Az ujjaim teljesen nyugodtak maradtak, amikor beléptem a zárt földhivatali rendszerbe. Nem csupán hivatali hozzáférésem volt – okleveles földmérő mérnökként külön jogosultság illetett meg.
Megkerestem Gábor telkét. Helyrajzi szám: 70:21:0200021:453.
Egymásra vetítettem a rétegeket: a friss műholdképet, a város rendezési tervét, végül pedig azt, ami igazán számított – a különleges korlátozás alá eső övezeteket.
Percekig csak néztem a monitort. Öt. Tíz.
Első pillantásra valóban egy jelentéktelen, üres teleknek tűnt, ebben igaza volt. Csakhogy volt egy apró részlet, amiről fogalma sem volt. A három „hozzácsapott” száz négyzetméter alatt – pontosan ott, ahová már kiöntötte az új homlokzati szárny alapját – egy nagy nyomású tartalékgyűjtő húzódott. Nem akármilyen cső: a vízmű egyik stratégiai csomópontja, amelyet még a hetvenes években fektettek le. A közös térképekről idővel lekopott, de a szakági archívumokban tovább élt.
És ez a csomópont védőövezetbe tartozott. Oda, ahol az építkezés nem pusztán szabálysértés, hanem egy esetleges meghibásodásnál büntetőjogi ügy.
Lecsuktam a laptopot.
„Fogd be azt a dögöt.” – visszhangzott bennem Gábor hangja.
Nórára néztem. Összegömbölyödve aludt a szőnyegen, álmában mélyet sóhajtott.
Az azt követő négy hónap türelempróbává váltak. Gábor szinte minden vasárnap megjelent nálunk. Drága whiskyt hozott, dicsekedett, milyen ütemben nő a „palotája” az Irkutszki úton, és egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy odaszúrjon Nórának.
— Nahát, még mindig él? — vetette oda félvállról, amikor elhaladt mellette. — Anna, vegyél már neki valami vitamint, úgy vonszolja magát, mint egy élőhalott. Vagy elviszem én az állatorvoshoz… az utolsó injekcióra. Állom a költséget.
Balázs nevetett. Szerinte ez afféle férfias ugratás volt. Én illedelmesen elmosolyodtam.
— Köszönjük, Gábor. Megoldjuk.
Magunk – gondoltam közben, miközben a táskámban kitapintottam a pendrive-ot az esténként készített jelentéssel.
Az építészeti osztályon betöltött pozícióm nemcsak rálátást adott, hanem eszközöket is. Az interneten sokan szeretik azt hinni, hogy a főhős „véletlenül rábukkan” egy terhelő iratra. A valóságban nincs véletlen. A körülményeket kell úgy alakítani, hogy a dokumentum pontosan oda kerüljön, ahol lennie kell.
Október közepén Miskolcon megkezdődtek a tervezett ellenőrzések a telkek rendeltetésszerű használatáról. A vizsgálandó címek listáját én állítottam össze. Az Irkutszki út 74/b elsőként szerepelt rajta.
Nem én mentem ki a helyszínre. Márkot küldtem – fiatal, ambiciózus, frissen a ügyészségtől érkezett ellenőrt, aki hírből sem ismerte a „megoldjuk okosba” kifejezést.
— Márk, ezt a telket nézd át alaposan — mondtam, miközben átnyújtottam neki az aktát. — Névtelen bejelentés érkezett az ügyfélkapun keresztül. Állítólag túlépítés történt a szabályozási vonalon, és érintett lehet egy közművédelmi sáv is.
Bólintott, a tekintete felcsillant. Számára ez szakmai kihívás volt. Számomra igazságtétel.
Aznap este Gábor bejelentés nélkül rontott be hozzánk. Nem egyszerűen dühös volt – szinte lilásvörös az arca. A halántékán lüktető ér úgy feszült, mintha mindjárt kipattanna.
— Ezt el tudod képzelni?! — ordította, és az asztalra csapott egy jegyzőkönyvet. — Valami taknyos egyenruhás kijött lézeres mérővel! Méricskéltek, számoltak! Azt mondják, ráépítettem egy gyűjtőre! Anna, te ott ülsz az építészeten, intézd el! Hívj fel valakit!
Balázs idegesen sürgölődött, vizet töltött neki.
— Gábor, nyugodj meg, biztos félreértés. Anna, nem lehet ezt valahogy korrigálni? Csak valami adminisztrációs hiba?
Magam elé húztam a dossziét. Márk alapos munkát végzett: a túllógás 3,2 méter volt a városi területre. De a lényeg nem ez volt. Az új pavilon alapja pontosan egy ellenőrző aknát fedett le – a tartalékgyűjtő hozzáférési pontját. Ez nem egyszerű szabálytalanság volt. Ez az objektum jogi végét jelentette.
— Adminisztrációs hiba? — lapoztam lassan. — Nem, Gábor. Itt minden dokumentálva van. Nézd, itt a földmérő hitelesítése. És itt a vízmű szakvéleménye.
A szobában megfagyott a levegő. Gábor tekintete elsötétült, és láttam rajta, hogy most már nem tréfának veszi a dolgot.