Fogta a kihűlt levest, egy zacskóba öntötte, és kidobta. Aztán feltett egy egyszerű csirkehúslevest, minden különösebb felhajtás nélkül. Gábor az asztalnál ült, a fejét a tenyerébe támasztotta, és sokáig csak nézte.
— Ne haragudj, Eszter — szólalt meg végül rekedten. — Évekig úgy tettem, mintha nem látnám. Azt hittem, anya csak zsémbes természetű. De ma… ma mintha lehullott volna a szememről valami. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmire képes.
— Nem akartad észrevenni — felelte Eszter halkan. — Mert kimondani, hogy az anyád kegyetlen tud lenni, borzasztó nehéz. Sokkal egyszerűbb volt engem túlérzékenynek vagy hisztisnek tartani.
Gábor bólintott, aztán megfogta a kezét, és erősen megszorította.
— Másképp lesz. Megígérem. Márkot többé nem hagyom bántani.
Néhány nap telt el, amikor Judit magától telefonált. A hangja szokatlanul halk volt, szinte bűnbánó. Megkérdezte, átjöhetne-e szombaton egy órácskára, hozna az unokájának egy kisautót. Eszter igent mondott, de rögtön hozzátette, hogy végig ott lesz mellettük. Judit ezúttal nem ellenkezett. Most először.
Amikor megérkezett, egészen másképp viselkedett, mint korábban. Csendesen leült a kanapéra, összekulcsolt kézzel figyelte, ahogy Márk játszik. A kisfiú eleinte bizalmatlanul kerülte a tekintetét, aztán lassan belefeledkezett a játékba, és megmutatta neki, hogyan nyílnak a kisautó ajtajai. Judit reszketeg mosollyal nézte, majd óvatosan megsimította a fejét. Eszter az ajtóból figyelte őket. Nem érzett diadalt, sem kárörömöt. Csak fáradt, tiszta nyugalmat.
Este Gábor észrevette az új játékot, és kérdőn nézett a feleségére.
— Rendesen viselkedett — vont vállat Eszter. — Azt hiszem, végre megértett valamit.
— Nem bánod, ha néha eljön? Persze csak úgy, hogy te is ott vagy.
— Ha tényleg felfogta, jöhet — mondta Eszter. — De a kötényt letettem, Gábor. Nem fogom tovább játszani a tökéletes menyet. Ebben a házban mostantól Márk és mi vagyunk az elsők. Mindenki más vendég.
Gábor átölelte, és a halántékához hajolt.
— Így lesz.
A gyerekszobából ekkor Márk nevetése hallatszott: a kisautó nekikoccant a szék lábának. Eszter elmosolyodott. Hosszú idő után először csend lett benne. Olyan csend, mint vihar után, amikor a levegő friss és tiszta. Tudta, sok minden vár még rájuk: Márk félelmeit begyógyítani, a határokat újra és erősen meghúzni. De aznap megtették a legfontosabbat. Kiálltak azért, aki még nem tudta megvédeni magát. És ez így volt helyes.