Borzasztóan megalázó volt, szinte beleégett a lelkembe.
– El sem tudom képzelni, milyen lehetett – felelte Anna őszintén.
Valóban nem volt hasonló tapasztalata. Nemrég ugyan ő is elvált Pétertől, de náluk a szakítás csendben, különösebb botrány nélkül zajlott le. Barátok nem maradtak, ez igaz, ám ellenségekké sem váltak.
Már a gondolat is rémisztő volt számára, hogy min mehet keresztül egy nő, amikor a párja kezet emel rá. Bár Petra esetében pontosabb lett volna élettársat mondani, hiszen Gáborral soha nem házasodtak össze. Ezt Anna már korábbi beszélgetéseikből tudta.
– Jól van, most ne emészd magad – próbálta nyugtatni. – Valahogy minden rendeződni fog. Menj, feküdj le, holnap dolgoznod kell.
Reggel Petra megkérte Annát, vigye el őket előbb az óvodáig, aztán onnan menjenek együtt a munkahelyükre. A nap nagy része azzal telt, hogy Anna igyekezett segíteni neki behozni az elmaradásait. Petra valahogy eltüntette sminkkel az arcán látszó nyomokat, de így is rettegett attól, hogy túl sok ember elé kelljen állnia.
Ugyanabban a szupermarketben dolgoztak. Anna üzletvezető volt, Petra pedig pénztáros-eladó, ám aznap kivételesen megengedték neki, hogy a csomagolórészlegen maradjon, ahol kevesebben látták.
Munka után Petra korábban elment. Részmunkaidős műszakokat vállalt, hogy időben odaérjen Lilláért az óvodába. Annának nem maradt más választása, odaadta neki a lakáskulcsot, hogy be tudjon menni.
Hazafelé menet Anna felhívta Petrát, hogy szóljon, mindjárt otthon lesz, és megkérje, tegye fel a vizet. Odakint csípős hideg volt, a torka is kapart kissé, forró teára vágyott. Petra azonban nem vette fel a telefont.
A pótkulcsot Anna reggel elfelejtette magához venni. Olyan kapkodásban indultak el, hogy több dolog is kiment a fejéből. Most bizony nagy szüksége lett volna rá.
Amikor a házhoz ért, becsengetett a kaputelefonon, de senki sem reagált. Újra próbálkozott, megint hiába. Végül eszébe jutott, hogy valamelyik szomszédtól is kérhet segítséget. Az alattuk lakó Eszter nénit hívta fel. Az asszony csodálkozott ugyan, de beengedte.
Anna felment a saját ajtajához, és megnyomta a csengőt. Odabentről csak a televízió tompa zaja szűrődött ki, ajtót viszont senki sem nyitott. Percekig kopogott és dörömbölt, mire egyszer csak Petra kivágta az ajtót, halálra rémült arccal, mindössze egy törölközőbe csavarva.
– Ne haragudj, ne haragudj, kérlek! – hadarta. – Be akartam ülni a kádba, betettem a fülesemet, és semmit sem hallottam! Tényleg nagyon sajnálom!
Anna dühös volt, méghozzá nem is kicsit, mégsem kezdett veszekedni. Petra annyira bűntudatosnak tűnt, hogy végül lenyelte a haragját. Rendben, gondolta, talán tényleg csak véletlen történt. A forró tea lassan átmelegítette, és valamennyire meg is nyugtatta. Petra egész este bocsánatot kért, miközben a megszeppent Lilla a sarokban húzta meg magát, mintha ő követett volna el valamit az anyja helyett.
A következő nap nagyjából ugyanígy telt. Esténként látszólag béke és nyugalom volt, reggelente viszont állandó kapkodás uralkodott. Anna pedig egyre nehezebben tudta elfojtani magában a kérdést.