Júlia bólintott.
– Néha a gyerek dönti el végül, merre billen a mérleg – jegyezte meg csendesen.
Amikor hazaértem, a lakás szokatlanul néma volt. A falak között tompán visszhangzott minden lépésem. Azt hittem, lesz még egy kis időm összeszedni magam, de alig telt el fél óra, hangosan csapódott a bejárati ajtó.
Péter érkezett meg. Az arcán idegesség vibrált.
– Katalin, beszélnünk kell – mondta feszülten.
Felnéztem rá az asztaltól.
– Miről?
Habozott, mintha mérlegelné a szavakat. Aztán kibökte:
– Jártál ma a bankban?
Mintha jeges vízzel öntöttek volna le belülről.
– Nem – feleltem egyenletes hangon.
Lassan az asztalra tette a telefonját.
– Különös. Mert az előbb hívtak onnan.
A kanapén Eszter ült, és apró, alig észrevehető mosollyal figyelte a jelenetet, mintha színházban lenne.
Péter a szemembe nézett.
– Katalin… készülsz valamire?
Olyan csend telepedett a szobára, hogy a falióra kattogása is élesen hallatszott.
Akkor értettem meg: elkezdődött.
Péter az asztalra támaszkodva állt, tenyere a lapján feszült. Eszter hátradőlve szemlélt minket.
– Katalin… válaszolj – ismételte.
Nyugodtan tartottam a tekintetét.
– És ha igen?
Összeráncolta a homlokát.
– Akkor mondd meg, miről van szó.
Eszter halkan felnevetett.
– Ugyan már, Péter, ne csinálj drámát. Lehet, hogy a sógornőd csak önállóbb akar lenni.
Felé fordultam.
– Az is lehet.
Hosszú évek óta először néztem rá úgy, hogy nem akartam megfelelni. Nem próbáltam a „jó feleség” szerepében tetszelegni.
Péter mély levegőt vett.
– A bank azt mondta, számlakivonatot kértél.
– Így van.
Megmerevedett.
– Tehát mégis történik valami.
Pár másodpercig hallgattam, majd kimondtam:
– Beadtam a válókeresetet.
Eszter azonnal kiegyenesedett.
– Tessék?!
Péter arca elsápadt.
– Ezt komolyan gondolod?
– Teljesen.
Fel-alá járkálni kezdett.
– Katalin, ez őrültség. Miért?
Ránéztem.
– Tényleg nem érted?
Legyintett.
– Ha ez az elmúlt napok furcsa hangulata miatt van…
– Nem.
Felálltam.
– Az miatt a beszélgetés miatt, amit véletlenül hallottam.
A levegő megfeszült körülöttünk. Eszter arca elkomorult.
Péter lassan megfordult.
– Miféle beszélgetés?
– Amikor visszamentem az esernyőmért.
Az arca megváltozott. Eszter gyorsan közbevágott:
– Katalin, biztos félreértetted…
Felemeltem a kezem.
– Nem szükséges magyarázkodni.
Péterre néztem.
– „Meghízott. Állandóan panaszkodik. Nem tudom, miért viselem el.” Ezt mondtad.
Elkapta a tekintetét. Eszter próbált menteni:
– Az emberek néha ostobaságokat beszélnek…
– Tizenkilenc év házasság nem ostobaság – mondtam halkan.
Péter leült.
– Egy mondat miatt szét akarod rombolni a családot?
– Nem egy mondat miatt – feleltem. – Hanem mert igaz volt.
Elővettem a dossziét.
– És azért is, mert a lakást az édesanyád nevére akartad íratni.
Eszter felpattant.
– Ehhez semmi közöd!
Nyugodtan ránéztem.
– De igen. Nagyon is közöm van hozzá.
Péter felemelte a fejét.
– Ki mondta ezt neked?
– Te magad. A konyhában.
Elszíntelenedett. Néhány másodpercig senki sem szólt.
Végül halkan megszólalt:
– Katalin… beszéljük meg.
Megráztam a fejem.
– Már nincs mit.
Ekkor csöngettek.
Péter nyitott ajtót. A küszöbön Márk állt.
A fiunk.
– Anya, hívtál… mi történt?
Belépett, és azonnal megérezte a feszültséget.
– Mi zajlik itt?
Ránéztem.
– Elválunk az apáddal.
Eszter gúnyosan felhorkant.
– Anyád túlreagálja.
Márk felé fordult.
– Eszter néni, jobb lenne, ha most csendben maradna.
Meglepődve hallgatott el.
Márk az apjára nézett.
– Apa… igaz, hogy a lakást nagymamára akartad íratni?
Péter zavartan motyogott.
– Csak egy gondolat volt.
Márk megrázta a fejét.
– Rossz gondolat.
Odajött hozzám.
– Anya, jól döntesz.
Péter hirtelen felállt.
– Még te is?!
Márk nyugodtan felelt:
– Apa, a tisztelet többet ér, mint a pénz.
Ismét csend lett.
Péterre néztem.
– Tizenkilenc éven át igyekeztem alkalmazkodni. Halk lenni. Megértő.
Felvettem a táskámat.
– De többé nem kell eltűrnöd engem.
Az ajtóhoz léptem.
– Most mindketten szabadok vagyunk.
Kint hűvös levegő fogadott. A felhők elvonultak, eső már nem esett.
És hosszú idő után először könnyűnek éreztem magam.
Néha egyetlen, véletlenül meghallott mondat is elég ahhoz, hogy valaki új életet kezdjen.