…mintha ösztönösen érezné, hogy ebben a törékeny pillanatban minden apró rezdülésnek súlya van.
Gábor tett még egy lépést felé, és a közelsége szinte ránehezedett a helyiségre. A konyha, amely máskor tágasnak hatott, most fojtogatónak érződött, mintha a falak is közelebb csúsztak volna hozzájuk, kizárva minden menekülési útvonalat.
– Ez hidegen hagy! – robbant ki belőle, hangja élesen csattant, és visszaverődött a csempéről. A szemében indulattól izzó fény villant.
– Egyáltalán tisztában vagy vele, mit műveltél? – hajolt közelebb Lillához, aki rezzenéstelenül állta a tekintetét. Olyan volt, mintha már számtalanszor végigélte volna ugyanezt a jelenetet, és pontosan tudná, milyen fordulat következik.
– Egy országos építőipari cég élén állok. Ha a bankok megkérdőjelezik a hitelképességemet, a befektetők egy szempillantás alatt kihátrálnak mögülem – folytatta, egyre emeltebb hangon. A szavai mögött azonban nemcsak düh vibrált, hanem egy gondosan leplezett rettegés is, amelyet indulattal próbált elfedni.
Lilla lassan félrefordította a fejét, majd újra ránézett. Arcán átsuhant valami számító nyugalom, mintha fejben már lefuttatott volna egy bonyolult mérlegelést, amelynek eredményét régen eldöntötte.
Az asztal alatt a telefonja alig hallhatóan megremegett. A készülék tovább rögzített, minden kimondott szó gondosan elmentve, készen arra, hogy egyszer még bizonyítékként szolgáljon.
– A meghatalmazást te írtad alá a közjegyzőnél, amikor az üdülőtelek ügyét intéztük – szólalt meg végül higgadtan. Közben egy lépést hátrált, és a mosogató felé húzódott.
– A húgomnak sürgős műtétre volt szüksége. Segíteni akartam rajta. Te pedig azt mondtad, oldjam meg, ahogy tudom – tette hozzá változatlanul csendes hangon, amely éles ellentétben állt a férfi tomboló feszültségével.