy dühös. László rájött, hogy Katalin kutakodik. Azt viszont még nem sejthette, hogy a nő a kapcsolatai révén már kikérte a férfi magánszámláinak adatait. Az iratok pedig sokatmondóak voltak: az elmúlt két hónapban László jelentős összeget, nagyjából nyolcmillió forintot utalt át egy Vektor Kft. nevű cég számlájára. Papíron tanácsadói szolgáltatásért. Valójában ez a közös pénz kimentése volt, még a nagy terv végrehajtása előtt.
Hétfőn aztán a vihar közvetlenül Katalin irodájában csapott le. Erika jelent meg nála. Az arca hamuszürke volt, a keze annyira remegett, hogy a vizespoharat sem tudta rendesen megtartani.
– Elhagy, Katalin… – suttogta. – Azt mondta, megtalálta a szerelmet. Azt is mondta, hogy én kiszáradtam mellette, neki pedig levegőre van szüksége.
– Mi van a vagyonnal? – Katalin azonnal kihallgatási üzemmódba váltott.
– Azt állítja, a cég a csőd szélén áll. Szerinte a lakás hitellel van megterhelve, amit arra a bizonyos szegedi projektre vett fel. Azt ajánlja, váljunk el békében: nekem maradna a régi autó meg a nyaraló, ő pedig viszi az adósságokat, és egyetlen táskával távozik.
Katalinban ekkor felizzott az a hideg, fegyelmezett düh, amelyet csak a terepen edzett nyomozók ismernek. László nem egyszerűen el akarta hagyni a feleségét. Saját családja ellen hajtott végre egy kifinomult vagyonkimentési akciót.
– Erika, most nagyon figyelj rám – hajolt előre Katalin. – Holnap elmegyünk egy közjegyzőhöz. Ő azt hiszi, alá fogod írni a vagyonmegosztási megállapodást. Azt viszont nem tudja, hogy a Vektorral kapcsolatban már megkaptam az archív válaszokat.
Aznap este László váratlanul megjelent Katalin otthonánál.