András azonnal felismerte a hangomat.
– András, ketten állnak az ajtóm előtt. Fúrják a zárat. Az egyikük az anyósom, hetvennyolc éves. Én a vidéki házban vagyok, mindent rögzítek. Tudsz járőrt küldeni?
– Indulok, Eszter – felelte habozás nélkül.
Negyven perc sem telt el, amikor a rendőrök megérkeztek. A lakatos addigra már majdnem átfúrta a zárat. Mária ott állt mellette, és úgy osztogatta az utasításokat, mintha saját kivitelezését felügyelné. A rendőrök a lépcsőházban igazoltatták őket. A mester az első kérdésre kibökte:
– A néni bérelt fel. Azt mondta, az övé a lakás, csak elvesztette a kulcsait.
Máriát bevitték a kapitányságra. Két órán át bent tartották, aztán a kora és a vérnyomása miatt elengedték, de jegyzőkönyv készült az esetről.
Aznap este visszamentem a lakásba. A bejárati ajtó közepén tátongott a lyuk, a zár teljesen szét volt roncsolva. Újra hívtam egy szakembert. Felszereltettem egy páncélozott zárvédőt és egy második zárat is, felülre. Huszonkétezer forintba került. Beírtam a füzetembe: „Mária és Gábor tartozása + új zárak = 502 000 Ft.”
És vártam tovább. Tudtam, hogy ez még nem a vég. Inkább csak az előjáték.
Egy hónap múlva Gábor hívott. Fél éve nem beszéltünk. A hangja alázatos volt, szinte suttogó.
– Eszterkém, bocsáss meg nekem. Anyu beteg, ingadozik a vérnyomása. Nincs magánál. Bemennél hozzá? Kibékülhetnétek.
– Gábor, utald vissza a négyszáznyolcvanezer forintot.
– Honnan lenne ennyi pénzem…
– Akkor nincs miről beszélnünk.
– Emberileg kérlek!
– Én hat éve kérek tőled emberileg bármit. Egyetlen forintot sem adtál vissza.
Rám csapta a telefont.
Egy hét múlva eljött az a nap, amelyre számítottam.
Éppen kávét főztem, amikor lépteket hallottam a lépcsőházból. Két ember közeledett. Az egyiket azonnal felismertem: Mária jellegzetes, csoszogó járása volt, mintha a lába ólomból lenne. Mögötte egy nehezebb, férfilépés. A hangja tisztán áthallatszott az ajtón, eszébe sem jutott halkabban beszélni.
– Feszítsd fel, Gábor! A fiam itt az úr, nem az a jöttment!
Lábujjhegyen mentem a folyosóra, és bekapcsoltam a telefonom kameráját. A képernyőn rögtön megjelent Gábor egy feszítővassal a kezében, mellette Mária egy szatyorral, amelyből fémes csörrenés hallatszott. Közelebbről láttam: csavarhúzók, egy kisebb pajszer. Nem üres kézzel jöttek.
Gábor benyomta a feszítővasat az ajtó és a tok közé. A régi ajtót hagytam fenn szándékosan, a korábbit, amelynek a zárját már egyszer szétfúrták. Nem cseréltem le biztonságira. Azt akartam, hogy próbálkozzanak. Hogy legyen bizonyíték.
– Anya, itt van még egy zár…
– Törd fel! Ez az én házam! A fiam hozta ide ezt a nőt Szolnokról, akkor a lakás is az enyém!
Csendben a konyhába mentem, az ablakhoz. Felhívtam Andrást.
– András, megint itt vannak. A fiam pajszerrel, ő dirigál. Felvétel készül.
– Tizenkét perc, Eszter. Ne nyisd ki.
– Eszem ágában sincs.
Nyolc percig feszegették az ajtót. Nyolc percen át álltam a konyhában, kezemben a lassan kihűlő kávéval, és hallgattam, ahogy recseg a tok. Azt hittem, majd rettegek. De belül csak ürességet éreztem. Tisztaságot. Mintha egy huszonnyolc éve bennem növekvő daganatot végre kimetszettek volna.
A kilencedik percben rendőri hangok harsantak a lépcsőházban.
– Lépjenek el az ajtótól! Kezeket fel! A szerszámokat tegyék le!
Mária felcsattant:
– A fiam lakása! Jogom van hozzá!
– Az iratokat később. Most a kezeket!
Belülről kinyitottam az ajtót. Nyugodtan. Köntösben, kávéscsészével a kezemben.
Mária rám nézett, és elhallgatott. Az arcán átfutott a felismerés: nem voltam sehol vidéken. Vártam őket. Az első alkalommal is felvettem mindent. Tudtam, hogy visszajönnek.
– Te… – suttogta. – Szándékosan…
– Jó napot, Mária – feleltem higgadtan. – Fáradjanak csak. A bilincset azért hagyják rajtuk, világos a szőnyeg.
Gábor ott, a lépcsőház közepén sírni kezdett. Negyvenkilenc éves férfi, rendőrök előtt, az anyja előtt, a kíváncsiskodó szomszéd előtt az ötödikről. A könnyeit az arcán maszatolta szét.
Becsuktam mögöttük az ajtót.
Három év után először lett valódi csend a lakásban.
Egy óra múlva András hívott.
– Eszter, kívánsz feljelentést tenni?
– Igen.
– Mindkettőjük ellen? Az anyára és a fiúra is?
Pontosan két másodpercig hallgattam.