— Jó estét, Ilona — szólalt meg Dóra higgadtan. — Megkérlek, vedd le a cipődet. Kint sár van, nem szeretném, ha behoznád.
Az asszony sértetten összehúzta a száját, de végül lehajolt, és kelletlen mozdulatokkal lehúzta a csizmáját.
— Jaj, Dóra, mindig ezek a szabályaid… Most igazán nem ez a legfontosabb! Ilyen napja van a fiamnak! Egy ilyen beosztásban már illik komoly autóval járni. Mégiscsak egy részleg vezetője!
— Egyelőre vezető szakértő — javította ki nyugodtan Dóra. — A vezetői pozícióhoz még kell némi idő.
— Ugyan, ez csak átmeneti állapot! — legyintett Márk, miközben bevonult a nappaliba, és teljes súlyával levetette magát a halvány színű kanapéra. Benedek, aki addig a karfán szunyókált, felmordult, majd sértődötten az asztal alá vonult. — Egy ilyen autóval teljesen másként fognak nézni rám a cégnél. Ez befektetés a hírnevembe. A közös jövőnkbe, Dóra.
Dóra lassan követte, majd megállt vele szemben.
— Autót vettél? — kérdezte tárgyilagos hangon, bár érezte, hogy a tenyere jegessé válik.
— Közösen döntöttünk — szólt közbe Ilona, és leült a fia mellé. — Elkísértem, hogy segítsek választani. Márk teljesen el volt ragadtatva, kellett egy józan női szem. És képzeld, még ajándék téli gumikat is sikerült kiharcolnunk!
Dóra tekintete férjére szegeződött.
— Miből fizetted?
Márk arca egy pillanatra megfeszült. A lelkesedés halványodott, helyét bizonytalanság vette át.
— Nagyon kedvező konstrukció volt… Szalonakció. Ostobaság lett volna kihagyni.
— A közös megtakarításunkat a telekre tettük félre. Saját félretett pénzed alig maradt. Egy ilyen kategóriájú terepjáró nem aprópénz. Honnan van rá fedezet?
— Hát a banktól, természetesen! — tárta szét a karját Ilona, mintha magától értetődő dolgot magyarázna egy gyereknek. — Ma már mindenki hitelre vesz autót. Az egész világ így él! Csak nem várod, hogy a fiam még évekig buszon zötykölődjön?
A szobára sűrű csend telepedett. Csak a konyhából hallatszott a forrásba lendülő víz zúgása.
— Mennyi a havi törlesztő? — kérdezte Dóra, tekintetét le sem véve Márkról.
A férfi megrántotta a vállát, majd anyjára pillantott. Ilona bátorítóan biccentett.
— Majdnem a teljes fizetésem — hadarta végül. — De ez csak az alapbér! Túlórázni fogok, pluszfeladatokat vállalok. Motivált vagyok. A futamidő hosszú, észre sem vesszük, hogy elrepül. Ráadásul a biztosítás is benne van a részletben, ez kifejezetten előnyös.
Dóra lehunyta a szemét egy pillanatra.
— Tehát az elkövetkező években a kereseted gyakorlatilag a bankhoz megy?
— Mondtam, hogy lesznek prémiumok! — csattant fel Márk.
— És a mindennapok? Az élelmiszer, az üzemanyag ehhez a monstrumhoz, a szerviz, a téli-nyári csere, a ruháid, az ebédjeid az irodában?
Ilona felháborodottan kihúzta magát.
— Dóra, ne viselkedj már könyvelőként! Nem csak a számok léteznek. A férjed álma vált valóra. Egy családban támogatjuk egymást. Neked jól megy az üzlet, ott a saját designstúdiód. A lakás is a te neveden van, rezsit sem kell fizetnetek. Komolyan azt várod, hogy a saját férjednek ne segíts egy tál meleg étellel, miközben ő értetek dolgozik? Hétvégén majd bevásárolni is elvisz az új autóval.
Dóra némán állt előttük, és próbálta felfogni, amit hallott. Egy felnőtt férfi és az édesanyja az imént gyakorlatilag az egész jövőjüket egy bank kezébe tették, és még ők érezték magukat sértve.